Nem tévedtünk, amikor az FIA döntéséről szóló híradásunkban azt írtuk, Oliver Bearman most fog csak igazán bűnhődni a szombati harmadik szabadedzésen elkövetett hibájáért. Hiába zárta a hatodik idővel a gyakorlást, az rossz véget ért számára. A piros zászlós leintés után olyan nagy tempóval érkezett meg a boxutcába, mint előtte egyszer sem, ráadásul még falnak is csapta az autóját. Mivel a piros jelzésnél kötelező azonnal lassítani, az FIA nem ismert pardont: 10 rajthellyel hátrasorolta őt, és 4 büntetőpontot is adott Bearmannek.
Kapcsolódó tartalom
E büntetést pár órával később szinte súlyosbította, hogy Bearman az eddigi legjobb Forma–1-es időmérő edzését produkálta: a Q3-ig menetelt a Haasszal, ahol a 8. helyen végzett, legyőzve Fernando Alonsót és Pierre Gaslyt is.
Ez lehetne az eddigi legjobb rajthelyezése – ha a büntetés miatt nem a 18. rajtkocka várna rá vasárnap a versenyen… „Az időmérő igazán jól alakult. Egész nap jó volt az egyensúly. Tegnap még szenvedtünk. Csak a második edzésen kaptam meg a fejlesztéseket, és egy kis idő kellett az autó viselkedésének kiismeréséhez.”
„Ez az egyik legjobb időmérőm, de az egyik legrosszabb napom, mert nagyon buta hibát követtem el”
– kesergett Bearman az M4 Sport mikrofonja előtt.
Ujvári Máté megkérdezte, a hibája után milyen érzésekkel ült vissza az autójába az időmérő előtt. „Nehéz volt, és csak bocsánatot kérhetek a csapattól, mert hozták a fejlesztéseket, és az autó igazán jól teljesített. De nem tudtam kamatoztatni.”
„Szívás. Nehéz délelőttöm volt, és csak a csapat bocsánatát kérhetem. Remélem, holnap jó versenyem lesz” – mondta a brit.

Elismerte, a balesete nagy baklövés volt. „Szívás. Borzalmas. Még mindig dühös és szomorú vagyok. De csak magamat hibáztathatom. Az én hibám volt, és nagyon buta hiba volt. Közben nagyon jó időmérőm volt, és ezzel hitelesítettem a csapat kemény munkáját, mert fejlesztéseink vannak, és a Q3-ba kerültünk vele.”
„A baleset előtt nagyon lassú kört mentünk a piros zászló mellett, és nagyon hideg gumikon és fékekkel érkeztem. Buta hiba volt.”
„Fékeztem a boxutca előtt, de sajnos a gumim és a fékem nem volt működési hőmérsékleten, és amikor a fékre léptem, az autóm irányíthatatlanná vált.”
Hogy miért ment piros zászló mellett gyorsabban a boxutca bejáratánál, mint előtte piros zászló nélkül bármikor, arra már nem tért ki. Az írott médiának azt viszont elismerte, hogy a jó időmérős teljesítményét nem érzi kárpótlásnak. „Ez nem jóvátétel. Bárcsak újracsinálhatnám, de nem lehet! Igyekszem tanulni belőle.”

A napjának azért van jó oldala is: maga a teljesítmény. „Örülök, hogy legalább valami jót is mutathattam ma. Gyors volt az autónk az időmérőn, ami mostanság nem volt jellemző. Büszke vagyok a csapatra, hogy ilyen sikeres fejlesztésekkel álltak elő. Ha van egy autónk, amivel a nyolcadik helyre tudjuk kvalifikálni magunkat az időmérőn, az azt jelenti, hogy ez egy nagyon gyors autó lesz a versenyen is, mert általában az időmérőn nem vagyunk olyan gyorsak, mint a versenyen. Remélem, ez így lesz most is, és akkor jó lehet a vasárnapunk” – mondta Bearman, hozzátéve, annak is örül, hogy egy ilyen gyors pályán szerepeltek ilyen jól, mivel a gyors kanyarok eddig nem tartoztak az erősségeik közé.
A verseny kapcsán még megjegyezte: „Tudom, hogy holnap az utolsó helyről fogok rajtolni. Meglátjuk, mire juthatunk.”