Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az F1 film helyett inkább az újabb GT3-as tesztet választotta Verstappen

Az F1 film helyett inkább az újabb GT3-as tesztet választotta Verstappen

F1-Insider
F1-es filmpremier helyett újra a száguldást választotta inkább Max Verstappen: újabb GT-teszten van túl, ezúttal Spában rótta a köröket.

„Megyek haza a kislányomhoz” – felelte Max Verstappen Kanadában a kérdésre, tervezi-e megnézni az új F1-es filmet annak hétfői New York-i világpremierjén. Már a Monacói Nagydíj előtt is kihagyta az első vetítést, melyen Lance Stroll kivételével az összes társa jelen volt. Akkoriban szimulátorozásra is futotta az idejéből – és most kiderült, hogy ezúttal sem csak a kislányával töltötte az időt.

A német F1-Insider beszámolója szerint Verstappen magángépe hétfő este Nizza helyett (a közeli Monacóban él) a belgiumi Flamierge repterén landolt, mintegy 30 kilométerre Spa-Francorchamps-tól, ahol csapatával, a Verstappen.com Racinggel egy újabb GT-tesztet teljesített.

A négyszeres világbajnok legutóbb a Nordschleifén GT-zett, akkor a Franz Hermann álnevet használva. Ezúttal saját néven ült volán mögé, és nem az ottani Ferrarit vezette, hanem a csapata által használt Aston Martin Vantage GT3-ast.

Verstappen nem titkolja, hogy a későbbiekben szeretné kipróbálni magát a GT-versenyzésben, a közelmúltban ehhez az FIA hivatalos minősítését is kérte, és a hírek szerint a Nürbugringi 24 órás versenyen való részvételhez elengedhetetlen versenyzői engedélyt is meg akarja szerezni. A bakancslistáján állítólag a Spái 24 órás verseny is szerepel, amit korábban a nürburgringihez hasonlóan a szimulátoros világban már teljesített.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak