Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Marko: „Aztán megint jött a Max-faktor, egy hihetetlen kör. És megint hibátlan!”

Marko: „Aztán megint jött a Max-faktor, egy hihetetlen kör. És megint hibátlan!”

Servus TV, Sky Sports
Mesés kör, igazi csapatmunka – a Red Bull főnökei elmondták, hogyan került a pole pozícióba Max Verstappen Silverstone-ban.

„A Q3 utolsó körén jönnek a semmiből, és mindig gyorsak” – mondta Lewis Hamilton Max Verstappen nagy hajrájáról a Brit Nagydíj időmérője után. Elmondása szerint őt már nem lepi meg, hogy a holland mindig előrukkol egy kis extrával a kvalifikációk hajrájában, mégis lehet valamennyire váratlannak nevezni a címvédő sikerét, hiszen az utolsó körig úgy tűnt, hogy ezért az edzéselsőségért inkább a McLaren versenyzői fognak küzdeni Hamiltonnal.

A Red Bull tanácsadóját, Helmut Markót nem érte váratlanul ez az eredmény. Ő az osztrák Servus TV-nek már az időmérő edzés előtt jelezte: versenyben vannak a nehéz péntekjük után. „A hidegebb idő kedvezett nekünk: közel húsz fok a különbség tegnaphoz képest. Viszont az autó beállításaival is egészen messzire jutottunk. Még van pár apróság, két-három kanyar, ahol van egy kis alulkormányzás, de összességében elöl vagyunk” – mondta a kezdés előtt.

Pénteken még egyáltalán nem működött a módosított padlólemezzel felszerelt RB21-es. Míg Verstappen a nap végén igazán pesszimistán beszélt a helyzetükről, Marko már akkor jelezte: csak meg kell találniuk az ellenszert az erőteljes alulkormányzásra, és igenis jók lesznek. Szombaton pontosan ez történt.

„Számítottunk az első sorra. Már pénteken láttuk, hogy ha sikerül megszabadulnunk az alulkormányzástól, akkor elöl leszünk. Fokozatosan javítottunk az egyensúlyon. A Q3-as első kör után is módosítottunk apróságokon, és aztán megint jött a Max-faktor, egy hihetetlen kör. És megint hibátlan”

– mondta a Servus TV-nek az osztrák.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Nem véletlenül emelte ki, hogy Verstappen hibátlan volt. Oscar Piastri, Lando Norris és Lewis Hamilton sem tudta jól összerakni a körét, mindhárman rontottak az utolsó szektorban. „Max már az első két szektorban lila részidőt ért el, és a harmadikban nem hibázott. Ez volt a döntő” – állapította meg a szakember.

A csapatfőnök Christian Horner eközben a mérnököket is dicsérte, akik egyenesbe hozták a Red Bullt a pénteki nehézségek után.

„Csodálatos kör volt ez Maxtól, de a csapatnak is jár az elismerés, mert nagyon keményen dolgoztunk az autón. Hoztunk pár újítást ide, finomítottuk őket, és egy jó autót kaptunk az időmérőre. Ő pedig óriási kört futott a végén. Lehetett hallani a rádióban is, mennyire fel volt pörögve. Összehozta ezt a pole-t, ami nagyon különleges”

– mondta a Sky Sportsnak Horner.

A kérdésre, hol találták ezt a teljesítményt, kifejtette: „A mérnöki csapat nagyszerű munkát végzett az este. Javítottunk az autó teljesítményén, és kiegyensúlyoztuk. A szeles körülményekkel nem egyszerű itt, de minden elismerés Milton Keynesnek, csodálatos munkát végeztek, keményen dolgoztak, Max pedig teljesített, ahogy mindig. Szép csapatmunka!”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Ezek után már csak az a kérdés, mit hoz a folytatás. Horner elismerte, a nagy végsebességet, de kisebb leszorítóerőt biztosító hátsó szárnyuk hátrányukra válhat, ha megérkezik az eső vasárnapra. Már csak ezért is óvatos a jóslatokkal. „A versenytempónk egészen rendben volt. Eléggé visszavettünk a szárnyunkból. Látható, hogy milyen gyorsak vagyunk az egyenesekben. Más módon érjük el a köridőt, mint mások. Hogy ez holnap jó lesz-e vagy sem, az majd kiderül.”

Marko szerint igenis van okuk optimistának lenni – no meg hagyatkozni a „Max-faktorra”. „Kicsit elsikkadt, de Maxé volt a leggyorsabb hosszú etap pénteken. Az időjárás holnap még hidegebb lehet, és viszonylag nyugodtak vagyunk, mert ha Max el tud húzni az élen, akkor a McLaren persze támadni fog, de… Meglátjuk. Izgalmas versenyre van kilátás. Mindenki nagyon közel van egymáshoz. Egy vagy két kiállás is lehet. Mindenesetre kellemes a pole pozícióból rajtolni” – állapította meg Marko.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak