Miután a McLaren kettőse, Oscar Piastri és Lando Norris ütközött egy látványos test-test elleni küzdelem után, a Kanadai Nagydíj hajrájában pályára küldték a biztonsági autót – mivel csak néhány kör volt hátra, a futam SC-jelzés alatt ért véget.
A biztonsági autó mögött George Russell vezette a mezőnyt, Max Verstappen pedig a második helyen haladt – nekik bőven van már „közös történetük” a királykategóriában, legyen szó a pályán vagy az azon kívüli összecsapásokról. Noha incidensre ezúttal nem került sor, egy vitatott manővert így is „összehozott” a Mercedes és a Red Bull pilótája.
Verstappen egy pillanatra megelőzte Russellt, miután a brit hirtelen nagyot fékezett. A manőver miatt a Red Bull a leintés után két óvást is benyújtott, az FIA viszont elutasította ezeket, nem talált szabálytalannak és veszélyesnek Russellt.
Az incidenst a 2016-os bajnok, Nico Rosberg is véleményezte, aki megpróbálta „versenyzői szemmel” nézni azt. A német megjegyezte, a két pilóta között a szokásos adok-kapok ment, de Verstappen valószínűleg felbosszantotta ellenfelét azzal, hogy „belelógott” a visszapillantóba. Rosberg rámutatott ez általában idegesíti a pilótákat.

„Amikor a biztonsági autó mögött haladsz és látod, hogy Max Verstappen szemtelenkedik és próbál idegesíteni azzal, hogy pont azt a visszapillantó tükröt tölti ki, amit te is figyelnél, akkor ez az egész roppant idegesítő lehet számodra” – fogalmazott a Sky Sports műsorában.
„Ez tényleg fel tud bosszantani egy versenyzőt. Ez nagyon-nagyon idegesítő. Innentől teljesen természetes, hogy azt mondja: tudod mit? Nesze te balek! Szóval igen, fékezni akart és ezzel vissza akart adni valamit Maxnak” – tette hozzá a Williams és a Mercedes korábbi versenyzője, aki napjainkban televíziós szakértőként ténykedik az F1 körül.
Noha Verstappen maga nem tűnt különösebben idegesnek a leintés után, Rosberg szerint a fellebbezést ő erőltette. „Szerintem benne van a pakliban, hogy ez az egész Red Bull-féle fellebbezés Max ötlete volt” – magyarázta.
„Maxot felbosszantotta az, hogy George lefékezett előtte és megpróbálta belerángatni valamiféle büntetésbe. Szóval lehet, hogy Max azt mondta a csapatnak, ő ezt nem fogja annyiban hagyni. Szóval megérte őket (a csapatot), hogy bajba sodorják George-ot. Szóval folytatódott a macska-egér játék, ami jó” – utalt arra, hogy kettejük „harca” kívülről nézve szórakoztató is lehet.
