Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Brit Nagydíj: a dobogósok nyilatkozatai

Brit Nagydíj: a dobogósok nyilatkozatai

M4 Sport
Őrült versenyen szerezte meg első hazai győzelmét Lando Norris a klasszikus silverstone-i pályán. Oscar Piastri büntetése után „csak” második lett, a dobogó legalsó fokára pedig Nico Hülkenberg állhatott fel 15 évvel F1-es debütálása után, a 239. királykategóriás versenyén. Nézzük, hogyan értékeltek ők hárman a leintést követően!

Lando Norris (McLaren) – 1. hely

„Csodálatos, erről álmodtam! Ezt akartam elérni. A bajnoki cím mellett ez lehet a legjobb, amit átélhet az ember, ami a legbüszkébbek lehetünk. Végre összejött. Fantasztikus, feszes futam volt. Nagyon sokat jelentett a szurkolók támogatása, köszönöm nekik, mint mindig. Ilyenkor teljesen üres az ember feje, a futam előtt is próbáljuk lenyugtatni magunkat. Az a lényeg, hogy ne szúrd el. Az utolsó körökben a szurkolókat néztem és próbáltam magamba szívni a hangulatot és élvezni a pillanatot, mert lehet, soha többé nem történik meg. Bízom benne, hogy meg fog persze… de ezek olyan emlékek, amik örökre velem maradnak. Hihetetlen eredmény. Stresszes futam volt, és stresszesebb ennél nem is lehetett volna. Oscar remek futamot teljesített, neki is jár a gratuláció. Végig gyors volt. Jót csatáztunk, élveztem ezt is. Elismerésem neki és a McLarennek is. Nekik is hazai pályán sikerült behúzni ezt a győzelmet. Mindig nehéz ez, a futam előtt mindig próbálkozom, hogy olyan eredményt érjek el, aminek a szurkolók örülnek, és akkor jön egy hosszú futam… nehéz elképzelni, milyen lesz, de ezt most értem, hogy milyen, és hihetetlen! Köszönöm a szurkolóknak, a McLaren szurkolóknak és akik az én lelátómon ülnek, nagyszerű volt látni, ahogy minden körben buzdítanak és szurkolnak. Csodálatos volt.”

Oscar Piastri (McLaren) – 2. hely

„Nem fogok sokat nyilatkozni, mert bajba kerülhetek. Gratulálok Nicónak, ez a nap fénypontja. Maradjunk ebben! A biztonsági autó mögött nem lehet fékezni, úgy látszik, ez egy új szabály… eddig is csináltam ilyet. De többet nem mondok, mert bajba kerülök. Köszönöm a szurkolóknak a remek hangulatot. A történetek ellenére szeretem Silverstone-t! Köszönöm, hogy kijöttetek.”

Nico Hülkenberg (Sauber) – 3. hely

„Régóta vártam erre… nem igaz? Tudtam, hogy bennem, bennünk lehet. Hogy valamikör összejöhet. Elképesztő futam volt. Virtuálisan az utolsó helyen is voltam. Szürreális. Nem fogtam még fel, hogy jutottunk ide. Őrült körülmények voltak. A túlélésért harcoltunk a futam nagy részén, de mindig jó döntést hoztunk és én sem hibáztam. Hihetetlen! A kiállás után éreztem, hogy van egy kis levegőm és talán meglehet. Nagy volt a nyomás, eseménydús a futam, de nem törtem meg, nagyon-nagyon boldog vagyok. Gondoltam, hogy Lewis (Hamilton) mindent bele fog adni a hazai szurkolók előtt, én is mindent beleadtam volna, de azt mondom, elnézést, ez az én napom! Nagyon boldog vagyok és köszönöm szépen a támogatást, mint minden évben.”

Borítókép: Oscar Piastri, Lando Norris és Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak