„A Q3-ba kell kerülnöm” – mondta ki Cunoda Juki még a Kanadai Nagydíj pénteki edzései után. Tisztában van vele, hogy az eredményei nem felelnek meg a Red Bull elvárásainak, és sürgősen javulnia kell. Helmut Marko tanácsadó már a hétvége előtt kimondta, pontokat várnak a japántól mégpedig minél többet, és ehhez létfontosságú lenne megoldani az időmérős problémáit, mert a vasárnapjait eddig is a rajthelyezései rontották el igazán.
Ezek után Cunoda most ismét ott áll a mezőny végén…
A Red Bull-os sorsát már a harmadik szabadedzés megpecsételte. Azok után, hogy a fejlesztésekkel felszerelt autóján fékproblémák léptek fel, ami miatt sok időt vesztegetett el a garázsban, az edzés piros zászlós megszakításakor még egy szabálytalanságot is elkövetett, amiért már a kvalifikáció előtt megkapta a 10 rajthelyes büntetését.
Cunoda Oscar Piastrit előzte meg a piros zászló alatt, ami súlyos szabálysértésnek minősül. Más kérdés, hogy a piros zászlókat éppen az ausztrál miatt lengették, hiszen falnak csapata az autóját, és jobb hátsó defektet kapott. Cunoda abból indult ki, hogy sérült autót ilyenkor meg lehet előzni, de az FIA másképp látta. Szerintük Piastri nem ment annyira lassan, hogy ne lehetett volna beállni a „három kerekű” autója mögé. Cunoda bizonyára szívesen ültette volna be a bírókat a defektes McLaren mögé törmelékcéltáblának…
„Tíz rajthely – ez számomra nevetséges!” – dühöngött a japán. „Nem tudom, mit vártak tőlem. A jelek szerint Oscar mögött kellett volna maradnom, és nem szabadott volna előznöm, de én úgy voltam vele, hogy rendben, előzök, mert nem akartam, hogy törmelék találjon el. Szóval nem értem ezt. Az autó sérült volt, nagyon lassan ment. Nem érdemeltem ezt.”
Megerősítette, tisztában volt Piastri problémáival. „Nem tudom, mit várnak tőlem. Oscarnak komoly sérülése volt, és mindenfelé szórta szét a darabokat. Az utolsó kanyartól a kör végéig törmelékek voltak a pályán. Nyolcvannal ment a hátsó egyenesben, a pálya bal szélén, és jó munkát végzett, nem szórta szét, és kerülte a másokkal való ütközést.”

„Megértem, hogy piros zászlónál nem szabad előzni, de ha arra vártam volna, hogy Oscar kiálljon, és egy sérült autó mögött haladtam volna, fennállt volna a veszélye, hogy törmelék talál el. Láttam, hogy a gumija keresztben, és azt gondoltam, elmegyek mellette. Tudtam ezt, és jobbra eltávolodtam tőle. Ellenőriztem az előttem és a mögöttem lévő autókat is, hogy ne legyen gond. A másik irányba mentem, és észszerű tempóval előztem, százhetvennel, ami fele a normál sebességünknek. És büntetést kaptam…”
Helmut Marko Red Bull-tanácsadó egyetértett Cunodával, és túlzónak tartotta az ítéletet. „Szükségtelen helyzet volt, de közben nagyon-nagyon szigorú a büntetés is. Piastri nagyon lassan ment, és azt sem tudta, állva marad-e vagy sem. Szerintem egy ilyen helyzetben jogos volt az előzés” – mondta a német Sky Sportnak.
Fékgondok, változó autó – ismét minden ellene
Cunoda ettől függetlenül sem lehetett elégedett, hiszen az időmérős célját nem érte el, nem jutott a Q3-ba. A 11. helyre kvalifikálta magát – ebből lesz 20. hely a büntetése miatt. Kiemelte, ezúttal is sok minden összejött nála, kezdve azzal, hogy az autója módosítása (szombatra kapta csak meg az újítások egy részét) után a fékhibája miatt ezúttal sem tudott elég tapasztalatot gyűjteni az időmérő előtt. „Ezen a pályán fel kell építened az önbizalmadat a harmadik szabadedzésen, és én időt vesztettem akkor. Emellett még mindig nem tudok úgy bízni az autóban, mint a VCARB-ban, ahol a negyedik évemet teljesítettem, és így nehéz felállítani egy mércét. A VCARB-nl ha vesztettem is egy edzést problémák miatt, legalább ismertem az autót. Szóval nem volt ideális, és arra számítottam, hogy már a Q1-ben kiesek. Innen nézve tehát rendben volt, de az autó teljesen másképp viselkedett a második edzésen, mert akkor még nem volt rajta az összes fejlesztés.”
„Nagyon frusztráló. A körülményeket figyelembe véve, és a harmadik szabadedzésen történtek alapján a tizenegyedik hely talán nem a legrosszabb, noha egyáltalán nem elég jó. De most megint a huszadik helyről rajtolok. Általában nem jellemző, hogy a huszadik helyről indulok, az utóbbi két évben legalábbis így volt. Egyáltalán nem élvezem ezt, de ez van. Most javítanom kell”
– állapította meg.
És a „kell” ezúttal szó szerint értendő. Marko jelezte, hogy most már el kéne kezdenie szállítani az eredményeket. Már csak az önbizalma visszanyeréséért is. „Az imolai baleset nagyon megtörte az önbizalmát. Aztán az egyik esemény jött a másik után, és most itt van ez a tíz rajthely, ami miatt megint a végéről rajtol. A gumikészlet szempontjából legalább minden adott lesz számára, de most már végre sürgősen szüksége lenne egy jó eredményre, vagyis pontszerző helyre” – mondta az osztrák.