Vowles és Hamilton 2013 és 2022 között dolgozott együtt a Mercedesnél, ez alatt az időszak alatt pedig a brit pilóta hat egyéni, a csillagosok pedig nyolc konstruktőri világbajnoki címet nyertek, dominálva a hibridéra első szakaszát.
A Mercedesnél sportigazgatóként dolgozó Vowles 2023-ban állt munkába új alakulatánál, a Williamsnél, ahol csapatvezetőként dolgozik – posztján olyannyira elégedettek vele, hogy nemrég meghosszabbították a szerződését, hosszú távra az istállóhoz láncolva őt. Hamilton tavaly intett búcsút a csillagosoknak, hogy csatlakozhasson a Ferrarihoz.
Itt a vártnál döcögősebben kezdte az évet: Kínában ugyan megnyerte a sprintversenyt, ezt leszámítva viszont az első tizenkét forduló során nem végzett a legjobb háromban és a fiatal csapattárs, Charles Leclerc általában előtte végzett az időmérőkön és a futamokon is.
Lewis Hamilton (Fotó: XPB)Hamilton kapcsán többen kiemelték, a váltás nehéz számára, mint a legtöbb hasonló cipőben járó pilóta számára, ugyanakkor biztosra veszik, amint ráérez a Ferrarira, vagy a Ferrari találja el az autót úgy, hogy az tökéletesen illik hozzá, vissza fog térni a régi tempója. Így gondolja ezt Vowles is. „Neki szüksége van bizonyos érzésekre az autóval kapcsolatban” – kezdte Vowles.
„Szüksége van ezekre az érzésekre, hogy erőt meríthessen belőlük. Ez adja meg neki azt az önbizalmat, amiből aztán építkezni tud. Látom, hogy most mi történik. Ezt az érzést még nem igazán találta meg (a Ferrarinál)” – tette hozzá a csapatvezető.
„De nekem egy szemernyi kétségem sincs afelől, hogy hamarosan újra ott lesz a szeren a tempó tekintetében. Látszik, mikor magabiztos. Akkor szinte fej-fej mellett vannak Charles-lal. Miami erre jó példa. Ott üldözte Charles-t és nyomást gyakorolt rá. Csak még nem tud minden hétvégén következetesen így teljesíteni” – magyarázta.
Végül a Williamsnél versenyző Carlos Sainzot hozta fel példaként, aki szintén idén váltott és akinek testközelből tapasztalja a hasonló nehézségeit. „Amikor valaki úgy csapatba kerül, és ezt látjuk Carlos esetében is, annak sokat kell tanulnia, és rengeteg dologra kell figyelnie és ráéreznie. Ez egyértelmű, hogy lehetséges. Csak alkalmazkodás kérdése” – fogalmazott.
Lewis Hamilton és Charles Leclerc (Fotó: XPB)












