Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dobott egy mentőövet Norrisnak a McLaren, de ő még nem kapaszkodott bele

Dobott egy mentőövet Norrisnak a McLaren, de ő még nem kapaszkodott bele

Motorsport Week, BBC, The Race, Autosport
A McLaren próbál segíteni Lando Norrison, de Lando Norris nem segít magán. A számára készített új felfüggesztés körül vannak kérdőjelek, az viszont Andrea Stella szerint nem kétséges, hogy versenyzője ezúttal is az erőlködésre fizetett rá.

Végig előnyben volt Lando Norris a Kanadai Nagydíj hétvégéjén Oscar Piastrival szemben, vasárnap mégis ő várja hátrányból a rajtot (M4 Sport, 19:30). Míg a bajnoki éllovas a 3. rajtkockából indul, neki a 7. hely jutott csak. A gond nem a gyorsaságával volt, hanem megint a hibákkal. A Q3-as első körének végén egy rossz féktáv miatt le kellett vágnia a sikánt. Az utolsó próbálkozásánál pedig a 7-es kanyarból kigyorsítva karcolta végig a falat a bal kerekeivel.

Norris a döntő pillanatokban továbbra is képtelen a határvonalon belül maradni. „Volt pár nagy hiba. Az egyiknél nekimentem a falnak a hetes kanyar kijáratán, az első körben pedig az utolsó kanyar volt az. Ez csak két hiba volt, de sokba került” – állapította meg Norris.

„Nem vagyunk olyan gyorsak, mint lenni szoktunk, és ez a pálya egyszerűen nem fekszik az autónknak. De így is viszonylag jól teljesítünk, és az időmérőn elégedett voltam. Talán a pole-szerzéshez nem volt meg az autónk, de ahhoz volt elég jó, hogy a legjobb háromba kerülj vele. Ezen a pályán egyszerűen könnyű egy százalékkal túlerőltetni, és megfizetsz érte. Én meg is fizettem.”

 

Egy mentőövnek szánt módosítás

Norris helyzete összetettnek tűnik. Egyre gyakrabban merül fel a pszichológiai tényező: a téthelyzet nem a legjobbat hozza ki belőle. Másfelől ott a technikai háttér is. Már a szezonkezdés óta panaszkodik, hogy egyszerűen nem érzi az autó elejét a kormányon keresztül, és emiatt azt sem tudja felmérni, mikor van pontosan a határon.

A McLaren jó ideje dolgozik a problémán, és ezen a hétvégén előálltak egy megoldással: Módosították az első felfüggesztés geometriáját. Norris tavaly nagyon elégedett volt az autójukkal, eggyé tudott válni vele. Idén ezt az érzést hiányolja, ezért megnézték, mi változott, és nem volt kérdés, milyen irányban kell keresgélniük: a csapat 2024-hez képest áttervezte az első felfüggesztést, és a korábbinál agresszívebben a döntötte meg annak lengőkarjait.

Lando Norris (Fotó: XPB)

A mostani módosítással ennek hatását próbálták utólag csökkenteni – Norris szerint egyelőre kétséges eredménnyel.

„A cél az volt, hogy kicsit jobb legyen az érzés, és nem az, hogy gyorsabb legyen az autó vagy jobban teljesítsen. Később még megvizsgáljuk ezt.”

„Nehéz megmondani, mert ezen a pályán mindent másnak érzel. Várnunk kell még pár versenyt, Ausztriát, Silverstone-t, hogy megértsük a helyzetet. És talán egy összehasonlító teszt is kéne a kettővel. Egyelőre még nem éreztem.”

„Amikor egy másik pályára mész, nehéz mindenre tökéletesen emlékezni, amit más pályákon tapasztalsz. Egy kicsit több kell ahhoz, hogy megértsük, jobb lett-e vagy sem. Máshol talán hasznos lesz, de még nincs rá garancia” – mondta a módosított felfüggesztésről Norris.

 

Amiért Piastri lemondott róla

Érdekesség, hogy ezt a verziót egyelőre csak ő használja. Piastri is választhatott, de úgy döntött, nincs rá szüksége. Azt is elmagyarázta, miért. „Nem fogok túl sok részletet elárulni, de használhattam volna, ha akartam volna, de nem tettem. Változtat dolgokon. Bizonyos dolgok jobbak lesznek, mások nem.”

„Ez nem egy fejlesztés, ez csak egy másfajta elem. Lehetőségem volt használni, de úgy döntöttem, nem fogom, mert eddig elégedett voltam az autóval idén, és csak stabilitást akartam”

– mondta az ausztrál.

