Egy óvás miatt kellett bő öt órát várni arra a vasárnapi Kanadai Nagydíj leintése után, hogy kiderüljön, valóban George Russell lett-e a verseny győztese. A Red Bull csapata az FIA-hoz fordult, hogy vizsgálja meg a mercedeses biztonsági autó mögötti látványos fékezését. Gyanújuk szerint Russell szándékosan megvárta a pillanatot, hogy a másodikként haladó Max Verstappen mellette legyen, majd egy hirtelen fékezéssel elérte, hogy a holland egy pillanatra megelőzze őt, hogy aztán egyből feljelenthesse a csapatrádión: „Verstappen megelőzött a biztonsági autónál.”
Az FIA megvizsgálta az esetet, ám megállapította, hogy a Red Bull vádjával ellentétben sem a fékezés tényére, sem a rádiós jelentgetésre nem lehet azt mondani, hogy sportszerűtlen magatartás volt, így a bíróság elutasította az óvást.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a vizsgálat előtt tartott sajtótájékoztatóján elárulta, ők már a verseny előtt jelezték az FIA-nak, hogy vannak aggályaik annak kapcsán, hogy egyes ellenfelek talán szándékosan büntetésbe próbálják hajszolni Verstappent, aki 11 büntetőpontjával az eltiltás határán áll jelenleg.

„Elkerülhetetlenül fennállt a lehetősége annak, hogy lesznek játszmázások. Jeleztük is a versenyzői eligazításon a versenyigazgató felé, hogy figyeljen erre is, mert világos, hogy történik itt ilyesmi. De Max patyolattiszta volt a hétvége során, és nagyon jó versenyt futott.”
„Csak szóltunk nekik: »Tudnátok vetni egy pillantást erre, mert hallhattunk megjegyzéseket a médiában. Csak legyetek szívesek, figyeljetek rá«”
– mondta Horner.
Szavaiból kiderül, hogy George Russell bosszantásainak volt hatása a Red Bullnál. A Mercedes versenyzője a szombati időmérős győzelme után egyből viccelődött azon, hogy neki még van mozgástere a büntetőpontoknál, így nem szükséges úgy óvatoskodnia, mint Verstappennek. A Red Bull a jelek szerint komolyan tartott attól, hogy Russell trükkökkel tőrbe akarja csalni Verstappent. Innen nézve nem meglepő, hogy amikor a versenyen lassított bajnokuk előtt, ezt egyből csapdának tartották. Gianpiero Lambiase versenymérnök még külön figyelmeztette is Verstappent, hogy ne üljön fel ezeknek a próbálkozásoknak.
Horner egyértelművé tette, hogy az óvásuk benyújtásához Verstappennek nem volt köze. „Nem, egyáltalán nem. Max a médiával beszélt, és nem is tudott erről. A csapatoknak joguk van óvni. Kétezer euró óvásonként, és meglepődtünk, hogy még csak nem is jegyezték fel az esetet, és nem terjesztették a bírók elé. Jogunk van óvni, és mi éltünk vele” – mondta Horner.