Bár az új-zélandi versenyző 2023-ban és 2024-ben is kapott lehetőséget az F1-ben, mivel rendre az év második szakaszában ült autóba, 2025 első felében számos új pályával kell megismerkednie. Az egyik ilyen a Kanadai Nagydíjnak otthont adó montreali aszfaltcsík.
A hétvége kezdete előtt elárulta, felkészülését egy tanáccsal a Red Bull és a bikások testvércsapatának korábbi versenyzője, Daniel Ricciardo is segítette, aki 2014-ben Montrealban szerezte meg Forma–1-es pályafutása első futamgyőzelmét egy máig emlékezetes viadalon, miután a szezont domináló Mercedes versenyzői fékproblémákkal szembesültek.
Ricciardo tavaly is megvillant Montrealban (ötödik volt az időmérőn), még mielőtt összességében gyengébb teljesítménye miatt az év végén menesztették – a sors furcsa fintoraként épp Lawson vette át a helyét, kettejük jó viszonyát viszont ez sem tudta elrontani.

Ami a tavalyi jó tempót illeti, Lawson megjegyezte, bár az mindenképpen lelkesítő, ő az idei tapasztalatok alapján inkább óvatos marad. „Jó tudni, hogy az autónk gyors volt tavaly ezen a pályán, de őszintén… ha megnézzük a tavalyi eredményeket, akkor láthatjuk, hogy ezek nem sokszor ismétlődnek meg” – fogalmazott.
„Szóval, azokon a pályákon, ahol tavaly nem voltunk túl erősek, idén erősek voltunk és fordítva. A pálya szórakoztatónak tűnik és a múlt héten beszéltem róla Daniellel, aki imádta” – tette hozzá, utalva a többszörös futamgyőztesre.
„Azt mondta, használjam a rázóköveket. Valószínűleg ez a legfontosabb. Egyedi a legtöbb pályához képest, amelyen vezetünk. Elég rázós és sok a kerékvető, de élvezetes. Ezen a pályán jól lehet versenyezni a dupla DRS-zónákkal és a nagy fékezési zónákkal. Ráadásul az időjárás is segíthet, a múltban elég sokszor változott, szóval oda kell figyelnünk” – magyarázta.