Andrea Stella csapatfőnök kihangsúlyozta: ezen eltérés nincs hatással az autók teljesítményére, és csak ízléskülönbségekhez alkalmazkodnak. „Van lehetőség rá, hogy a két versenyző eltérő első felfüggesztést használjon, de itt csak apró módosításokról van szó a geometrián. Semmi drámai, aminek jelentős hatása van a teljesítményre. Csak azon változtat, mennyire érzi a versenyző, hogy mi történik az első gumival, a felfüggesztésen és a kormányon keresztül. Szóval ez inkább ízlés kérdése, azon múlik, a versenyző hogyan vezeti az autót, és nem a tapadás növeléséről van szó. Vannak más, kisebb eltérések még a felfüggesztésen Lando és Oscar között, de ezek csak apró tényezők.”

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

 

Nem a felfüggesztésen, a hibákon múlt

Stella abban nem egészen ért egyet Norrisszal, hogy a módosításuknak nincs egyértelmű jótékony hatása. „Landónál nem voltak hátrányai ennek, sőt, valójában a Q3-as eredménye ellenére egészen jó úton haladt. Lando valójában versenyképes volt ezen a hétvégén Oscarhoz képest. Úgy gondoljuk, az első felfüggesztéssel való kísérletezés sikeres volt, és ez bizonyos szempontból arról szól, mit preferálsz, milyen beállítási lehetőséged van. Ebben lehet eltérés a két versenyző közül, függően attól, vezetési szempontból, mik az igényeik.”

A szakember kimondta a Norris számára fájó igazságot: a mostani vereség inkább annak köszönhető, hogy a brit túlerőltette a vezetést a Q3-ban. Idén már sokadszor. „Lando a szezon kezdetén azt jelezte, hogy nem kap elég visszacsatolást, főleg a kormánytól, és nem érzi az első tapadást. Annak ellenére, hogy gondjai vannak az autóval, valójában egészen versenyképes volt ezen a hétvégén, és egészen lenyűgözően jutott be a Q3-ba, használt gumin a Q2-ben. Szóval bizakodóak voltunk a Q3 előtt.”

„Egyszerűen arról volt szó, hogy Lando túl keményen próbálkozott. Úgy érezte, megvan a tempó, de ezen a pályán ha túl erősen próbálkozol, elég nagy árat fizetsz érte. És ennyi történt.”

„A tempója megvolt, még az utolsó körön is, amikor érintette a falat. Addig a pillanatig a köre egészen erősnek tűnt, és mindenképpen harcban volt a pole-ért.”

Stella a tanulságot is megfogalmazta. „Néha csak el kell fogadnod, hogy nem teljesíthetsz mindig száz százalékon, főleg úgy nem, ha egy kicsi hibáért nagy árat fizethetsz.”

Lando Norris (Fotó: XPB)

„A helyzet javult az első felfüggesztés módosításával. Lando egyből egészen versenyképesnek tűnt. A Q3-ban egyszerűen túlerőltette. A gyorsasága megvan, és ha kap egy új szettet, és mondjuk neki, hogy ne erőltesse túl, biztosra veszem, hogy a pole pozícióért harcolt volna. Szóval nem kell igazán aggódni emiatt. Itt rendkívül nagy a versengés, de ez nem jelenti azt, hogy mindig a határon lehetünk. Tudtuk, hogy az utolsó szett gumis lesz az egyetlen érvényes köre, mert az első szetten a Q3-ban hasonló okokból nem jött össze neki a remélt kör.”

A történtekből kiderül: a McLaren mindent megtesz Norris támogatásáért. Mérnöke pszichológusként emlékezteti arra, mit kell tennie, a tervezők pedig új módszerekkel próbálják visszaadni neki a vágyott érzést. Ez viszont nemcsak rajtuk, hanem rajta is múlik, és ahhoz, hogy kimásszon a gödörből, muszáj stabilizálnia a teljesítményét – akár tudatos visszafogottság árán.

 

Zárkózni ezúttal nehezebb lesz?

A bajnoki helyzete szempontjából a vasárnapi felállás korántsem ideális. Norrist 4 hely választja el Piastritól egy olyan hétvégén, amin az ausztrál gyengélkedett, és ezzel esélyt kínálhatott volna ellenfelének a felzárkózásra.

Most megint Norrisnak kell zárkóznia. És nincs meggyőződve arról, hogy olyan könnyen fog menni, mint pár korábbi alkalommal. „A dobogó nehéz lesz, mivel nincs meg az a tempónk, ami az utóbbi versenyeken megvolt. De könnyen lehet ebből egy, két vagy akár három kiállásos verseny is, attól függően, hogyan viselkednek a gumik. Remélem, hogy történni fog valami, de nem vagyok olyan magabiztos, mint máskor. Így is hiszem, hogy előrébb juthatok, de ma egyértelműen nem a miénk volt a legjobb autó, ezért nehéz lesz az elejébe kerülni” – vélekedett a bajnoki második helyezett.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak