Teljesen elveszettnek és tanácstalannak tűnt Cunoda Juki a legutóbbi Spanyol Nagydíj után. Az időmérőt az utolsó helyen zárta, és nem volt magyarázata a lassúságára. A versenynek – idén már harmadszor – a boxutcából vágott neki, egy átalakított autóval, pontot szerezni nem tudott. Továbbra is csak 7 egységet tett hozzá a Red Bull idei mérlegéhez.
E gyengélkedés máris erősíti az arról szóló találgatásokat, hogy a Red Bull előbb-utóbb talán Cunodától is megválhat. A konstruktőrök között továbbra is esélytelenek úgy, hogy csak fél lábon ugrálnak, ráadásul Pierre Waché technikai igazgató nemrég azt is elmondta, hogy hiányoznak nekik a fejlesztésben a másik versenyző pontosabb visszajelzései.
Cunoda a barcelonai verseny után két napon át tesztelt a Red Bull-lal a katalán pályán: kedden egy 2023-as autóval, szerdán egy 2026-os gumikhoz átalakított masinával. Ezt követően a szimulátorban folytatta a munkát, és készült pályafutása 100. F1-es nagydíjhétvégéjére, amin elmondása szerint ki fog próbálni valami mást, mint eddig, remélve, hogy jelentős javulást eredményez.

A japán versenyző tisztában van vele, hogy a sorsa a kezében van, rajta múlik, lesz-e számára folytatás a Red Bullnál.
„Ha nem teljesítek jól, tudom, hogy mi fog történni. Ismerem magam, és nem kéne ebben a helyzetben lennem. De meglátjuk. Hiszem, hogy talpra tudok állni. A média szeret a Red Bull második üléséről beszélni, de ez van. Tudom, hogy a múlt évben bizonyítottam, és a korábbi versenyeken is, főleg év elején. Sok minden történik.”
„Ez a fajta pálya egyfajta újrakezdést jelent. Szerintem egyre jobban kiismerem az autót, de még kell egy kis idő, hogy a pályán is meg tudjam valósítani, amit akarok. Mindig könnyebb megérteni, mint ténylegesen meg is csinálni a pályán. De biztosra veszem, hogy egy ponton javulás fog következni, és nem is igazán siettetem még” – mondta Cunoda.
Ideje elméletileg van. Helmut Marko a Kleine Zeitungnak Kanada előtt megerősítette, hogy idén nem terveznek újabb versenyzőcserét. „A terv, az, hogy Juki végigcsinálja a szezont” – jelentette ki.

Marko szerint Cunoda fő problémáját az egykörös teljesítmény jelenti – ez gátolja leginkább a rendszeres pontszerzésben is. „A versenyen jól végzi a dolgát, csak az időmérőn vannak nehézségei. Főleg akkor, amikor bármilyen változtatást hajtunk végre az autón – azzal problémája van.”
A csapat elvárásai világosak:
„Pontokat kell szereznie! A lehető legtöbbet.”
Cunoda nem bocsátkozott részletekbe a problémái kapcsán, de hiszi, hogy nyomon vannak. „Vannak ötleteim” – mondta. „Sok kört teljesítettem (a múlt héten). Kipróbáltam az RB19-est, és ugyanazon a pályán mentem vele, mint az RB21-gyel a versenyhétvégén, szóval láthattam a különbségeket. Persze demógumikat használtam, szóval volt egy kis eltérés, de jó visszajelzéseket adtam, és lett pár ötletem arról, hogyan javíthatnánk, vagy hogyan hasznosíthatnánk az RB19-es erősségeit. Összességében viszont nem volt óriási a különbség, ami jó. A Pirelli gumitesztje 2026-ról szólt, és ott csak a visszajelzésekkel foglalkoztam” – avatott be a múlt heti munkájába Cunoda.
A japán csapata előzetesében a 100. versenyéről is beszélt, és jelezte, már csak emiatt is szeretne végre egy jobb eredményt összehozni. „Kicsit hihetetlen, hogy ez a századik versenyem a Forma–1-ben. Mintha most kezdtem volna. Közben viszont úgy érzem, egész életemben ezt csináltam. Mindegyik verseny különleges volt, és nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy az F1-ben lehetek. Remélem, sikerül méltó eredménnyel emlékezetessé tennem ezt a mérföldkövet.”
A hétvégi élő sportesemény-közvetítések várható alakulása miatt egy kicsit át kellett alakítanunk az időtáblát. Az első szabadedzés 22:00-ra kiírt kezdési időpontja minimálisan eltérhet (ma este, 22 óra), míg a vasárnapi közvetítésünk 19:30-kor, a felvezetőműsorral indul.