Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Talán nincs jobb kérdésük” – Verstappen gyerekesnek tartja a brit médiát

„Talán nincs jobb kérdésük” – Verstappen gyerekesnek tartja a brit médiát

Racing News 365, Motorsport
Gyerekesnek tartja az büntetőpontjain csámcsogó brit médiát Max Verstappen. Betalált George Russell módszeres bosszantása?

Két héttel a barcelonai konfliktusuk után egymás mellett Max Verstappen és George Russell a kanadai rajtrács első sorában. Az időmérő edzés nem is szolgálhatott volna kedvezőbb helyzettel a még mindig a legutóbbi ütközésükkel, valamint a címvédőt fenyegető eltiltásveszéllyel foglalkozó média számára.

Russell ahol csak tudja, igyekszik meglovagolni e helyzetet. Montrealba érkezve arról beszélt, hogy szinte neki kellene köszönetet mondania Verstappennek az ütközésért, mert ő lett a haszonélvezője, és kijelentette, hogy ha el is tiltják a hollandot, az nem lesz jogtalan, hiszen épp erre találták ki a büntetőpontok rendszerét.

Verstappennek vigyáznia kell: 11 pont van a licencén, így elég egy kisebb vétség, és kihagyhat egy versenyt. Erről viszont a jelek szerint nem szívesen beszél. A Red Bull-os már az időmérőt követő hivatalos sajtótájékoztatón lekapcsolta a szerinte gyerekes kérdezőt, amikor a pontjaira próbálta terelni a szót, majd később általában véve a brit médiát is elővette.

„Ez egyszerűen gyerekes. Ahogy mondtam, csak időfecsérlés. Nincs mit kezdenem ezzel. Talán nincs jobb kérdésük, nem tudom. Amúgy sem fogok túl sokat mondani erről. Szeretném figyelni Le Mans-t”

– jelentette ki.

Max Verstappen és George Russell (Fotó: XPB)

Ingerültsége alapján érzékeny téma nála az eltiltás – de az sem kizárt, hogy csak betaláltak Russell bosszantó megjegyzései. A brit a szombati pole-szerzése után megjegyezte, neki még bőven van mozgástere a büntetőpontokkal, így nyugodt szívvel csatázhat Verstappen ellen…

„Egyik sem érdekel” – reagált Verstappen. „Amikor itt vagyok, csak várom, hogy véget érjen a sajtótájékoztató. Egyáltalán nem élvezem. Én azért vagyok itt, hogy jól teljesítsek, hogy a legjobbat nyújtsam a csapatnak, aztán újra hazatérek. A brit média megnyilvánulása egyszerűen nagyon gyerekes. Én nem akarok időt pazarolni erre.”

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak