Hol elhalt, hol új erőt vett a Dél-Afrika Forma–1-es visszatérésére tett törekvés az elmúlt években. A sorozat vezetőinek határozott szándéka bekapcsolni Afrikát is a királykategória vérkeringésébe, de az ideális helyszínt és feltételeket ehhez egyelőre nem találták/kapták meg.
Dél-Afrikában év elején pályázatot írtak ki. Olyan projekteket vártak, amik megvalósíthatóvá tennék a Forma–1-es versenyt az országban.
Az egyik pályázó, a máig utolsó Dél-afrikai Nagydíj helyszíne, Kyalami most fontos lépést tett a cél felé: jóváhagyták a létesítmény azon fejlesztési tervét, ami ahhoz kell, hogy megkapják az FIA-tól az F1-hez szükséges legmagasabb, 1-es fokú minősítést.

Kyalami 1967 és 1985 között, majd 1992-ben és 1993-ban rendezett F1-es versenyt, azóta nem. A 2-es fokozatú minősítéshez szükséges felújításokat már 2016-ban elvégezték, a mostani új projekt keretében pedig az 1-es szintig fejlesztenék a pályát. Ebben az Apex tervezőcég segít nekik, amely többek között a miami versenypályán is dolgozott.
„Ez most egy meghatározó pillanat Dél-Afrika motorsportjának életében” – jelentette ki Toby Venter, a kyalami versenypálya tulajdonosa. „Amikor 2014-ben felvásároltuk Kyalamit, eltökéltük, hogy felújítjuk, és nemcsak világszínvonalú pályává alakítjuk, hanem mértékadó pályává is az afrikai kontinensen. Az FIA elfogadta az egyes fokozatú terveinket, és ez hatalmas lépést jelent ezen az úton.”
A tervek keretében Kyalami vonalvezetése nem fog változni, helyette az olyan területeken kell fejleszteniük, mint a bukóterek, a kerékvetők, a kerítések és a vízelvezetés. Az Apex Circuit Design vezetője, Clive Bowen elmondta: „Mérnöki szempontból ez egy könnyű fejlesztés, de olyasvalami, ami csak még magasabbra emeli a pálya színvonalát, és lehetővé teszi, hogy elérjük az egyes besorolást.”
A pálya közleményében kiemelte, hogy e fejlesztés dönthet arról, Kyalami megkapja-e a Forma–1-es Dél-afrikai Nagydíjat és a helyet a versenynaptárban. A kérdéses munkálatok elvégzésére mostantól három évük van. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy legkorábban 2028-ban lehet verseny Kyalamiban, az viszont már biztos, hogy a 2026-os versenynaptárban nem jutott nekik hely.
Korábban a dél-afrikai sportminisztérium úgy hirdette meg az F1-es projektek pályázatát, hogy kikötötte, a jelentkezők programjának biztosítania kell, hogy 2026-tól vagy 2027-től kezdődően egy évtizeden át lehetségessé váljon a Dél-afrikai Nagydíj megrendezése.