Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hallgat az Aston főnöke arról, végleg megoldódott-e Stroll problémája

Hallgat az Aston főnöke arról, végleg megoldódott-e Stroll problémája

Racing News 365
Végig az volt a terv az Aston Martin főnöke szerint, hogy Lance Stroll már ezen a hétvégén visszatér a csuklósérüléséből. Andy Cowell azt viszont nem erősítette meg, hogy végleg megoldódtak-e a kanadai problémái.

Kiújult a 2023 telén szerzett csuklósérülése Lance Strollnak, ezért vissza kellett lépnie a két héttel ezelőtti Spanyol Nagydíjtól. A kanadai két éve télen egy kerékpárbaleset során törte el a jobb csuklóját és kezének csontjait, és az Aston Martin közleménye szerint az ennek nyomán fellépő fájdalmak hátráltatták az utóbbi másfél hónapban.

Stroll a barcelonai időmérő edzésen még részt vett, aznap este viszont bejelentették, hogy nem vállalja a vasárnapi versenyzést, így a zöldek csak egy autóval álltak ki. A versenyzőt időközben megműtötték, és bevetésre készen várja a hazai versenyét, a Kanadai Nagydíjat.

Andy Cowellt, az Aston Martin csapatfőnökét csütörtökön a montreali médianapon hiába kérdezték arról, hogy a mostani beavatkozás végleg megoldotta-e Stroll problémáit.

„Mindenki orvosi magánszféráját tiszteletben kell tartani egy ilyen helyzetben. Szerintem ismerik Lance-t, és tudhatják róla, hogy milyen eltökélt versenyző. Ő volt a legdühösebb amiatt, hogy nem vezethetett Barcelonában vasárnap, és ő volt a legelszántabb az egész csapatból, aki gondoskodni akart róla, hogy ezen a hétvégén versenyezhessen”

– mondta Cowell.

Miközben Stroll pontos helyzetéről tehát nem beszélt, Cowell azt elismerte, hogy készenlétben állt a két tartalékversenyzőjük. Felipe Drugovich és Stoffel Vandoorne (mindketten Le Mans-ban versenyeznek a hétvégén), ugyanakkor végig csak B-tervként számoltak velük. „Minden helyzetben vannak különböző terveid, de az A-terv végig nagyon is élt. Lance itt van, találkozott a versenycsapat pár tagjával tegnap, és igazán elégedettek vagyunk az elmúlt két hét alakulásával, de persze mindig készülsz vésztervekkel.”

Andy Cowell (Fotó: XPB)

„Nagyon nyílt párbeszédet folytattunk, és nagyon lenyűgözött minket, ahogyan Lance kitartott. Volt a gyárban, az idei és a jövő évi autón is dolgozott, együtt ebédelt Adriannel (Newey), és aztán ment a Paul Ricard-ra, miután szimulátorozott, szóval igazán mozgalmas napok voltak. A szimulátor egészen jól reprezentálta az idei autót, míg a Paul Ricard-on hasznlt autó egy régebbi volt, így nem volt annyira reprezentatív” – mesélte a csapatfőnök.

Miközben sokan arról találgattak, hogy Stroll egy időmérős kiesést követő dühöngés során sérült meg a garázsban, voltak, akik csak azt vetették a kanadai szemére, hogy ha már eleve problémái voltak, miért várt a visszalépéssel az időmérőig, amikor a szabályok már nem teszik lehetővé a versenyző helyettesítését.

Cowell szerint hiba lenne önzőséget emlegetni egy ilyen helyzetben. „Tiszteletben kell tartanunk, hogy minden versenyző nagy versengő, és mind élsportolók, akik a versengő természetük miatt vezetni akarnak, és részt akarnak venni a versenyen. Nagyon tisztelem az összes versenyzőt, és senki sem akar kihagyni futamot. Amikor viszont orvosi okokból ez már túl sok lesz, akkor muszáj leállnod, és Barcelonában szombaton ez volt a helyzet. De gondolkodjunk pozitívan, és tekintsünk előre” – mondta Cowell.

Borítókép: Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak