A Hungaroring történetének legjelentősebb felújításán esik át – az ütemterv szerint haladnak a kivitelezők, de teljesen csak jövőre lesznek kész –, de augusztus első hétévégéjén tökéletes házigazdája lesz a Forma–1-es futamnak.
„Tíz hónap volt arra, hogy lebontsuk a főépületet és a lelátót, már el is készültek az újak, így ott tartunk, ahol kell. Volt egy GT Open-verseny, ami jól sikerült. Vannak ideiglenes megoldások, nincs még kész teljesen minden. A jogtulajdonos előírása az volt, hogy nem látszhat építkezés.”
Olyan épületeket bontottak most el, amelyek még az első magyar nagydíjra készültek, vagyis a múlt század nyolcvanas éveinek második felében.
„1985-ben szocialista nagyvállalatok rohamtempóban építették ezt a létesítményt, nem felelt meg semmiféle előírásnak, szenvedtünk és már a futamot is veszélyeztette az az állapot, ami volt. Megújítottuk a közműveket, aztán a műveleti operatív központ, majd egy irodaház következett és a depo kiszélesítése, mert a világ legkisebbje volt a miénk.”
Gyulay Zsolt korábban úgy fogalmazott, hogy ez a munka, illetve annak a sikeres elvégzése egy új korszak kezdete a magyar autósport életében.
„A magyar labdarúgás történetében is új korszakot jelentett a Puskás Aréna felépítése. A kornak megfelelő, versenyképes ingatlanunk van. Huszonhatig volt szerződésünk, jövőre lenne az utolsó futam Magyarországon, ha ez a felújítás nem történik meg. Lehet maketteket mutogatni, de az amerikaiakat hidegen hagyta volna ez. A hosszabbítás alapvető fetétele volt ez a felújítás.”
A beszélgetésből kiderült, hogy 2032-ig biztosan lesz majd magyar futam. A jogtulajdonos folyamatosan ellenőrizte a beruházást és a gyorsasággal valamint a minőséggel is elégedettek volt.
Gyulay Zsolt elárulta azt is, hogy: „nagyon szerették a pályánkat, de sokszor már nagyon ciki volt.”
Az elnök-vezérigazgató azt is elmondta, hogy a versenyzők valóban szeretik Magyarországot és a pályát.
„Nagy előny, hogy közel van a város, Budapest biztonságos hely. Sokszor itt is maradnak még és a futamunk után jön a nyári szünet.”
Gyulay Zsolt elárulta azt is, hogy amikor Bernie Eccleston volt az F1 első embere, akkor kicsit kivételezett helyzetben volt a magyar nagydíj.
„Meg voltam győződve arról, hogy az Eccleston-éra után nem leszünk ilyen jó helyzetben. Ő választotta a helyszínt, a sztori is óriási, hogy miként került ide a Forma–1. Moszkvában akarták megrendezni, de végül sikerült meggyőzni Ecclestone-t, hogy nézze meg Budapestet és amikor a Gellért-hegyről lenézett, akkor azt mondta, hogy itt legyen a verseny.”
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke beszédet mond Muhari Eszter párbajtőrözőnek, Fojt Sára kajakosnak és Major Veronika sportlövőnek a tavalyi párizsi olimpián nyert bronzérmeinek kicserélése alkalmából rendezett ünnepségen a MOB székházában 2025. július 9-én. A három olimpikon helyszínen kapott medáljainak állaga ugyanis megromlott, ezért azok cserére szorultak. (MTI/Hegedüs Róbert)A beszélgetésben elhangzott az is, hogy nekünk már természetesen, hogy Forma–1-nek adunk otthont, de a környező országokat „eszi a sárga irigység”.
„Sok küzdelem árán sikerült megtartani a futamot és a Liberty Médiával is jó a kapcsolatunk. A cég stabil lábakon áll, hiszen a tulajdonosa az állam és a fejlesztést is meg tudtuk valósítani. Az ország legnagyobb sportingatlana, amelyen naponta 100 ezer ember van ott a versenyhétvégén.”
Ahogy arról már szó esett a pályán már rendeztek futamot a felújítás után és mindenki elégedett volt a verseny résztvevői közül.
„Engem az érdekelt, hogy műszakilag, hogy vizsgázik a pálya, de jól működött a versenyirányítás is, ami külső helyszínen van. Rengeteg olyan dolog van, ami javítást igényel még. Ez az egész egy nagy bravúr volt, ráadásul úgy, hogy nem került többe, mint amennyiért elvállalták, vagyis 78 milliárd forint. Emellett az is fontos, hogy a minőség és a gyorsaság is rendben van.”
Gyulay Zsolt elmondta azt is, hogy bár most szárnyal a Forma–1, de vannak olyan helyszínek, amelynek ennek ellenére is gondot jelent a jegyértékesítés. Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy az új tulajdonosnak köszönhetően nagyon népszerű lett a sportág a fiatalok között.
Kapcsolódó tartalom
„Nálunk nincs jegy. Lemegy a verseny és hétfőn kezdődik a jövő évi értékesítés, akkor kell észnél lenni.”
Szó esett arról is, hogy a jegybevétel tartja el az üzemeltető céget, de most új kihívások jönnek, hiszen az új épületnek emelkednek a költségei.
„Annak idején is mi voltunk a legjobban foglalkoztatott pálya egyike. Elképesztő közösségi élményt ad egy ilyen pálya, futni és kerékpározni is jó itt. Ezek nem hoznak sok pénzt, de népszerűsítik a pályát.”
A munka a jövőben is folytatódik majd, hiszen Gyulay Zsolt elmondta, hogy most csak egy minimálprogramot hajtottak végre azért, hogy a szerződés hosszabbodjon meg. A tervek között szerepel az egyes és a tizennégyes kanyaroknál található lelától felújítása.
Kapcsolódó tartalom
„Ha ez megvan, akkor csinálhatjuk úgy, mint az osztrákok és a jegyeladás tekintetében építhetnénk ki mobil lelátókat, így közel 60-70 ezer ülőhelyet tudnánk biztosítani.”
A nézői élménnyel kapcsolatban kiderült, hogy új területet alakítottak ki a közösségi programoknak is, így a versenyek előtti és utáni szórakozási lehetőségek is bővülnek.
Az idei futammal kapcsolatban Gyulay Zsolt elmondta: bízik benne, hogy lesz valami váratlan, de az extra izgalmakhoz nem ragaszkodik.
Arról is szó esett, hogy a versenyzők szeretik a magyar pályát, bár 2016-ban Lewis Hamilton nemtetszését fejezte ki, amikor aszfaltoztak, mert szerette a korábbi „bukkanókat”, ezzel kapcsolatban Gyulay Zsolt mosolyogva megjegyezte, hogy
„Nehéz a kedvükre tenni, főleg Hamiltonnak.”
A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatói posztja mellett Gyulay Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is: „Az előbbi az munka, az utóbbi pedig egy megtisztelő feladat.”
Az elnök, sportolói pályafutása során két olimpiai bajnoki cím mellett hatszor volt világbajnok, vagyis a múltja is feljogosítja őt arra, hogy vezesse a sport parlamentjét.
„Az elején számít ez. Mondjuk tíz percig. Ha nem csinálod meg a munkád, akkor nem olimpiai bajnok vagy, hanem az az ember, aki nem csinálja meg… Nem azért választanak meg valakit erre a posztra, mert annak idején jól meglódította a kajakját, hanem mert vannak vezetői képességei, illetve meg tudja teremteni a sporttársadalmon belül, hogy egy irányba húzza mindenki a csónakot.”
Gyulay Zsolt kiemelte: fontos, hogy korábbi bajnokok ott legyenek a sportirányításban. A beszélgetés ezen szakaszában szóba hozta Hosszú Katinka nevét. is.
„Azért említettem őt is, mert a MOB idén lesz 130 éves és ezt meg is ünnepeljük majd. Katinka elvállalta, hogy szerepel majd az óriás plakát kampányban. Nagyon remélem, hogy mindenki megtalálja majd a helyét, ahogy Kovács István is kereste sokáig, de azért nem adnak posztos senkinek, mert korábban jó eredményei voltak, sőt én is tapasztaltam, hogy a sikeres versenyzőkre irigyek a saját sportágán belül, ezt én is tapasztaltam. Azt tudomásul kell venni, hogy ez egy feladat, amit egyre több olimpikon társam vállal, mert ehhez a családhoz jó tartozni, de felelősség is.”
Kapcsolódó tartalom
A MOB elnöke beszélt arról is, hogy milyen irányba tart az olimpiai szervezés a fenntarthatóság felé tett lépéseivel.
„Ha az ideológia megelőzi az ésszerűséget, akkor mindig probléma van és Párizsban ez sokszor elcsúszott. A versenyzőkön nem érdemes spórolni, nekik az, hogy laknak, milyen az étel és az utazás kiemelten fontos. Mi sokat dolgoztunk azon, hogy javítsunk a helyzeten, de nem volt könnyű dolgunk.”
A beszélgetésben szóba került a budapesti olimpia szervezésére vonatkozó lehetőség is.
„Szerintem 2027 körül hívnak majd meg egy-egy országot azok közül, amelyek most konzultálnak a rendezésről. Egy olyan olimpia hasznára válna Magyarországnak, amely nem jár sportberuházással, hanem infrastrukturális fejlődést hoznak a városnak. Hiszek abban, hogy lehet egyszer egy olyan nagy ügy, amelyért mindenki összefog és hasznot hoz az országnak. Fejlesztésekben, lélekben – mindenben. Egy olimpiát ilyen tartok. Kell egy politikai konszenzus. Szakmai programban remekül áll a MOB, ha lesz megegyezés, akkor ez alapján esélyesek is lehetünk.
A fővárosnak óriási esély, hogy olyan fejlesztéseket hozzon előrébb, amelyekre amúgy is szüksége van. Harminchatban jöhet vissza az olimpia Európába, akkor lehet esélyünk. Ha mégsem, akkor már nem is lesz. Nem látom az európaiakban azt a nagy elhatározást, harminchatra nincs olyan nagy konkurencia. A következőre már lenne.”
Gyulay Zsolt beszélt arról is, hogy irreális elvárásnak tartja, hogy az olimpiai éremtáblázaton az első tízbe kerüljön a magyar csapat, ellenben a tíz arany megszerzésére lát esélyt.
„A párizsi tízbe jutáshoz kétszer annyi érmet kellett volna szerezünk. Az előző olimpián is volt viszont tíz aranyesélyünk és ez így lesz Los Angelesben is.”













