Kaotikusan alakult a Spanyol Nagydíj hajrája, a történtek pedig azóta folyamatosan állandó témát szolgáltatnak a királykategóriában: elsősorban Max Verstappen és George Russell ütközése valamint annak utóélete, a holland büntetése és az, hogy ennek nyomán a kizárás kapujába került.
A nagy port kavaró az ötös kanyarban történt, miután a csapat pozíciója visszaadását kérte Verstappentől, aki erre ingerülten reagált és miután rövid időre maga elé engedte Russellt, azonnal megpróbálta leelőzni őt. Ennek ütközés lett a vége, amiért a címvédő 10 másodperces büntetést kapott és később két büntetőpontot.
Ez egyes vélemények szerint túlságosan enyhe volt, a holland ugyanis „vélhetően” szándékosan ütközött ellenfelével, ami pedig fekete zászlót érdemelt volna. Ezzel érvelt Johnny Herbert és a 2016-os világbajnok, Nico Rosberg is.

Egy másik egykori F1-es bajnok, Jacques Villeneuve egyáltalán nem ért egyet velük, sőt felvetette azt is, hogy az ellenfelét az első kanyarnál leszorító Russell is büntetést érdemelt volna. „Max azonnal vissza akarta szerezni a pozícióját, de teljesen elrontotta… erre az emberek rögtön azt kiabálták, hogy szándékosan tette és ki akarta lökni Russellt” – kezdte.
„Az őrület az egészben az, hogy Russell büntetést érdemelt volna, amiért az első kanyarba érve eltalálta Max hátsó kerekét. Ha a szabályokat nézzük, ez vezetett ahhoz, hogy lekényszerített a pályáról egy másik versenyzőt” – magyarázta.
„Szóval, miért nem kapott ezért büntetést? Ha vannak szabályok, azoknak mindenkire vonatkozniuk kell. Russell büntetést érdemelt volna” – tette hozzá az 1997-es szezon bajnoka a Kanadai Nagydíj előtt, ahol a mezőny az édesapjáról, Gilles Villeneuve-ről elnevezett versenypályán feszül egymásnak az előttünk álló hétvégén.