Szánta-bánta a hibáját Oliver Bearman a Brit Nagydíj harmadik szabadedzése után, pedig igazán bűnhődnie csak ezután kell majd érte. Az edzésen Gabriel Bortoleto két perccel a leintés előtt összetörte a Sauberjét, ami miatt az FIA piros zászlós jelzést adott ki. Bearman ezek után igyekezett a boxutcába – de szó szerint…
Ahogy nagy tempóval ráhajtott a boxba vezető útra, a kanyarban elvesztette az irányítást a Haasa felett, és egy forgás után orral a korlátnak csapódott. „A fékjeim hidegek. Mekkora idióta!” – mondta magáról Bearman a baleset után.
Túl azon, hogy szerelői javíthatták a megcsonkított orrkúpját és első szárnyát, az FIA is bejelentkezett: beidézték a brit újoncot a piros zászlós szabályok be nem tartásának vádjával. Tekintve, hogy az FIA mindig szigorúan jár el piros zászlós szabálysértéseknél, nem volt kétséges, hogy Bearman büntetést kap. A szövetség közelmúltban közzétett büntetési irányelvei alapján az is esélyes volt, hogy 10 rajthelyes lesz a hátrasorolás.
Az FIA Bearman meghallgatása után ki is szabta a büntetést: 10 rajthely a vasárnapi versenyre, továbbá a maximálisan kiszabható 4 büntetőpontot is kiosztottak a versenyzőnek. Ezzel jelenleg 8-nál jár.
Az FIA az indoklásában megállapította, hogy Bearman a piros zászlós jelzés ellenére a 15-ös kanyar után egészen 260 km/óráig (!) gyorsított a boxutca bejáratánál, és ekkor történt az ütközés. Ezzel gyorsabb volt a piros zászló idején ezen a szakaszon, mint korábban bármikor, normál körülmények között!

„A Forma–1 sportszabályzatának 2.5.4.1. b) pontja és a Nemzetközi Sportkódex H-függeléke előírja, hogy piros zászlónál ’minden autónak azonnal csökkentenie kell a sebességét, és lassan vissza kell térnie a boxutcába’.”
„Kétség sem férhet hozzá, hogy a 87-es autó vezetője nem lassan tért vissza a boxutcába, hiszen gyorsított, hogy szimulálja a versenykörülményeket a boxba vezető úton. Visszanéztük a korábbi bevezető köreit, normál versenykörülmények között, és kiderült, hogy ezen a körén gyorsabb volt, piros zászló mellett.”
„Az esetet súlyosbítja, hogy el is vesztette az irányítást az autója felett, és a falnak ütközött ilyen tempónál. A versenyző arról tájékoztatott minket, hogy azért mérte fel rosszul a fékek hőmérsékletét, mert előtte lassan haladt a körön a piros zászló miatt. Miközben ez talán hozzájárult a balesethez, nem tekintjük ezt enyhítő körülménynek. Ennek megfelelően a büntetési irányelvek alapján 10 rajthelyes büntetést és 4 büntetőpontot szabunk ki rá” – írta az FIA.
Bearman korábban Monacóban is kapott már egy 10 rajthelyes büntetést piros zászlós szabálysértésért. Akkor egy másik autót előzött meg. A brit amúgy erős szabadedzést produkált délelőtt, a hatodik idővel zárta a tréninget.