Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Értelmetlen volt a Red Bull óvása” – az F1 szakértője változtatást vár

„Értelmetlen volt a Red Bull óvása” – az F1 szakértője változtatást vár

F1
A Forma–1 hivatalos oldalának szakértője, Jolyon Palmer nem értett egyet a Red Bull csapatának George Russell elleni óvásával. A korábbi versenyző szerint az FIA a jövőben megelőzhetné a hasonló helyzeteket.

Röviddel a Kanadai Nagydíj leintése után a Red Bull több óvást is benyújtott a győztes, George Russell ellen, mondván, a brit megsértette a biztonsági autós biztonsági autós szabályokat, amikor a futam végén hirtelen lefékezett Max Verstappen előtt, akinek így meg kellett előznie őt.

Indoklásuk szerint Russell kiszámíthatatlanul vezetett, ráadásul úgy látták, sportszerűtlen is volt, mert szándékosan próbálta büntetésbe hajszolni az ellenfelét. Az FIA aztán visszadobta az óvást és közleményében megjegyezte, a biztonsági autó mögötti fékezés bevett szokás, az pedig, hogy Russell „jelentette” ellenfelét csapatrádióján, nem minősül szabálysértésnek.

A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff komoly kritikával illette a Red Bull óvását. Elmondása szerint a rivális próbálkozása „kínos volt” és még utalt arra is, hogy nem Russell fékezése, hanem az volt szabálytalan, amit a bikások csináltak…

George Russell és Max Verstappen (Fotó: EPA/SHAWN THEW / POOL)

Az óvást az F1 hivatalos oldalának szakértője, Jolyon Palmer is „értelmetlennek” tartja, sőt, szerinte az FIA-nak tennie kéne valamit annak érdekében, hogy elkerülje a hasonló lépéseket. „Valójában ez egy jelentéktelen esemény volt” – jegyezte meg Russell fékezése kapcsán, majd rátért a Red Bull reakciójára. „A Forma–1 nem erről szól…”

„Volt egy jó versenyünk. Az utolsó körökben öt autó is nagyon közel volt egymáshoz. Nagyjából öt másodpercen belül. Volt egy drámai pillanat a McLaren versenyzői között. Russell remekül vezetett és Verstappen is nagyon stabil teljesítményt nyújtott” – magyarázta.

„Nem szeretnénk, hogy az eredmények egy utólagos szabályértelmezésen múljanak. Nem akarjuk, hogy teljesen értelmetlen okokból elvegyenek egy győzelmet Russelltől, aki szinte végig vezetett a versenyen. Bevezetném, hogy csak háromszor lehessen fellebbezni egy évben. Ha elbukod az óvást, mint most a Red Bull, egyet elhasználtál. Szóval három lehetőséged van, nem lehet minden apróságra dobni 2000 eurót, hátha bejön” – állt elő saját javaslatával.

George Russell és Max Verstappen (Fotó: Red Bull)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak