Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Villeneuve: Piastri pimasz volt az ütközés előtt

Villeneuve: Piastri pimasz volt az ütközés előtt

Instagram/Jacques Villeneuve
Miközben a legtöbben egyetértenek abban, hogy Oscar Piastri és Lando Norris ütközése a brit hibájából történt, sőt maga Norris is többször elismerte, ő rontott, Jacques Villeneuve megjegyezte, az összecsapás során a listavezető is „pimaszabb” volt a kelleténél.

Izgalmas hajrát hozott a múlt vasárnapi nagydíj Montrealban: az utolsó körökben Andrea Kimi Antonelli, Oscar Piastri és Lando Norris harcolt a harmadik, a negyedik és az ötödik helyezéséért. Ez a csata végül a McLaren kettősének idei első ütközésével zárult.

Norris a hajtűkanyarban próbálta meglepni csapattársát – és egyben bajnoki riválisát – majd a McLaren kettőse hosszú, kanyarokon keresztül tartó párharcot vívott. Piastri agresszívebben védekezett az utolsó kanyarnál, így a kigyorsítása valamivel gyengébb lett, amit Norris azonnal ki akart használni, a célegyenesben, az első kanyar előtt próbálkozott az előzéssel.

A brit a belső ívet választotta és várta, hogy rés nyíljon előtte, erre azonban nem került sor, Piastri tartotta az ívet, Norris pedig hátulról nekiütközött a csapattársnak. Ennek következtében elveszítette az irányítást autója felett, nekiment a falnak és összetörte a McLarent.

Norris kiesett, Piastri tovább ment és negyedikként ért célba, amivel tovább növelte előnyét a csapattárssal szemben, aki már a csapatrádión elismerte, ő hibázott. Később többször elnézést kért és újra elismerte, ő nézte el a helyzetet, miatta történt az ütközés. Ezt az FIA is elismerte, amiért meg is büntette a brit versenyzőt.

Jacques Villeneuve (Fotó: XPB)

A szakértők többsége is úgy látja, ő hibázott, Jacques Villeneuve viszont legutóbbi bejegyzésében arról írt, Piastri is „pimaszabb” volt a célegyenesen és ez is hozzájárult a koccanáshoz. „Könnyű Norrisra mutogatni a McLaren versenyzőinek ütközése miatt” – kezdte.

„Túl későn vette észre, hogy Piastri balra mozdul, amikor ő már ott volt a sarkában. Nem vette észre, és közben Piastri fokozatosan balra húzott. Nem lett volna szabad ezt csinálnia. Ez egy kicsit pimasz volt tőle. Szóval biztosra veszem, hogy később még lesznek megbeszélések ezzel kapcsolatban a csapaton belül” – folytatta a korábbi világbajnok.

A McLaren párosának ütközése után biztonsági autós fázis következett és mivel a futamból már csak néhány kör volt hátra, a mezőny az SC mögött ért célba, vagyis a balesettel lényegében véget is ért a Kanadai Nagydíj, minden lehetséges csata „elmaradt.”

Villeneuve ezzel kapcsolatban is kifejtette véleményét, jelezve, nem tartja jó döntésnek a biztonsági autót, ő inkább megszakította volt a futamot, majd újra rajtot rendelt volna el. „Izgalmas futam lehetett volna, de így egy kevésbé izgalmas futam lett. Mármint a vége. A szabályok lehetővé teszik a piros zászlós megszakítást. Jöhetett volna egy két körös sprint, ami mindig izgalmas. De úgy döntöttek, unalmas biztonsági autós befutót rendeznek. Hát… kár érte” – írta.

Borítókép: Lando Norris az ütközés után, a háttérben Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak