Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Miért úszta meg büntetőpont nélkül, és miért nem rajtbüntetést kapott Norris?

Miért úszta meg büntetőpont nélkül, és miért nem rajtbüntetést kapott Norris?

FIA, Motorsport-Magazin
Lando Norris kiesett a versenyből, az időbüntetését mégsem váltották át egy Ausztriára átvitt hátrasorolásra; balesetet okozott, mégsem járt érte büntetőpont – de miért?

Egy Oscar Piastrival történt ütközés vetett véget Lando Norris Kanadai Nagydíjának. A múlt vasárnapi verseny hajrájában a brit a célegyenesben próbálta előzni csapattársát, de mivel a boxutca felőli oldalon nem volt erre elég hely, a két autó összeért. Norris elvesztette az első szárnyát, majd a falnak csapódva kitört a bal első kereke, így nem folytathatta. Piastri ezzel szemben sérülés nélkül tovább ment, és végül a 4. helyet szerezte meg.

Az FIA a futam után Norrist hozta ki felelősnek, és utólag egy 5 másodperces időbüntetéssel sújtotta őt. Ítéletük ugyanakkor két kérdést is felvetett: 1. ha kiesett, miért nem váltották rajtbüntetéssé az 5 másodpercet; 2. miért nem kapott mellé büntetőpontokat is?

 

Amiért nincs ausztriai büntetés

Az FIA szabályai szerint abban az esetben, ha egy versenyző a futamon nem tudja letölteni a rá kiszabott időbüntetést, azt rajtbüntetéssé alakítják át, amit a következő versenyen kell letöltenie. Norris eleve utólag kapta az 5 másodpercét. Ilyen esetekben általában az FIA csak utólag hozzáadja az időt a résztvevő versenyidejéhez, aki ezzel sokszor utólag pozíciókat is veszít.

Hogy miért adták hozzá Norris idejéhez az 5 másodpercet, ha a brit eleve célba sem ért, és miért nem váltották azt át hátrasorolásra, mint tették idén Bahreinben Carlos Sainz 3 rajthelyet érő 10 másodperces büntetése esetén?

Az FIA szabályai szerint azt a versenyzőt, aki a futam legalább 90%-át teljesíti, már hivatalosan rangsorolják. Mivel az eset a 67. kör elején történt, Norris a verseny 94,3%-át teljesítette, így hivatalosan 4 kör hátránnyal a 18. helyen rangsorolták. Ezzel lett hivatalos versenyideje (1 óra 24 perc 2,470 másodperc), így volt mihez hozzáadni az 5 másodpercet, és nem kellett az Osztrák Nagydíjon letöltendő rajtbüntetésre átváltani azt.

Amennyiben tehát Norris korábban ütközik Piastrival, és úgy esik ki, Spielbergben kellett volna bűnhődnie érte. Így viszont lényegében egy súlytalan büntetést kapott.

Oscar Piastri és Lando Norris ütközése (Fotó: Formula1/X)

 

Amiért nem járt büntetőpont

Az FIA egyértelműen kimondta: Norris volt a felelős a Piastrival történt ütközésért. Miközben az öt másodperces időbüntetést megkapta ezért, a mclarenes neve mellé büntetőpontok nem kerültek. Mindez annak tükrében legalábbis furcsán hat, hogy idén eddig baleset okozásáért kivétel nélkül mindenki kapott büntetőpontokat a büntetése mellé; az eltiltás határán, 11 ponttal álló Max Verstappennek pedig tavaly még a katari időmérős incidensért is járt egy pont, holott akkor csak egy bemelegítő körön tartotta fel George Russellt.

Baleset okozásáért általában 2 büntetőpont szokott járni, Norrisnak viszont egy sem járt. Miközben a kritikusok arról találgatnak, hogy azért volt-e elnéző az FIA Norrisszal, mert egy csapaton belüli ütközésről volt szó, vagy inkább csak azért, mert a brit versenyzők (Max Verstappen vagy Fernando Alonso nézőpontja szerint) különleges bánásmódban részesülnek, a válasz a valóságban ennél egyszerűbb.

Az FIA csak abban az esetben oszt ki 1, 2, 3 vagy (extrém esetben) 4 büntetőpontot, ha az okozott balesettel a versenyző az ellenfelének is kárt okoz. A mostani esetnél egyedül Norris autója sérült meg, Piastrié nem, és az ausztrál pozíciót sem veszített, így az FIA irányelvei szerint nem volt szükség büntetőpont kiosztására.

Hogy ez így igazságos gyakorlat-e, azon persze már lehet vitatkozni. A büntetések szempontjából Norris ezt most talán olcsón megúszta, de ha a saját helyzete felől közelítünk, a nullázás, a bajnoki ponthátrány növekedése és a történtek pszichológiai hatása így is elég komoly büntetésnek tűnik számára…

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak