A döcögős és nem túl szerencsés évkezdés után Fernando Alonso múlt vasárnap szállította idei legjobb eredményét: hetedikként ért célba a Kanadai Nagydíjon, miután az időmérőn a szintén meggyőző, hatodik rajthelyet szerezte meg.
Túl azon, hogy ezúttal végre neki is összeállt minden és kijött a lépés, Alonso eredménye az Aston Martin előrelépésének is köszönhető. Az, hogy a csapat előrelépett az európai – majd a montreali – hétvégéken, egyértelműnek tűnik, Alonso szerint azonban még bőven van tér a javulásra, és elmondta azt is, mely területen kell leginkább javulnia csapatának.
„Elégedett vagyok, az autó szerintem egész hétvégén jó volt” – kommentálta a futamot és a kanadai fordulót. „Viszont maga a verseny valószínűleg a hétvége legkevésbé erős része volt a csapatunk részéről” – tette hozzá, jelezve, a futamtempó továbbra is gyenge pont.

„Az időmérőn elért hatodik helyezésnek köszönhető, hogy tartani tudtuk a tempót a verseny első szakaszában és az is, hogy megnyitottunk egy rést, ami egyfajta biztonsági hálóként szolgált a kerékcserékhez. A hétvége jó volt, jól teljesítettünk és sikerült egy jó pontszerző helyezést szerezni a csapat számára” – magyarázta.
Az egyébként az eredményekből is látszik, hogy a fejlesztések elsősorban egy körön voltak hasznosak, hiszen míg Alonsónak az első fordulók során egyszer sem sikerült bejutni a Q3-ba, az európai triplahétvége során és Montrealban is eljutott odáig.
Persze szükség lesz a további javulásra, ahogyan arra a spanyol rámutatott és megjegyezte, ehhez „alapvető változtatások” kellenek. A cél pedig egyébként sem az, hogy a középmezőny élére kerüljenek, hanem az, hogy beérjék a legjobbakat. „Ez most egy kis önbizalmat ad ahhoz, hogy még keményebben nyomjuk” – fogalmazott.
„De még vannak gyengeségek. Ezek megvannak a kezdetek óta, és ezeket nem sikerült teljes mértékben megoldanunk. Főleg vasárnap látjuk a problémákat a versenytempón. Még sok munka vár ránk. Most vezettük a középmezőnyt, de az élcsapatok előttünk vannak. Nekünk ezt a hátrányt kell ledolgoznunk” – emelte ki a kétszeres bajnok.
