Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Alonso ebben az ötletben látja az F1 esőproblémájának megoldását

Alonso ebben az ötletben látja az F1 esőproblémájának megoldását

Autosport
Meredek ötlettel állt elő Fernando Alonso a Forma–1-es esős versenyzés elősegítésére. Hogy reálissal-e…

Közel másfél órán át nem versenyzett a Forma–1-es mezőny a múlt hétvégi Belga Nagydíjon az eső miatt. Annyira sem a pálya állapota, sem az időjárás nem tűnt szélsőségesnek, hogy ilyen sokat kelljen várni az indulásra, de az FIA előre jelezte, a silverstone-i ráfutásos baleset után ezen a helyszínen most óvatosabb lesz, és jobban a biztonságra játszik.

Döntésükkel nem mindenki értett egyet, de sok versenyző igen. A közvéleményt ezzel szemben szokás szerint megosztotta a helyzet, és elhangzottak a gyakran elővett érvek, miszerint évekkel ezelőtt ennyi víz nem volt akadálya a versenyzésnek az F1-ben.

Fernando Alonsónál többféle korszakot és szabályrendszert nemigen ért meg senki aktív versenyzőként. A 44. születésnapját a héten ünneplő veterán megállapította, az esős helyzet 2017 óta romlott jelentősen, amikor szélesebb autókra és nagyobb gumikra váltott a sorozat.

„A szélesebb gumik egyértelműen rontottak a látási viszonyokon. És talán egyes pályák aszfaltja is más, mint a múltban volt, mert mi versenyeztünk úgy Sepangban, hogy sok víz volt a pályán, és mindig rendben volt. Az új generációs aszfalt, ami nagyon fekete és nagyon tapad szárazon, tükörré válik vizesen. És a látási viszonyok nem jók. De nem is tudom, mit tehetnénk, vagy a gumik mit tehetnének egy nagyon durva aszfalton” – mondta Alonso.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

A megoldást szerinte az aszfaltozásban lehetne meglelni.

„Vannak autópályák – és már sokszor elmondtam ezt –, amelyeken nincs vízfüggöny. Ha minden pályán ilyen aszfaltot használnánk, nem lenne esőfüggöny. Szárazon talán nagy lenne a gumikopás, nem tudom, de foglalkozhatnánk vele, és lenne egy kezdőpontunk. Persze én csak versenyző vagyok”

– elmélkedett Alonso.

Az általa említett aszfalttípus, ami jobban „elnyeli”, illetve elvezeti a vizet, persze lényegesen költségesebb a normál aszfaltoknál, ráadásul ahogy a kétszeres világbajnok is utalt rá, rossz hatással lenne a gumikopásra száraz pályán. Alonso viszont nincs egyedül ezen ötletével. Carlos Sainz is említette az aszfaltozás ezen típusát.

Az Aston Martin versenyzője abban nem hisz, hogy jövőre a valamivel keskenyebbé és rövidebbé, valamint könnyebbé váló új autók jelentősen javítanának az esős helyzeten. „Jövőre? Nem hiszem, hogy változni fog. Szerintem ugyanezzel a problémával kell majd szembenéznünk” – jósolta.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak