Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Egy Verstappen ilyet nem tenne” – erény vagy gyengeség Norris azonnali bocsánatkérése?

„Egy Verstappen ilyet nem tenne” – erény vagy gyengeség Norris azonnali bocsánatkérése?

Motorsport-Magazin
Azonnali bocsánatkérés, kifogáskeresés nélkül? Nem éppen az F1-esekre vall. A korábbi F1-es versenyző szakkommentátor nem tudja eldönteni, ez erény vagy gyengeség-e Lando Norristól.

Sor került az első ütközésre a McLaren bajnoki címért küzdő két versenyzője között. Lando Norris hibázott, és ő is húzta a rövidebbet: a Kanadai Nagydíj hajrájában ziccerhelyzetbe került Oscar Piastri ellen, ám kicsit elkapkodta az előzést, és a vége egy kiesés lett.

A német RTL csatorna szakkommentátora, Christian Danner nem lepődött meg azon, hogy Norris és Piastri összeakadt. Azon viszont már inkább, hogy Norris egy ilyen manőverrel hozta össze ezt az incidenst. „Lando Norris nagyon gyors volt, gyorsan közeledett, és világos volt, hogy Piastri nem fogja csak úgy egyszerűen elengedni. Szinte már előre látni lehetett, hogy ez lesz. Amikor viszont ütköztek, azon csodálkoztam – ahogy sokan mások is –, milyen bután alakult.”

„Ezt a… manővernek nem is lehet ezt nevezni… ilyen akciót csinálni… Az embernek kicsit higgadtnak kéne maradnia a pilótafülkében, és azt kéne mondania: rendben, tudom, hogy gyorsabb vagyok, meg fogom csinálni. Piastri hajtűkanyart követő válasza egyértelmű figyelmeztetés volt: nem fogok félrehúzódni. A meglepetés tehát abban a pillanatban nagy volt, de összességében nem, hiszen Andrea Stella már sokszor elmondta: egyszer ütközni fognak”

– reflektált a történtekre Danner a Motorsport-Magazinnak nyilatkozva.

A korábbi F1-es versenyző szerint Norris egy kis türelemmel és higgadtsággal akár egy nagy fordulatot is elérhetett volna Piastri megelőzésével. „Gondoljunk csak bele, mennyire megerősödve tért volna haza, ha egy teljesen normális előzés lett volna! És erre volt lehetősége, mert volt annyival gyorsabb. Két-három tizedet hozott rajta körönként, és ezzel áttört volna egy pszichológiai gátat. De sajnos elszalasztotta ezt a lehetőséget” – állapította meg.

Lando Norris (Fotó: XPB)

Norris az ütközés után már a csapatrádión vállalta a teljes felelősséget, és elismerte, hogy buta hibát követett el, a balesetet ő okozta. Dannert meglepte ez a fajta reakció, ami nem éppen vall az egójuk védelmében folyton kifogásokat kereső versenyzőkre.

„El kell gondolkodnom, melyik másik F1-es versenyző állna készen ilyen módon vállalni a felelősséget. Én arra számítanék, hogy elsőre azt mondják, Piastri bevágott, vagy hogy a csapat a hibás, mert már jóval korábban el kellett volna engednie. Én erre számítottam volna. És az igazat megvallva, ha azt gondolod, hogy egy Hamilton vagy Leclerc, vagy akár egy Verstappen ugyanezt mondta volna, hogy igen, az én hibám… Verstappen majdnem letolta a pályáról Russellt Barcelonában!”

Hogy ez a fajta gyors beismerés gyengeség vagy erény, arról megoszlanak a vélemények. Bizonyos szempontból ahhoz kell a nagyobb erő, hogy kijelentsen valaki ilyesmit, míg kritikus szemmel elmondható, Norris ezzel ismét csak gyengének láttatta magát, és önmagát hozta alárendelt helyzetbe a hibátlan Piastrival szemben.

Lando Norris (Fotó: XPB)

Danner szerint nem lehet csak úgy ítélkezni. „Kétféle módszer van a versenyzésben. Vagy könyörtelenül brutális vagy, és kalapáccsal győzöl meg mindenkit, vagy reméled, hogy a másik belátja, és az lesz az esélyed. Nem tudom, melyik a célravezetőbb. Én nyitva hagynám ezt.”

„Mindenki más személyiség, és egy Norrisszal másképp kell bánni, mint egy Verstappennel. Emiatt nem hinném, hogy kívülről kritizálnunk kéne, azt mondva, ezt másképp kellett volna csinálniuk. Hagyjuk őket, hadd csinálják, ők ismerik magukat.”

Danner ezzel már arra is célzott, hogy a McLaren a bizalomra építve kerülné a házon belüli konfliktust. Ennek kapcsán merült fel, hogy Norris bocsánatkérése talán kényszer is: a csapat mindaddig hagyja őket szabadon küzdeni, amíg készek beismerni a hibájukat. Ha tehát Norris ezt nem tette volna meg, azzal megkockáztatta volna, hogy a csapat tiltani kezdi nekik a nyílt sisakos csatát. „Ez a Zak Browntól eredő filozófia új” – mondta ennek kapcsán Danner. „Én nem láttam még ilyet, de lehet, hogy működik. Rövid távon talán Piastri felé billen a mérleg nyelve a bajnokságban, de segíthet a csapat hangulatán és azon, hogy továbbra is sikeresek legyenek” – emelte ki, hozzátéve, a McLaren itt több év távlatában gondolkodik, így próbálja megőrizni a házon belüli nyugalmat.

Bocsánatkérés ide, McLaren-filozófia oda, Norris nagyot hibázott Kanadában a versenyen. Danner szerint ez jelzi, hogy valami még nem kerek a britnél. „Lando Norris már csak ilyen. Világklasszis versenyző, ezt ne feledjük, de az időmérőn és a versenyen is megint nagy bakot lőtt, és ez nagyon sajnálatos. Látod, hogy a tehetsége és a gyorsasága nincs harmóniában azzal, ahogy a klasszikus versenyhelyzeteket kezeli. És a Q3 és a verseny vége is ezen helyzetekhez tartozik” – állapította meg.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak