Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hadjar: Ma Verstappen a legjobb – és még csak nem is szorosan

Hadjar: Ma Verstappen a legjobb – és még csak nem is szorosan

Beyond The Grid
Lewis Hamilton nagy rajongója, de úgy véli, jelenleg senki még csak a közelébe sem érhet Max Verstappennek. Isack Hadjar elmondta, mit csodál a címvédőben, és azt is, miért nem mondana nemet a Red Bullnak, ha már év közben szólítanák.

Az ausztráliai balszerencsés F1-es bemutatkozásakor nagy figyelmet kapott, hogy Isack Hadjar régi rajongója az őt akkor vigasztaló Anthony Hamilton fiának, Lewis Hamiltonnak. Gyerekkorától a példaképének tekinti a hétszeres világbajnokot, ma viszont már egy mezőnyben versenyez vele – és nem is rosszul. Többek szerint a Racing Bulls versenyzője az idei év eddigi meglepetésembere, az egyik legjobb újonc.

Habár Hadjar Hamilton-szurkolónak számít, a Beyond The Grid podcast e heti részében elárulta, nagy tisztelője a Red Bull-os Max Verstappennek is. Hogy mit csodál a leginkább a négyszeres világbajnokban, arról az F1-es időmérők kihívása kapcsán beszélt.

„A legkimerítőbb része az időmérős kör. Nagyon könnyű kihagyni, elterelődhet a figyelmed. Ez a legérdekesebb tesztje annak, hogyan használod az elméd” – mondta az F1-es időmérős körökről.

Elmondása szerint a Q3-as utolsó körig egy fokozatos, de meredek út vezet, amit neki nem mindig egyszerű végigjárnia. „Vannak versenyzők a rajtrácson, akik képesek nagyon jó Q1-es első köröket menni. Nem mondom, hogy a Q1-ből mindig simán továbbjutok, de az autónk mindig elég jó ahhoz, hogy a Q3-ért harcoljunk vele. Néha viszont így is a határán vagyok, hogy tovább megyek-e a Q2-be, mert nincs meg az a tapasztalatom és önbizalmam, amivel mindent össze tudok rakni már elsőre. Lépésről lépésre építkezek, és ezt lehetővé teszi számomra a tudat, hogy erős autóm van. Innen nézve szerencsés vagyok.”

Max Verstappen és Isack Hadjar (Fotó: XPB)

„A Q3-ban az első és a második köröd között is van különbség. Ilyenkor mindent beleadsz. Mindenhová jobban beküldöd, jobban használod a tapadást. Néha nem működik, de legtöbbször igen, mert ezek az autók őrületesek” – magyarázta, majd rátért Verstappenre.

„Maxot tekintem példának. Idén az volt nála a leglenyűgözőbb, hogy az időmérőn ott van, a Q1-ben, a Q2-ben rendben van, és még a Q3-as első körén sem esélyes a pole pozícióra, de ott a sok tapasztalata és tehetsége, és képes még többet kihozni belőle azon az utolsó körön. Nagyon lenyűgözőnek találom, hogy nyomás alatt ő mindent összerak, és extra köridőt talál. És ezen a szinten találni három tizedet egészen lenyűgöző”

– mutatott rá a francia.

Hadjar elárulta, szokta tanulmányozni az ellenfelek fedélzeti kamerás felvételeit, és Verstappenét is, noha ebből közvetetten nem sok haszna származik. „Kíváncsiságból Maxot is. Hiszen nem ellenfelem, nem kell őt elemeznem. Elemezni általában a középmezőny autóit, a Williams-versenyzőket, Alonsót szoktam. De kíváncsiságból tudni akarom azt is, mi jelenti a magas szintet”

A kérdésre, Verstappen számít-e az abszolút mércének a mai mezőnyben, Hadjar határozottan rávágta:

„Igen. Szerintem jelenleg még csak nem is szoros.”

Red Bull-versenyzőként előbb-utóbb az ő útja is a Red Bull első számú csapatához kéne, hogy vezessen. Hogy előbb vagy utóbb kéne-e, az Liam Lawson vagy Cunoda Juki nehézségei alapján érdekes kérdés. Hadjar elismerte, hogy nem érezné még készen magát arra, ha a csapat már idén szólítaná. „Nem, de vállalnám” – vágta rá, majd tisztázta, nem azért, mert nem is lenne választása. „Nem, hanem mert harcos vagyok. Ennyi. Egyszerűen kíváncsi vagyok. Az hajt, hogy a világ legjobbjai ellen küzdjek, és Max ellen nagyon sokat tanulnék. Nagyon érdekes lenne.”

A kérdésre, jól kijön-e Verstappennel, elmondta: „Igen. Nagyon laza, mindenkivel jól kijön – amíg a pályán rendben vannak. Klassz srác.”

Isack Hadjar és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

 

A leggyorsabb nem, de legjobb Hamilton

Hadjar a podcastban azonban nem csak Verstappenről beszélt, hanem Hamiltonról is. Elárulta, az F1 75 éves történelméből neki a kedvenc pillanatát a 2021-es Brazil Nagydíj jelenti, melyen Hamilton a mezőny végéről kapaszkodott a sprinten és a vasárnapi versenyen, és végül nyert. Annak kapcsán, mit csodál leginkább Hamiltonban, a brit versenyeken nyújtott teljesítményét emelte ki.

„Ha a múlt évig nézzük, mindig a vasárnapja, a versenytempója volt az. Képes volt hátulról rajtolva is George-dzsal harcolni, csatázni vele, miközben a tizennyolcadik helyről indult, George meg előrébbről. A versenytempó terén nagy előnyben van a csapattársaival szemben.”

„Az, ahogy előzni tud. Amikor a mezőnyben van, mindig más íveket használ, hogy elkerülje a zavaros levegőt. Ha van egy DRS-vonat, amelyben mindenki hat tizedre van egymástól, ő csak három tizedre lenne az előtte lévőtől. A vasárnapi versenyzése félelmetes.”

Végül hozzátette, Ayrton Sennát tekinti minden idők leggyorsabb, Hamiltont viszont minden idők legjobb F1-es versenyzőjének. „Senna számomra minden idők leggyorsabb versenyzője. Szerintem minden idők legjobb versenyzője Lewis Hamilton. Az egész csomagot tekintve. A leggyorsabb viszont egyértelműen Ayrton. Akár esőben, akár vegyes körülmények között vagy szárazon, a leggyorsabb” – vélekedett az újonc, aki csak dokumentumfilmekből és régi felvételekről ismeri a brazilok háromszoros világbajnokát, és elmondása szerint csak hat évesen, a Senna-filmből tudta meg, hogy a bajnok 1994-ben Imolában elhunyt.

Borítókép: Isack Hadjar és Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak