Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Belső kamerás felvételen Russell pole pozíciós köre

Belső kamerás felvételen Russell pole pozíciós köre

F1
A Forma–1 hivatalos oldala a Kanadai Nagydíj után is megosztotta a leggyorsabb körről készült belső kamerás felvételt, amin ezúttal azt figyelhetjük, hogyan száguldott idei első pole pozíciója felé a Mercedes versenyzője, George Russell.

A szabadedzések alapján izgalmasnak ígérkezett a montreali időmérő, miután pénteken George Russell, szombaton pedig Lando Norris volt a leggyorsabb, de voltak villanásai Charles Leclerc-nek és Max Verstappennek is.

A szurkolók legnagyobb örömére a kvalifikáció valóban izgalmasan alakult, a leintés után pedig az utolsó pillanatban élre ugró Russelll örülhetett.

A Mercedes versenyzőjének ekkor Verstappent „kellett” túlszárnyalnia, aki hozzá hasonlóan a közepes keverékeken futotta legjobbját (a második körre ők ketten váltottak át a sárga oldalfalú abroncsokra, taktikájuk pedig kifizetődő volt).

Russell egy roppant erős körrel vette az akadályt és szerezte meg idei első pole pozícióját, ami egy vasárnapi futam esetében a Mercedes számára is az első volt.

„Az utolsó kör szerintem életem egyik legjobb köre volt. Néztem a deltaidőt a kormányon és azt, hogy minden kanyarban egy tizeddel jobb voltam. Végül hat tizeddel jobb voltam, mint korábban és mondtam, hogy ez a kör tényleg nagyon jó” – fogalmazott a leintés után.

Russell köréről az F1 hivatalos oldala a szokásoknak megfelelően megosztotta a belső kamerás felvételt (ez ITT is elérhető), amin testközelből figyelhetjük, ahogy a brit halad a pole felé.

Russell és a kihívók számára a nagydíj a következő kihívás, ami az előzmények alapján szintén mozgalmasnak ígérkezik. A futam magyar idő szerint 20:00-kor startolt, az M4 Sport felvezető műsora pedig 19:30-kor indul.

Borítókép: Fotó: F1

További tartalmak