Noha hivatalosan a 2025-ös szezon végéig szól a Las Vegas-i Nagydíj aktuális szerződése, az esemény megjegyzések nélkül szerepel a 2026-os versenynaptárban, ami erősen azt sugallja, hogy a hosszabbítással kapcsolatban már született valamiféle egyezség.
Las Vegas helyzete egyébként is különleges, a futamot ugyanis maga a Forma–1 szervezi, ami minden bizonnyal megkönnyíti a tárgyalásokat. Hivatalos bejelentés azonban még nem érkezett a futam jövőjével kapcsolatban, igaz sajtóhírek szerint nagyon jó esélye van annak, hogy 2027-ig meghosszabbítják a szerződést és ezt hamarosan be is jelentik.
Ezt erősíti a főszervező, Emily Prazer nyilatkozata is, aki kétéves egyezségről beszélt. „Közösen megállapodtunk abban, hogy meg fogjuk hosszabbítani az esemény szerződését a 2026-os és a 2027-es szezonra” – fogalmazott a szakember, aki egyben az F1 kereskedelmi igazgatója is.
A kétéves szerződés viszonylag rövidnek tűnik, főleg annak fényében, hogy az utóbbi időben több helyszín is hosszú évekre kötelezte el magát: Miami 2041-ig, Ausztrália 2037-ig, Bahrein 2036-ig, a jövőre debütáló Madrid pedig 2035-ig biztosította az F1-es futam jövőjét. Las Vegas viszont igyekszik hangsúlyozni, a szerződés hossza nem jelent semmi különöset.

„Az időtáv csak azt tükrözi, hogy rövid távra látunk előre, hogy tudjuk, mi történik a következő években” – fogalmazott Steve Hill a helyi turisztikai hivatal elnöke. „A terv az, hogy a futam állandó legyen. Lépésről lépésre hosszabbítunk. Idővel bővülni fog (az időtartam).”
Mivel a Las Vegas-i Nagydíj 2023-as debütálása a vártnál döcögősebb volt és a jegyeladások is elmaradtak a várttól (emiatt a szervezők már olcsóbb jegyekkel próbálkoznak), felmerült, a rövid távú szerződés a részvényesek megnyugtatására szolgál, ezzel jelzik, hogy terveznek a futammal, de nem kell azonnal hosszú távra elkötelezniük magukat amellett.
„Fejleszteni és alakítani akarjuk a futamot” – jegyezte meg Prazer. „Tudjuk, hogy voltak nehézségek, de már kezdünk túljutni ezeken. Fontos, hogy a futam mindkét fél számára működőképes legyen. Ezért úgy döntött, ez a legjobb megoldás. A cél a hosszú táv, de most még nem tartunk ott.”
