„Na igen, de…” – Frédéric Vasseur állandó szófordulata ez, amivel képes bármilyen kérdésnek az élét venni, akár már a teljes kérdés feltétele előtt. A Ferrari csapatfőnökének sajtótájékoztatói és interjúi emiatt gyakran kevésbé érdekesek, mint például egy teljesen nyíltan és egyenesen fogalmazó Helmut Markóé, vagy a másoknak bármikor odaszúró Christian Horneré, Toto Wolffé vagy Zak Browné.
Vasseur szereplése a Kanadai Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján ehhez képest minden volt, csak unalmas és érzelemmentes nem. A francia a leváltásával és a csapatával kapcsolatos korábbi pletykákra reagálva keményen nekiment az olasz médiának, és felhívta rá a figyelmet: ha a Ferrari 2007 és 2008 óta vár a következő egyéni és csapatbajnoki címére, az nemcsak a csapat lelkén szárad, hanem az alaptalan pletykákat gyártó, és ezzel a csapat figyelmét folyamatosan elterelő, a dolgozóikat elbizonytalanító olasz média lelkén is.
A Scuderia csapatfőnöke elmagyarázta, hogyan és miért ártalmasak a személyügyi találgatások. „Tavaly jó példa volt erre Balbo: a sajtó szerint szerződtettem Balbót” – utalt arra, hogy korábban a most az ő leváltásáról találgató Corriere della Sera arról cikkezett, hogy a Ferrari mindenáron megszerezné a Red Bull aerodinamikai részlegét vezető Enrico Balbót. „Nekem viszont rá kellett keresnek a Google-ben Balbóra, hogy lássam az arcát, mert nem ismertem őt, sosem találkoztam vele korábban. De gondolhatják, hogy amikor Diego (Tondi), az aerodinamikai részleg vezetője ezt meglátta a médiában, nem tudta, hogy ez igaz-e vagy sem, és ez nehéz volt neki. És ez… nem a feszültség a megfelelő szó, de nyugtalanságot teremt és eltereli a csapat figyelmét. És mi végső soron más csapatokkal versenyzünk, és ha nem a megfelelő dolgokra összpontosítunk, akkor veszíteni fogunk” – figyelmeztette a médiát Vasseur.

E kirohanása sajátos fogadtatásra lelt az olasz sajtó körében. Többen továbbra is meg vannak győződve arról, hogy Vasseurnek nem biztos a helyzete. Több forrás szerint (és brit források szerint is) John Elkann elnök valóban felvette a kapcsolatot Christian Horner Red Bull-főnökkel, még ha a brit ki is kosarazta őt; míg mások szerint az az igazán beszédes, hogy Elkann cseppet sem beszédes, vagyis gyakorlatilag nem nyilatkozik Vasseurről, és nem erősíti meg, hogy élvezi a teljes bizalmát…
Az időközben eltelt bő egy hétben az olasz média szinte Vasseur ellen fordította a saját szavait, és többen is kikérték maguknak, hogy őket hibáztatja olyasmiért, amiért ő felel, vagyis a 2025-ös sikertelenségért.
„Todt gyűlölte a szabad sajtót, de sosem fogta a sajtóra a vereségeit”
A Ferrari-témában jártas egyik legismertebb olasz F1-es újságíró Leo Turrini blogján osztotta meg véleményét. Bár jelezte, ő nem követeli Vasseur távozását, a montreali dühöngését nevetségesnek találta. „Vasseur úgy alakította át a Scuderiát, ahogy akarta. A 2025-ös eredmények lehangolóak. Hónapok óta mondom és írom ezt. Frednek ezzel el kell számolnia” – hangsúlyozta, majd kiemelte, a legsikeresebb Ferrari-főnök, Jean Todt sosem ment ilyen messzire.
„Tizenöt éves korom óta újságíró vagyok, és sosem jutott eszembe, hogy én nyerhetem meg Todtnak a bajnoki címeket. Még kevésbé tudom elképzelni, hogy a fiatal jelenlegi kollégáim veszítenék el azokat Vasseur számára. Én nevetségesnek tartom (és még finoman fogalmazok), hogy azok, akik megfordulnak a házamban, akár csak távolról is elfogadhatnak ilyen badarságot. Todt gyűlölte a szabad sajtót, de sosem fogta a sajtóra a vereségeit, pedig voltak neki. És minden verseny után egy órán át beszélgetett a médiával.”

Turrini szerint Vasseurnek magyarázattal kell szolgálnia, a Ferrarinak pedig gyors döntést kell hoznia. „A Ferrari 2025-ös éve egy katasztrófa, efelől nincs kétség. Én viszont nem követelem Vasseur fejét. Egyszerű okból: ha a tulajdonosok hiszik, hogy Fred a megfelelő személy, akkor meg kell hosszabbítaniuk a szerződését, feltételek és kifogások nélkül. Nagy szabályváltozások hajnalán vagyunk, a vezetőség iránti bizalmat – amennyiben fennáll – habozás nélkül ki kell fejezni. Ha viszont a tulajdonos arra a következtetésre jutott, hogy Vasseur nem a megfelelő személy a megfelelő helyen, akkor a lehető leggyorsabban le kell váltani Colettával a WEC-ből, vagy bárkit is akarnak.”
Hozzátette, a 2026-os autó nagyrészt már készen van, így annak jövő évi eredményéért nem számoltathatják majd el Vasseur utódját, amennyiben lesz neki. Turrini végső megállapítása Vasseur médiakritikája kapcsán: „A Ferrarinak nincs szüksége szánalmas nyilvános védelmezőkre. Nekik az igazság őszinte tanúira van szükségük.”
Az év eleje óta hiányolt válaszok
Mindeközben egy komoly olasz F1-es portál, a Ferrariról negatív pletykákat nem igazán terjesztő Autoracer is kritikus hangot ütött meg Vasseurrel kapcsolatban – elsősorban a kommunikációja szempontjából.
Emlékeztettek rá, hogy a Ferrariról már az idénynyitó Ausztrál Nagydíj óta az a hír járja, hogy az idei autójának egyik fő problémáját a hátsó hasmagasság jelenti. Vasseur és csapata azóta sem erősítette ezt meg, de még csak azt sem, hogy vannak efféle gondjaik. A kommunikáció hiányát bizonyítandó a lap több példát is felhozott. Emlékeztettek, hogy a kínai kettős kizárást sem igazán magyarázták a maranellóiak, sőt, Vasseur még dühítette is az olaszokat, amikor a francia L’Équipe-nek azt mondta: „Csak milliméterekről beszélünk, és ezek nem hatnak ránk jobban, mint másokra. Semmilyen probléma nincs itt.”
Vasseur emellett nem erősítette meg az új hátsó felfüggesztés érkezésének hírét sem, sőt, Kanadában a következő hetekben érkező fejlesztések jelentőségét is elintézte annyival, hogy ennél sokkal fontosabb jól kivitelezni a hétvégéket, ahogy azt Montreal bizonyította a sok hibával.

Az Autoracer szerint beszédes, hogy azok, akik elcsitíthatnák a sok találgatást, vagyis Benedetto Vigna ügyvezető igazgató és John Elkann elnök, mélyen hallgatnak. „Nem lehet tagadni, hogy a Ferrari és a média között kommunikációs probléma van, főleg az olasszal. Az újságírók minden nap válaszokat várnak, még inkább a Ferraritól, amikor az ilyen rossz időszakot él az előzetes várakozásokhoz képest.”
„Miért nem olyan versenyképes az SF-25-ös, mint várták? Mik lesznek a reakciók? Mire utal, amikor ki nem aknázott potenciált emleget? Ezekre a Ferrari és mindenekelőtt Frédéric Vasseur sosem adott valódi választ. És ennek köszönhetően jönnek a nagyjából igaz magyarázatok, de a kitalált cikkek is, mert mindenki csak nézőpontokra alapoz, és a Google algoritmusa eltorzítja az információt.”
„A sajtó nagyobb egyetértésben lenne, ha a csapat magyarázattal szolgálna a problémákra, ahogy például a Mercedes teszi a technikai embereivel és Toto Wolff-fal. Az osztrák többször is elnézést kért Lewis Hamiltontól, amikor az elmúlt években kritikán aluli autót adtak neki” – állították ellentétbe a Ferrarit a szurkolókkal és a médiával nyitott Mercedesszel.
A lap kiemelte: „A média válaszokat vár, de azok nem érkeznek. És tisztázást, kezdve a vezetőktől, akik nem jelentek meg Imolában, és nem adnak erős jeleket arról, ami az elmúlt héten történt. Így elkezdünk elméleteket gyártani, pletykákat, találgatásokat.”

