Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Norris: Max jó munkát végzett, a Red Bull gyorsabb volt, nem panaszkodhatunk

Norris: Max jó munkát végzett, a Red Bull gyorsabb volt, nem panaszkodhatunk

Boxutca, F1, Sky Sports
Lemaradt a hazai pole pozícióról Lando Norris, és még a csapattársától is vereséget szenvedett. A vasárnaptól fordulatot remél.

Lando Norris lett a legjobb helyezést elérő brit versenyző a Brit Nagydíj időmérő edzésén, de ez most csak egy 3. helyet jelentett. Ahhoz, hogy okot adjon a hazai közönségnek a nagy ünneplésre, a Q3-ban 0,118 másodperc hiányzott – ennyivel maradt alul Max Verstappennel szemben. Oscar Piastri eközben 0,016 másodperccel győzte őt le.

Norris feltűnően mosolygós volt e vereségek után. „Ez a hazai versenyem” – indokolt a brit Sky Sportsnak, majd a kérdésre, nem csalódott-e, hogy lemaradt a hazai pole-ról, elismerte, hogy az.

A sajtótájékoztatón elmondta: „Egészen sima volt. A köreim jól sikerültek, csak a Q1 volt kicsit feszültebb, mert olyan szoros volt. Amúgy jó volt. A körök többségén sikerült gyorsulnom. Az utolsón talán kicsit többet reméltem. Nem sikerült kihozni belőle a tapadást és a jó egyensúlyt pár kanyarban. De a harmadik hellyel elégedett vagyok.”

Hogy benne volt-e a pole pozíció? „Nehéz megmondani. Tökéletes körrel igen, de ha nem futsz tökéletes kört, akkor nem” – felelte Norris.

Lando Norris (Fotó: XPB)

E feladat szerinte nem volt egyszerű. „Nehéz körülmények uralkodtak, nem volt könnyű tökéletes kört futni. Nagyon szeles volt, körönként változott sok minden. Szerintem ma nem volt meg a tempónk, ami a Red Bullnak, főleg a végén, amikor a legnagyobb volt a tapadás. Elégedett vagyok a harmadik hellyel.”

„Szerintem csak nem voltunk elég gyorsak csapatként. Egy tökéletes körrel talán meglett volna a pole, de Max körében is volt még. Nem hinném, hogy panaszkodhatnánk ma bármire is. Max jó munkát végzett, a Red Bull nagyon-nagyon gyors volt ma.”

Norris szerint nincs még veszve semmi a harmadik rajthelyről. „Remélhetőleg holnap fordul a helyzet. Nincs miért csalódottnak lenni. Persze jobb lenne másodiknak vagy elsőnek lenni, de ez van. Ettől csak izgalmasabb lesz a verseny.”

Fordulatot elsősorban attól remél, hogy a Red Bull a kis leszorítóerőre tett, ami vasárnap a még hűvösebb időben és az esetleg esős pályán hátrány lehet. Emellett a gumik is puhábbak ezen a hétvégén, mint tavaly ugyanitt, és a McLaren gumikezelése idén nagyszerű. „Ennek mindenképp lehet szerepe. Tegnap nagyon meleg volt mához és holnaphoz viszonyítva, ráadásul eső várható. Lesznek különbségek a taktikák között, és a csapatok is másképp érik el a köridőket. Mi talán valahol félúton vagyunk a Red Bull és a Ferrari között. Szerintem sok lehetőség adódhat. Nehéz, de izgalmas verseny lesz.”

Lando Norris

Az M4 Sport riporterének, Ujvári Máténak a kérdésére, esős vagy száraz versenyt szeretne-e inkább, Norris elmondta:

„Jobban örülnék a száraz versenynek. Jobb móka. Mindenkinek szebb úgy a napja. De nincs ellenemre. Az eső talán a Ferrarinak kedvezne leginkább. Nem hinném, hogy bármi is jobban feküdne nekünk. Ha száraz, az talán a Red Bullnak kedvez jobban, ha vizes, az a Ferrarinak, mi pedig a kettő között vagyunk.”

Norris már csak emiatt sem írná le egyik ellenfelüket sem. „Mindenkitől azt várom, hogy jó lesz, de talán főleg a Ferraritól, mert nagyobb a leszorítóerejük, és a gyors kanyaros teljesítményük egészen lenyűgöző, a miénknél is jobb. Szóval valószínűbb a Ferrari, de a Mercedest sem zárnám ki. George mindig ott van a versenyeken, amikor vannak lehetőségek és rossz az idő. A Ferrari viszont az első edzéstől nagyon gyors, és nagyon jók a gyors részeken is, ami mindig sokat segít itt.”

Norrisnak van egy fegyvere, ami a riválisok többségének nem áll rendelkezésére: a hazai közönség. „Izgatottá tesz és motivál. Azzal az utolsó kis százalékkal segít. Mosolyt csal az arcomra a látványuk, mindegy hányadik vagyok. Holnap mindenkinek lesznek lehetőségei. Nehéz előre tervezni” – tekintett előre a brit.

Borítókép: Max Verstappen és Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak