Ausztriában dominált a McLaren, ráadásul a legfőbb bajnoki riválisuknak tűnő Max Verstappen kiesésével nagyot nőtt a pontelőnyük is. Ez alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy a címért folyó küzdelem az ő két versenyzőjük, Oscar Piastri és Lando Norris között zajlik.
A wokingiak persze tiltakoznak ez ellen. Amikor Zak Brown ügyvezető igazgatót pénteken Silverstone-ban arról kérdezték, éreznek-e még bármilyen fenyegetést, egyből sorolni kezdte, hogy Max Verstappen és George Russell is veszélyes lehet rájuk, majd hozzátette: „És én még Charles Leclerc-t sem zárnám ki.”
Andrea Stella csapatfőnök szerint nehéz nem észrevenni, hogy a Ferrari az Ausztriában bevetett új padlólemezével nagy előrelépést tett. Habár a silverstone-i időmérőn csak az 5-6. helyen zárt a két vörös autó, a nyers tempó alapján megvolt az esélyük az első sorra és a két McLaren legyőzésére is.
„Azt kell mondjam, hogy a köridők alapján a Ferrari minden egyes edzésen jól tudott teljesíteni, és úgy tűnt, hogy a Ferrari lesz a legerősebb csapat. Talán még most is ők azok”
– állapította meg Stella.
„A különbségek nagyon kicsik, és Max a Q3-ban pár perccel később ment ki, vagy egy perccel később, így lehetséges, hogy a szél változása hozott neki egy tizedet. Nehéz megmondani, ki volt a legjobb csapat, de mindenképpen a Ferrari tűnt a legversenyképesebbnek. A Q2-ben az első két helyen álltak, meggyőző köridővel” – érvelt az olasz, aki korábban a Ferrarinál dolgozott.

A szakember szerint nyilvánvaló, hogy a Scuderia kezd magára találni. Ráadásul még nem is vetettek be mindent, hiszen az új hátsó felfüggesztésük, ami alapvető problémákra jelenthet megoldást, még nem került fel az autókra, várhatóan csak Spában fog.
„Az ausztriai fejlesztéseik nagyon jól működnek, és ez nemcsak a silverstone-i versenyt teheti érdekessé az élmezőny szorosságával, hanem a bajnokság hátralévő részét is.”
Hogy ez eredményezhet-e még szorosabb bajnoki küzdelmet, az már más kérdés. Az mindenesetre nem lenne teljesen váratlan, ha a Ferrari lépne elő a McLaren legfőbb kihívójának: a tavalyi év alapján valójában éppen erre lehetett számítani 2025-ben, és az volt a meglepetés, hogy a vörösök eddig nem tudtak megfelelni ezen elvárásoknak.
Stella persze hangsúlyozta, ők a Red Bull és Verstappent sem írják még le. „Maxot sosem zárnám ki, mert ő Max Verstappen. Nagyon naiv dolog lenne azt gondolni, hogy Max nincs versenyben. Most minden bizonyítékot megadott arra, mennyire gyors, mennyire képes kihozni a maximumot abból, amije van. Azt is tudjuk, hogy ezeken a gyors pályákon a Red Bull nagyon jó, szóval sem Max, sem a Red Bull nem okozott meglepetést.”
A vasárnapi verseny kapcsán hozzátette: „Megérdemelte a pole-t, és a pénteki köridők alapján elég versenyképesnek tűnt megtankolva is, szóval úgy fest, komolyan esélyes a Brit Nagydíj megnyerésére.”