Bármilyen furcsán is hangzik, Max Verstappent a pénteki bosszankodása hajszolta az időmérős győzelembe Silverstone-ban. Az edzésnapon pályára vitte a Red Bull új padlólemezét, de meglepetten tapasztalta, hogy teljesen megbomlott az autó egyensúlya. Elsősorban az erőteljes alulkormányzás zavarta. Csapata azzal biztatta, hogy hogy ha megoldják ezt a problémát, egészen versenyképesek lesznek, a kérdés csak az volt, hogyan oldják meg.
Szombatra extrém utat választottak: feltettek egy nagyon kicsi hátsó szárnyat az autójára, ami szinte monzai specifikáció. Ezzel olyan mértékben „könnyítették” az autó hátulját, hogy az megölte az erőteljes alulkormányzást.
„Ezt tartottuk a legjobbnak. A nagyobb leszorítóerővel nem működött volna nálunk” – mesélte Verstappen, aki mérnökével, Gianpiero Lambiaséval választotta ezt az irányt. „Már a hétvége előtt is beszéltünk róla. Természetesen tudtuk, hogy rendelkezésre áll a másik szárny is, és már előre eldöntöttük, hogy azzal megyünk, ha az első szabadedzés bizonyos módon alakul.”

„Pénteken nagy volt az alulkormányzás, de közben túlkormányzás is fellépett bizonyos helyeken, ami nehézzé tette az autó kiegyensúlyozását. Ma egyértelmű előrelépést tettünk az alulkormányzással, ami lehetővé tette, hogy jobban nyomjam kicsit.”
„Az alulkormányzás egyszerűen csak lassú, főleg egy F1-es autóval. Muszáj volt minimalizálnunk ezt. A másik szárnnyal a Holdig mentünk az alulkormányzással… Szóval próbáltuk csökkenteni, és bevált. Ennek eredményeként kicsi a leszorítóerőnk, de a jelek szerint működik. Ezért is döntöttünk úgy, hogy így folytatjuk. Meglátjuk, mire megyünk vele a versenyen.”
Verstappen a kis szárnnyal verhetetlennek bizonyult az egyenesekben. A legyőzött mclareneseket azonban az képesztette el a leginkább, hogy noha papíron hozniuk kellett volna némi időt Verstappenen a tempós Maggotsban, Beckettsben és Stowe-ban, ez nem sikerült nekik. „Számunkra az a lenyűgöző, hogy milyen teljesítményt tudnak nyújtani egyes gyors helyeken még a kis leszorítóerővel is” – mondta Oscar Piastri.
A szél is Verstappennel volt?
A brit Sky Sports elemzője, Anthony Davidson is megjegyezte: „A Maggotsban Verstappen elkezd felzárkózni. Nagyon jó Copse-kanyart vett, és még jobb lett neki a Becketts és a Chapel. A DRS-vonalig már kicsi előnyben van. Kevesebb leszorítóereje van az autójának, mégis időt talál a gyors kanyarokban. Ne kérdezzék, hogyan csinálja ezt!” – mondta az Piastri körével való összevetés közben.
A választ a McLaren csapatfőnöke, Adrea Stella adta meg, aki rámutatott: a kérdéses szakaszokon erős szembeszél fújt, ami segítségére volt Verstappennek.
„A szél iránya igazán kedvezett a kisebb szárnynak, mert ennek köszönhetően viszonylag könnyű volt bevenni a gyors kanyarokat. Minél erősebb a szél, az autó annál stabilabb, mert nagyobb leszorítóerővel rendelkezik. Ez azt jelentette, hogy megengedhették a kisebb szárnyat is, miközben amúgy túl sok időt veszítettek volna a hetes kanyar kijáratától a tizenötös kanyarig (Stowe)”
– magyarázta az olasz mérnök.

Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója is elismerte, hogy a szél segített nekik, ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a szinte csak törésnek számító gyors kanyarokban, mint a Copse, manapság nem annyira számít, mekkora szárnnyal mennek. „A legtöbb gyors kanyaron a szívóhatású autók gond nélkül átmennek. Így csak két közepesen gyors és öt lassú kanyar marad, amit túl kell élned” – mondta a francia.
Stella azért hozzátette, nem csupán a leszorítóerőt növelő szembeszélen múlt. „Még így is szükség van egy autóra, amely nagyon hatékony a légellenállás-leszorítóerő viszonylatában kis szárnyállásnál. A Red Bull nagyszerű munkát végzett e téren.”
Mit ér a Max-faktor ilyen szárnnyal esőben?
Verstappen és a mclarenesek is említették, hogy a kis szárny még visszaüthet a versenyen – de legalábbis bizonytalanságot jelent Red Bull-oldalon. Beszédes, hogy amikor Christian Hornert a vasárnapi esélyükről kérdezték, egyből az eső lehetőségére terelte a szót. „A versenytempónk egészen rendben volt. Eléggé visszavettünk a szárnyunkból. Látható, hogy milyen gyorsak vagyunk az egyenesekben. Más módon érjük el a köridőt, mint mások. Hogy ez holnap jó lesz-e vagy sem, az majd kiderül” – mondta szinte idegesen.
Verstappen szerint világos, hogy ha vizes lesz a pálya, a kis hátsó szárny hátrányt fog jelenteni.
„Igen, akkor kevesebb lesz a tapadásod egy ilyen szárnnyal. Szóval igazán remélem, hogy nem fog esni”
– mondta.

Emellett rámutatott, hogy a gumik beosztása sem feltétlenül lesz könnyű számukra. „Az még mindig probléma nálunk, hogy túlmelegszenek a gumik. Természetesen most sokkal hűvösebb van, de ilyenkor meg másfajta problémáink is lehetnek” – utalt a gumik szemcsésedésére. „Egyszerűen gondoskodnunk kell róla, hogy nem lesznek túl melegek az első gumik. Ez általában nagy problémánk, de talán a mostani beállításokkal kicsit javul a helyzet. Gyorsak vagyunk az egyenesekben, a kanyarokban viszont nem annyira. Remélhetőleg képesek leszünk ellensúlyozni ezt” – mondta a címvédő.
Helmut Marko tanácsadó szerint ezen a ponton érvényesülhetnek Verstappen képességei, vagyis a „Max-faktor”. Az osztrák még az időmérő előtt nyilatkozta a szárnyválasztásukról: „Egyfelől gyorsak vagyunk az egyenesekben, így nehéz lesz előzni, másfelől esőt jósolnak holnapra. Max viszont úgy érzi, fogja tudni kezelni ezt.”
Az időmérő után ugyanakkor már csak mosolygott, amikor arról kérdezték, mi lesz esőben. „Kis szárnnyal és kevés leszorítóerővel Maxnak igazán meg kell mutatnia, hogy mire képes…”
A McLaren sem biztos a dolgában
A McLarennél persze mást remélnek. Miközben Lando Norrist és Oscar Piastrit érezhetően bosszantotta, hogy Verstappen a kisebb szárnyával is le tudta győzni őket, titkon most a fordulatban bíznak. „Remélem, hogy a nagyobb leszorítóerő kicsit jobban fog működni, de holnap derül csak ki” – mondta Piastri. „Más csapatoknál is érdekes ez, mert nem arról van szó, hogy a nagyobb leszorítóerővel gyorsabb vagy minden kanyarban. Így is lassabb vagy egyes kanyarokban, mint Max és a Red Bull. Nem olyan egyértelmű. De érdekes lesz látni.”
Hozzátette: „Az eltérő leszorítóerők is kínálnak lehetőségeket – mindkét irányba –, de a gumik is, amik lágyabbak, mint tavaly. Pénteken kicsit nehezebb volt velük.”
Norris bizonytalanul nyilatkozott a fordulat lehetőségéről.
„Az időmérőnek nagy szerepe lehet. Max elég kis leszorítóerővel megy. Vannak itt érvek és ellenérvek. Az egyenesekben hihetetlenül gyors, ami miatt eléggé nehéz lesz megelőzni őt. De ennek megfizeti az árát pár lassú és gyors kanyarban. Nehéz megmondani. Az emberek – a Ferrarit is beleértve – egyszerűen más-más részeken gyorsak és lassúak. Csak holnap fog kiderülni.”
Verstappen megelőzése kapcsán mosolyogva jegyezte meg: „A mi DRS-tempónk talán arra elég csak, hogy egy szinten legyünk Max egyenesbeli tempójával…”

Andrea Stella szerint emiatt kár aggódniuk, mert előzni bármilyen szárnyak mellett nehéz Silverstone-ban. „Előzni mindenképpen nehéz lesz, mert a tegnapi alapján a versenytempóban mindenki nagyon együtt van. Emiatt a pályán előzni igazán nehéz lesz. Változást inkább az első kör és a stratégia hozhat.”
Norris szerint sokesélyes a verseny. Rámutatott: mivel a Ferrari nagy, a Red Bull pedig kevés leszorítóerőre voksolt, az eső a vörösöknek, a száraz pálya a bikásoknak kedvezhet, míg ők valahol a kettő között félúton vannak.
Az eső/vizes pálya szempontjából tehát nem mindegy a konfiguráció. A gumik szempontjából Stella szerint viszont kisebb szerepe lehet. „A leszorítóerőnek Silverstone-ban nincs olyan nagy szerepe a gumikopásban” – állapította meg. „Ha a gumikopás olyan lesz, amilyennek várjuk, úgy véljük, nem lesz nagy összefüggés a leszorítóerő és a gumikopás között, hiszen ha az egyenesekben gyors vagy, akkor szinte kevésbé kell nyomnod a kanyarokban. Amikor viszont a köridőt a kanyarokban éred el, nyomod kell a kanyarokban, és talán még jobban terheled a gumikat. Szóval nem egyértelmű, hogy a Red Bull hátsó szárnymegoldása rontani fog a gumihelyzeten” – vezette le a szakember.
A silverstone-i vasárnap a délelőtti Forma–3-as versennyel indult – komoly esőben. Az előrejelzések szerint jó esély van rá, hogy az F1-esek versenye legalábbis vizes pályán induljon, még ha később a csapadék valószínűsége csökkenni is fog.
A nyerő taktika vasárnapra öngól lehet a címvédőnek? A McLaren helyett a Ferrari is a nagy fordulatban bízhat? Eltérő körülmények, eltérő csapatfilozófiák – egyfajta lutrinak tűnik az alapfelállás. Rajt magyar idő szerint 16 órakor, az M4 Sport műsora 15 órakor a versenyzőparádéval indul!