Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ralf Schumacher szerint Hülkenberg lenne Verstappen tökéletes csapattársa

Ralf Schumacher szerint Hülkenberg lenne Verstappen tökéletes csapattársa

Sky
A német Sky szakértőjeként ténykedő Ralf Schumacher úgy véli, Nico Hülkenberg remek csapattársa lenne Max Verstappennek és a címvédő is „jobban megbecsülné őt, mint néhány korábbi márkatársat.”

Lassan évek óta folyamatos a találgatás azzal kapcsolatban, ki lesz, ki lehet Max Verstappen csapattársa. A hullámzóan teljesítő Sergio Pérez helyzetével kapcsolatban már 2023-ban cikkeztek, tavaly pedig meg is pecsételődött a sorsa.

A rutinos mexikóit Liam Lawson váltotta, akinek viszont 2025 elején, két futam után távoznia kellett, miután nem felelt meg a Red Bull elvárásainak. Az ő helyét Cunoda Juki vette át, akinek hozzáállását főnökei ugyan dicsérik, eredményei viszont elmaradnak a csapattárs, Max Verstappenétől. Nem meglepő tehát, hogy már az ő jövője is találgatások tárgya.

Ami a lehetőségeket illeti, a Red Bull kapcsán leggyakrabban házon belüli jelöltek neve merül fel, az utóbbi időben a pályafutását a vártnál erősebben kezdő Isack Hadjaré, akit a bikások vezetői is folyamatosan dicsérnek. Igaz ő maga jelezte, még nem érzi, hogy készen állna a váltásra.

Ralf Schumacher (Fotó: XPB)

Lehetőségekből a Red Bullon kívül sem lenne hiány, a csapat azonban csak ritkán nyúl ehhez a „megoldáshoz” – legutóbb Pérezt szerződtették „kívülről” 2020 végén. A német Sky szakértőjeként dolgozó Ralf Schumacher a témával kapcsolatban megjegyezte, a Red Bullnak ismét kívülről kéne versenyzőt igazolnia és egy „javaslattal” is előállt.

Schumacher szerint a Red Bullnak a rutinos Nico Hülkenberget kéne szerződtetnie, aki számos kis- és középcsapatnál bizonyított már. „Jól kijönnének egymással és szerintem Verstappen jobban megbecsülné őt, mint néhány korábbi csapattársát” – mondta a Backstage Boxengasse podcast legutóbbi adásában.

Kiemelte, Hülkenberg szerződtetése a Red Bull számára már csak a rutin miatt is fontos lenne, ő ugyanis biztos nem veszítene irányt a beállításokkal. Az, hogy jelenléte komoly segítség lehet egy csapat számára, idén a Saubernél is megfigyelhető.

„Kulcsfontosságú, hogy a csapat megtalálja az egyensúlyt az elmélet és a versenyzők érzései között. Ezért számítanak annyit a versenyzők visszajelzései. Én senkit sem szeretnék megbántani, de elképzelhető, hogy a Sauber az előző évek során most kapja a legjobb versenyzői visszajelzéseket Hülkenbergtől” – dicsérte a német pilótát.ű

Max Verstappen (Fotó: XPB)
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak