Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Button: Norris vissza fog vágni!

Button: Norris vissza fog vágni!

Sky Sports
A McLaren korábbi versenyzője – és a Forma–1 2009-es világbajnoka –, Jenson Button úgy érzi, Lando Norris vissza fog vágni a kanadai hiba után és továbbra is szoros, nyitott marad a világbajnoki csata közte és márkatársa között.

A montreali futam hajrájában a McLaren kettőse került a figyelem középpontjába: Oscar Piastri a negyedik, Lando Norris az ötödik helyen haladt, kettejük között pedig folyamatosan csökkent a távolság – és a harmadik helyezett Andrea Kimi Antonelli sem volt messze.

Norris a hatvanhatodik körben indított támadást a listavezető ellen, majd egy több kanyaron keresztül tartó test-test elleni küzdelem következett. Ez az utolsó forduló után, a célegyenesben folytatódott és ért véget egy ütközéssel. Ennek következtében Norris feladta a versenyt, míg riválisa célba ért és huszonkét pontosra növelte előnyét.

A brit már csapatrádióján elismerte, ő hibázott, majd később több alkalommal is elnézést kért Piastritól és mondhatni önmagához hűen többször is önkritikát gyakorolt. Az ütközés miatt aztán kívülről is kapott bírálatokat, mondván, egyre inkább az látszik, nem bírja a bajnoki csata nyomását.

Jenson Button (Fotó: XPB)

A történtekről Jenson Button, a McLaren korábbi versenyzője is kifejtette véleményét, kiemelve, örül annak, hogy a két csapattárs harcolhat, a csatát pedig különösen feszültnek tartja, mert a 2026-os megújulás miatt Norris és Piastri számára is egyfajta „most vagy soha” lehet az idei év. Megjegyezte azt is, szerinte honfitársa gyorsan túl fog lépni a történteken és visszavág.

„Tetszik, hogy a csapattársak küzdenek, mert ennek az összecsapásnak a tétje a világbajnoki cím. Jó, hogy keményen mennek és lesznek hibák” – fogalmazott. „Ez egy olyan pillanat, amikor meg kell ragadniuk a bika szarvát, mert nem tudhatják, mikor jön a következő esély.”

„Ha egyáltalán kapnak még esélyt… a szabályváltozások miatt. Szóval mindketten keményen küzdenek a világbajnoki címért. Igen, most Lando hibázott, de az ilyesmi megesik. Tizennégy évvel ezelőtt Lewis (Hamilton) és én is ugyanabban az egyenesben ütköztünk. Szóval igen, előfordulnak ilyen esetek” – tette hozzá.

„Hogy Lando jó mentális állapotban van-e, azt most tudjuk majd meg. Megtudjuk, képes-e átlendülni ezen az időszakon. Szerintem igen. Szerintem már lapozott egyet. Már elnézést kért, és szerintem tényleg bízik magában, a képességeiben” – emelte ki.

Lando Norris és Oscar Piastri (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak