Nagyon várta a szombatra jósolt lehűlést a Mercedes csapata azok után, hogy a viszonylag meleg pályán pénteken labdába sem rúgtak a McLaren és a Ferrari ellen. Szombaton meg is érkeztek a felhők, az időmérő edzés elején még egy kis eső is csepergett, nagy Mercedes-áttörés viszont nem volt kilátásban. George Russell és Andrea Kimi Antonelli nehézkesen jutottak el a Q3-ig, ahol aztán a brit végül egyfajta meglepetéssel szolgált.
Russell a pole-szerző Max Verstappenhez hasonlóan robbantott az utolsó körén, és a semmiből a negyedik helyre tornázta magát, megelőzve az esélyesnek tűnő Ferrarikat. Hátránya csupán 0,137 másodperc volt Verstappennel szemben.
„Nagyon nehéz edzés volt. Végig fél másodperccel, hat tizeddel le voltunk maradva. Aztán a Q3-ban az utolsó körön elő tudtam húzni egy kört, ami messze a legjobbam volt a hétvégén. Csak harminc ezredre vagyok az első sortól és egy tizedre a pole-tól, ami igazi meglepetés volt. És a Ferrarik előtt végeztem, akik nagyon jók voltak ezen a hétvégén. Megcsináltuk, amikor kellett”
– mondta az M4 Sport mikrofonja előtt Russell.
Később hozzátette: „Elégedett vagyok, mert a hétvégi tempónk alapján nem számítottam rá, hogy jó pozíciókért harcolhatunk, főleg nem a Ferrarik formája láttán. A McLarenről pedig tudjuk, milyen jó.”

Toto Wolff csapatfőnök szerint az autójukban talán benne sem volt egy ilyen eredmény.
„Meglepő eredmény, mert úgy tűnt, a Ferrarik kibérlik az első rajtsort. George pedig túlteljesítette ma az autót. A körén minden szektor összeállt. A nehéz kanyarok, a hármas és a négyes ebben a körben renden voltak. Elégedettnek kell lennünk ezzel az eredménnyel”
– mondta a német Sky Sportnak.
Hozzátette, Russellre egyszerűen mindig lehet számítani. „Ő a garancia. Nem hibázik, mindig megcsinálja, amikor kell. A versenyen is erős. Semmit sem lehet kifogásolni nála.”
Kifogásolni inkább a Mercedes teljesítményét és az időjárás-függőségét lehet. Wolff rámutatott: még a papíron nekik kedvező körülmények között sem elég versenyképesek. „Ez egyszerűen nem elég jó. Montrealban simán nyertünk, aztán egy felejtős verseny jött, most pedig itt vagyunk, ahol arra számítottunk, jók lesznek az esélyeink, mert hűvösebb van, és tavaly domináltunk, vagy legalábbis gyorsak voltunk. De ez most nem valósult meg. Másfél tizedre vagyunk persze a pole pozíciótól, ez nem katasztrófa. Remélem, hogy vasárnap igazán pocsék brit idő lesz. Akkor talán jobbak lesznek az esélyeink” – mondta az osztrák.

Russell Ujvári Máté kérdésére csak udvariasságból nem kívánt minél rosszabb időt. „Nem kívánom az esőt, mert nagyszerűek a szurkolók itt, és mindenki számára zűrös, ha esik. De szeretnék szép, hűvös időt, mert az a mi autónk terepe. Reméljük, megkapjuk.”
Kérdés, ha megkapják, a Mercedes lesz-e elég jó egy dobogós eredményre.
„Szerintem minden lehetséges. Szoros az első hat között. Az utóbbi időszak azt mutatja, hogy hátrányban vagyunk, és kétlem, hogy mi leszünk holnap a leggyorsabbak, de ma felülmúltuk a várakozásokat”
– mondta Russell.
Wolff szerint most legalább az Ausztriában rajtuk kifogó gumik miatt nem kell majd aggódniuk. „Nem, a gumik nem jelenthetnek gondot, akkor sem, ha száraz marad, mert hűvös van. Ennek ellenére ez továbbra is egy zsákbamacska. Ha képesek leszünk tizenöt fokban is túlmelegíteni a gumikat, akkor már komoly a baj…” – mosolygott.