Az időeredmények szempontjából relevánsabbnak tartott második edzésen Fernando Alonso ötödik volt Montrealban, középmezőnybeli ellenfelei közül pedig csak Alexander Albon előzte meg a Williamsszel, igaz, ő eggyel keményebb abroncsot használt, tehát „gumielőnyben” is volt.
Ennek ellenére a spanyol klasszis – aki két hete, hazai közönsége előtt végre megszerezte idei első pontjait – nem számít könnyű hétvégre és már most jelezte, a gumikezelés a szokottnál is fontosabb lehet, hiszen a pénteki tapasztalatok alapján nehéz lesz belőni azt a működési tartományt, amiben a Pirelli abroncsai megfelelően működnek majd.
„Az autó pénteken rendben volt” – jelentette ki. „De nem könnyű mindent összerakni. A gumik elég szűk tartományban működnek, Tudjuk, hogy a pálya tapadása egyre jobb lesz a hétvége során, szóval az időmérőn arra kell majd figyelni, hogy a megfelelő időben fussunk gyors kört.”

„Ezen a pályán sosem egyszerű jó kört összerakni. Többször kell próbálkoznod. Néha a hármasban, néha az utolsó kanyarban (veszítesz időt). Az időmérőn is hasonló lesz a helyzet és egy kis szerencsére is szükség lesz. Érdekesnek ígérkezik az időmérő, és az igazi tesztje a harmadik edzés lesz, mert a pálya folyamatosan javul” – mutatott rá.
A csapattárs, Lance Stroll hazai hétvégéje nehezebben indult: a második edzés elején falazott, ezzel pedig értékes felkészülési időt veszített. Ráadásul épp a Spanyol Nagydíj kihagyása és egy múlt heti műtét után (amire kéz- és csuklófájdalmai miatt volt szükség).
„Jó érzés visszatérni Kanadába és örülök, hogy újra autóba ülhettem” – kezdte értékelését, majd az ütközés körülményeiről is szólt. „Változtattunk néhány beállításon, de sajnos a második szabadedzésen alulkormányzott volt az autó és eltaláltam a falat. Ezért nem tudtunk túl sokat tanulni a változtatásokról. Nehéz megmondani, holnap milyen lesz autó. De újrakezdjük!”