A középmezőnyt eddig stabilan vezető Williams a barcelonai hétvégén pontok nélkül maradt egy küszködős futam után. Hogy Barcelona nehéz lesz, arra a kezdés előtt is számítottak, tudták ugyanis, hogy a pálya nem fekszik autójuknak, fel fogja erősíteni annak gyengeségeit.
Kanadában aztán, egy a barcelonaitól eltérő karakterisztikájú versenypályán újra lendületet vettek, olyannyira, hogy értékelőjükben a pénteki nevezték a 2025-ös szezon legbiztatóbb edzésnapjának, miután az első gyakorláson Alexander Albon második, Carlos Sainz harmadik volt, de a másodikon is mindketten a legjobb tízben végeztek.
Ráadásul Albon a közepes gumival volt negyedik úgy, hogy mindössze három tizeddel maradt le a leggyorsabb kört futó George Russelltől. Ezt a kezdést látva a csapat versenyzői szerint egyértelmű, hogy az időmérőn a Q3 lesz a cél.

„Nagyon pozitív nap volt” – értékelt Albon. „Jól kezdtünk; az első edzésen talán más programot futottunk, mint mindenki más, de a második rendben volt. Az alapautó erős és nagyon jó csomag van alattunk. A Q3-ba kerülés bőven a szombati célok között van” – tette hozzá a thai, aki Barcelonában a kockás zászlóig sem jutott el, mindenképpen „vissza szeretne tehát vágni.”
Jelezte, ehhez azért még el kell végezni néhány változtatást, de túl sokat nem mernek állítani az autón, amivel erősen kezdtek. „Még van mit tenni és ez jó, mert mutatja, hogy nagyobb a mozgástér, de mivel gyorsak vagyunk, sokat nem akarunk módosítani. Egyensúlyt kell találni” – mondta.
„Jó volt” – kezdte a csapattárs, Sainz. „Ha reálisan nézzük, az első edzés egy kissé félrevezető volt az eredmények tekintetében, de a másodikon is ott voltunk a legjobb tízben. Szóval többé-kevésbé ott vagyunk, ahová vártuk magunkat. Van még dolgunk az időmérő előtt, de úgy tűnik, jó formában vagyunk. A gumitaktikára fogunk összpontosítani, és építjük az önbizalmunkat” – tette hozzá.