Szerintük ez a helyzet, ami miatt Vasseur legutóbb panaszkodott, nagyban Vasseur hallgatásának és semleges válaszainak az eredménye.
„Az a gond, hogy ha az egyetlen Ferrari-hang, a csapat egyetlen valódi kommunikátora a pályán, vagyis Fred Vasseur nem beszél és adja meg a szükséges magyarázatokat, akkor világos, hogy nem hibáztathatja az olasz médiát. Az újságírókhoz való másfajta hozzáállás az első lépés lenne, amivel ő maga segíthetné a Scuderiát, a sajtóval, a valódival – aminek így kevés mozgástere maradna”
– utaltak arra, hogy őszinteséggel és nyíltsággal visszaszoríthatóak lennének a káros találgatások.
Nem a média a probléma, hanem a kommunikáció?
Hasonló véleményt fogalmazott meg nemrég a The Race című brit lap podcastjának nyilatkozó korábbi Ferrari-ember. Roberto Boccafogli korábban a Ferrari kommunikációs tanácsadójaként dolgozott, és ő is úgy látja, hogy a vörös csapat és Vasseur nem jól közelíti meg a kommunikáció kérdését, és ez vezet bonyodalmakhoz a médiával.
Boccafogli szerint vitathatatlan, hogy a Ferrarit nagyobb felhajtás övezi és nehezebb helyzetben van, mint a vetélytársak. Ő úgy látja, az idei magas elvárások Vasseur remek munkájának eredményei, valamint Lewis Hamilton érkezéséé, aki olyan izgalomba hozta Maranellót, amilyet korábban ő csak Michael Schumachernél látott. Vasseur médiakritikáját ugyanakkor ő sem tartja teljesen jogosnak.
„Fred nagyon-nagyon keményen fogalmazott, hiszen igen, valaki kritizálta őt. De mi is történik? Miért olyan csalódást keltő az autó? Miért olyan csalódást keltő a helyzet? Elfogadhatjuk ezt, el is fogadjuk, de miért van ez? Mi nem működik? Mi nem stimmel az autóval? Véleményem szerint – és én nagyon tisztelem Fredet – ő a Ferrari kommunikációs figurája, és a Ferrari nem épített fel semmit kommunikációs szempontból.”
„Fred maga a Scuderia kommunikációja, csak ő beszél, csak ő mond dolgokat. Március óta folyton azt kérdezgetik, hogy »Fred, mi nem működik?«, és a válasz általában az: »Ó, valami rossz, de nincs gond, nem hozzuk ki a maximális potenciált, több van benne ennél.« Igen, elfogadtuk ezt az első versenyen, a másodikon, a harmadikon, az ötödiken, és nyertünk egy sprintfutamot Kínában, de az is csak egy pillanat volt, hiszen másnap mindkét autót kizárták, és a válság egyre nagyobb és nagyobb, egyre súlyosabb és súlyosabb.”
„A kérdés az, mi nem stimmel a Ferrarinál, és Fred mindig csak azt mondja, hogy van bennük potenciál, csak jobban ki kell aknázni. De Leclerc és Lewis is elkezdte mondogatni, hogy nincs mit kiaknázni, az autó sehol sincs, az autó semmire sem képes, foglalkozzunk inkább a következő évvel.”

„Az a probléma, hogy nincs válasz. Nincs válasz, mert Fred nincs hozzászokva ahhoz, hogy elmagyaráz dolgokat, mert úgy érzi, nincs mit magyaráznia. Nem az ő feladata, nem az ő kötelessége. Sok a kérdés a valós helyzetről, a valós válaszokról, de nem adják meg.”
A kommunikációs szakember Vasseur montreali kirohanása kapcsán megjegyezte: „Ideges lett, és eljutott odáig, hogy azt mondta, a Ferrari ilyen sajtóval sosem fog nyerni. És ez mindenkit őrületbe kerget. Mármint ez a mi problémánk? A probléma a média? A média a felelős a Ferrari válságáért? Ugyan már!”
Elkannék csendje szerinte is gyanús. „Egy ilyen helyzetben mindenki elkezdett kérdezősködni, hogy a cég még támogatja-e Fredet, és úgy támogatják-e, mint három, négy vagy öt hónappal ezelőtt. Valaki azt mondta, nem, és aztán jött a nagy Le Mans-i hétvége a Ferrari számára, ahol harmadszor nyerték meg zsinórban a versenyt, és Le Mans bizonyította, hogy a Ferrari mire képes a motorsportban, amikor a csapat összedolgozik. És nem én mondtam ezt, hanem John Elkann úr. És John Elkann a hivatalos támogatója Fred Vasseurnek, ő akarta Fred Vasseurt. Szóval a helyzet miatt kezdjük azt érezni, hogy nagy a megosztottság, és nincs egység, nincs közös munka, csak oldalak. Úgy vélem, Ausztria és Silverstone nagy hatással lesz a jövőbeli történésekre” – vélekedett Boccafogli.
Ezzel egyébként csak azt állítja, amit a szintén olasz La Gazzetta dello Sport korábbi cikke. A rózsaszín napilap azt írta, Vasseurnek három versenyt adott a Ferrari a bizonyításra, és ha az érkező fejlesztésekkel sem fordul jó irányba a vörösök szekere, valóban komoly bajba kerülhet.
„Na igen, de…” – Frédéric Vasseur a minden kérdésnek élét vevő szófordulatával a Ferrari körüli felhajtást próbálja fékezni, amióta 2023-ban Maranellóba érkezett. A felhajtást gerjesztő olasz médiát (és a tifosit) a jelek szerint viszont már éppen ezzel az megelőző hozzáállással kezdené bosszantani, és mintha a helyzetük erősítését célzó eszközzel gyengítené magukat…