Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Győzelem „pulóver nélkül” – csak egy villanás vagy fordulat a Mercedes kanadai győzelme?

Győzelem „pulóver nélkül” – csak egy villanás vagy fordulat a Mercedes kanadai győzelme?

Autorsport, F1, Auto Motor und Sport
Egyszeri villanás vagy fordulat a Mercedes kanadai kettős dobogója? A csapatnak van magyarázata – és oka is a visszafogott örvendésre.

Megszerezte idei első győzelmét a Mercedes. George Russellnek nem csak az ölébe hullt a siker a Kanadai Nagydíjon, tényleg ő volt a hétvége legjobbja. Már a szombati pole pozíciója is jelezte ezt, a vasárnapi versenytempója pedig csak megerősítés volt. Ahogy az is, hogy harmadikként csapattársát, Andrea Kimi Antonellit intették le.

Russell végig uralta a versenyt. Amikor kellett, mindig volt benne annyi tartalék, hogy el tudjon kicsit húzni Max Verstappentől, Antonelli pedig az etapok végi közelítéssel jelezte, hogy a Mercedes ezen a futamon jobban bánik a gumikkal, mint a Red Bull. Ez egyébként a bikásokat és a csillagosokat is meglepte.

„Pulóver sincs rajtam, mégis versenyképesek vagyunk!” – viccelődött Toto Wolff csapatfőnök azon, hogy a Mercedesnek idén (is) a meleg a nagy ellensége, de most az 50 Celsius-fokos aszfalton is a legjobbak tudtak lenni.

George Russell és Toto Wolff (Fotó: Mercedes/Jiri Krenek)

A Mercedes Imolában bevetett egy új, módosított hátsó felfüggesztést, amivel azt akarta elérni, hogy az autójuk ne melegítse úgy túl a hátsó gumikat. Az imolai szenvedés után félretették e megoldást, Montrealban viszont újra használták. Wolff szerint a módosítás jónak tűnik.

„Az új geometriát egy kimondott problémánk miatt vezettük be: a hátsó felületi túlmelegedés miatt. Nem voltunk meggyőződve az imolai eredményekről, mert rosszabb volt, mint vártuk. Ezután levettük az autóról, és szerintem ez helyes lépés volt, és most újra elhoztuk ide, mert a fejlesztési irány helyes”

– magyarázta Wolff.

Hogy ez állandó megoldás lesz-e, azt viszont még nem tudja. „A jelenlegi szabályrendszerben viszont nem tudhatod, hogy egy fejlesztés beválik-e vagy sem. A korreláció nehéz kérdés, főleg számunkra, de sok csapat számára is. Sosem létezik varázsmegoldás, ami hirtelen domináns autót csinál egy dobogóra esélyes autóból, de minél több az adatunk, annál többet tanulunk.”

George Russell és Max Verstappen (Fotó: XPB)

Wolff szerint a kanadai sikerük után nagy hiba lenne azt állítani, hogy a Mercedesnél bekövetkezett egyfajta fordulat. „Ötven fokos volt a pálya, és domináltunk. Változtattunk az autón: van egy új hátsó felfüggesztésünk. Igazán elégedetté tesz, ahogyan a csapat ezt megvalósította, de alighanem a pálya típusában a válasz. Montrealban mindig jól ment nekünk, nincs tipikus gyors kanyarja, ahol jobban küszködünk a hőmérséklettel. Emellett egészen sima az aszfaltja, nem olyan durva, így nem hátráltatja az autónkat, ami nagyon koptatja és túlmelegíti a gumikat” – hívta fel a figyelmet.

Russell is e három okra vezeti vissza a kanadai versenyképességüket.

„Három tényező van: a hőmérséklet, a pálya felületének simasága és a kanyarok tempója. Ez a pálya lassú kanyarokból áll és sima, ezért nem melegíted úgy túl a gumikat. És ma meleg volt, de a háromból két tényező versenyképessé tett bennünket. Szombaton háromból három volt meg.”

„A következő héten Ausztriában durva aszfalt és nagy tempójú kanyarok várnak ránk, és biztosan meleg is lesz, szóval három dolog is ellenünk lesz. Nem fogom tehát azt mondani, hogy a Mercedes visszatért, mert tavaly mi voltunk itt a leggyorsabb csapat, de nem nyertük meg a bajnokságot. Tudjuk, miben kell javulnunk” – intett óvatosságra az immáron négyszeres futamgyőztes.

George Russell (Fotó: XPB)

Wolff is úgy véli, korai még örülniük. „Sosem vagyok magabiztos, mert továbbra is ingadozik a teljesítmény. Tavaly egyes pályákon még annak sem voltunk a közelében, hogy a másodikak legyünk, de volt, hogy domináltunk. Ez egyfajta mintázat. Ausztria nehéz lesz, másfajta pálya, más kihívásokkal.”

„A pálya hőmérséklete miatt itt arra számítottunk, hogy jobban túlmelegszenek a gumik, de nincsenek illúzióink, ez a pálya igazán feküdt az autónknak, ahogyan tavaly is. A pályák többsége viszont kihívás számunkra, és ezért is volt a mostani az első olyan hétvégénk, amelyen mindkét versenyzőnk dobogós volt. Mindenesetre jó látni, hogy éltünk a lehetőséggel” – állapította meg Wolff.

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak