A Ferrari balra vág, a McLaren jobbra, közöttük a meglepett és bizonytalan BAR-Honda – ez maga a történelem. Mivel már két és fél évtizeddel ezelőtt történt, bizonyára sok Forma–1-rajongó van, aki nem láthatta élőben, mégis ismerős számára Mika Häkkinen 2000-es Belga Nagydíjon bemutatott híres előzése Michael Schumacher ellen, melynél a lekörözöttként közéjük került Riccardo Zontát „kihasználva” került a nagy riválisa elé és szerezte meg a futamgyőzelmet.

De mi teszi még ma is annyira különlegessé ezt a szerencsésnek tűnő megmozdulást? Az évek során több hasonlót is láthattunk már, többek között ugyanazon a helyszínen, a spái Kemmel-egyenesben is. Volt, hogy a 2000-ben még nem létező DRS segítségével, de volt, hogy úgy, hogy mindhárom résztvevő ugyanazért a pozícióért vívott egymással. Az, hogy egyik eset sem ért ennek a nyomába, a különleges kontextusnak köszönhető, ami két – akkor még kétszeres – világbajnok, két egymást már az F1 előtt is jól ismerő rivális nemes párharcának szimbólumává tette.

Élesedik a helyzet a bajnokságban

A 2000-es év a fordulópont volt Michael Schumacher és Mika Häkkinen harmadik éve tartó küzdelmében. 1998-ban és 1999-ben a McLaren finn versenyzőjét koronázták bajnokká, miközben ellenfele előbb az utolsó versenyen bukott el ellene, aztán egy silverstone-i kettős lábtörés miatt vesztette el a bajnoki cím esélyét.

Az idény Schumacher menetelésével indult: megnyerte az első három versenyt, és a nyár kezdete előtt 22 pontos előnyt épített ki, ami az akkori pontszámítás szerint több mint két győzelemnyi volt. Aztán jött a megtorpanás: műszaki hiba miatti kiesés Franciaországban, rajtbaleset Ausztriában és Németországban, majd egy pole-ból elszenvedett vereség Magyarországon. Így Spába már Häkkinen érkezett 2 pontos bajnoki vezetéssel, miközben csapattársa, David Coulthard is ott fenyegette Schumachert a harmadik helyen, 4 pontos hátrányból.

Michael Schumacher, Mika Häkkinen és David Coulthard a Belga Nagydíj előtt (Fotó: XPB)

Belgium előtt a Ferrari amolyan válságtanácskozást tartott. A helyzetet komolynak nevező Schumacher elismerte, nemcsak a megbízhatóságukon, a tempójukon is javítaniuk kell. Ugyanakkor kiemelte, csak két a pont a hátrányuk, vagyis nincs még veszve semmi.

A spái hétvége egy pofonnal indult a német számára. Häkkinen hengerelt az időmérő edzésen, 0,8 másodperces előnnyel szerezte meg a pole pozíciót, miközben ő csak a 4. rajtkockát vívta ki a Jordant vezető Jarno Trulli és a Williams újonca, Jenson Button mögött. Aztán vasárnap megérkezett a reményt jelentő eső…

„Csak abban nem voltam biztos, hogy képes leszek-e megelőzni őt”

Häkkinen tartotta a vezető pozícióját a biztonsági autós rajt után, de az egész évben penge élén táncoló autóját nem volt könnyű kezelni a nedves aszfalton. „Amikor F1-es autót vezetsz esőben, az elég félelmetes élmény, főleg amikor az autód a penge élén táncol” – emlékezett vissza Häkkinen az F1 hivatalos oldalának. „Minden jól alakult a rajtnál, az élen voltam, kényelmes helyzetben, de aztán kicsit túl erősen érintettem a kerékvetőt a Stavelot-ban, elvesztettem az irányítást és megpördültem…”

Schumacher elhúzott a pályára visszatérő McLaren mellett, és az élre állt. Häkkinent azonban ez sem bizonytalanította el. „Még így is magabiztos voltam. Jó autóm van – gondoltam magamban. Az ilyen helyzetekben nincs idő sokat agyalni azon, mit rontottál el. Muszáj összpontosítanod, visszatérned a pályára, megbizonyosodnod arról, hogy nincs sérülés az autón, és nyomod a gázt.”

Michael Schumacher, Ricardo Zonta, Mika Häkkinen (Fotó: F1)

A verseny végéig a pálya folyamatosan száradt, így egyre jobban kijött a McLaren tempófölénye. Häkkinen számára nem is volt kérdés, hogy utol fogja-e érni Schumachert. „Úgy vélem, egy kicsivel nagyobb leszorítóerővel ment nálam, mert a középső szektorban, ahol elég sok kanyar van, nagyon gyors volt. El tudott ott húzni egy kicsit, de az egyenesekben minden egyes alkalommal nagy ütemben közelítettem hozzá.”

„Futottam pár hihetetlen köridőt, és tudtam, hogy előbb-utóbb utol fogom érni Michaelt, csak abban nem voltam biztos, hogy képes leszek-e megelőzni őt. Ismertem Michaelt, tudtam, hogyan versenyez, és igazán nehéz volt megelőzni őt. Nem nyitott neked ajtót. Ha normál módon próbáltam volna előzni Michaelt, és az utolsó pillanatra hagytam volna a fékezést, hogy betegyem az orromat, talán ütköztünk volna. Nagyon agresszív volt az ilyen helyzetekben. A jó hír az volt, hogy következetes volt.”

„Amikor végre utolértem Michaelt, figyeltem, hol gyors, hol lassú, milyen taktikát kéne alkalmaznom, hogy megelőzhessem őt. Hamar rájöttem, hogy csak egyetlen helyen lehet esélyem, a Kemmel-egyenesben. De ahhoz, hogy megcsináljam, közel padlógázzal kellett átmennem az Eau Rouge-on. Versenybeállításokkal, régi gumikon, egy, már leharcolt autóval padlógázzal venni az Eau Rouge-t… Tudtam, hogy kockázatos, de muszáj volt vállalnom ezt a kockázatot ahhoz, hogy meg tudjam őt előzni.”

Egy húrt túlfeszítő védekező manőver

Häkkinen a 40. körben már próbálkozott egyszer Schumacher megelőzésével: a Les Combes-ban próbálta őt kifékezni belső íven, de a mindenre elszánt ferraris a végletekig feszítette a húrt, és durván rázárta az ajtót. Häkkinen 300 km/óra körüli tempónál két kerékkel a fűre kényszerült, majd integetve jelezte, hogy ezt a manővert kicsit sem tartotta sportszerűnek.

Häkkinen már jól ismerte ellenfelét, az F3-as csatáik óta tudta, hogy a győzelemért semmitől sem riad vissza. A vert helyzetekben extrém megmozdulásokkal próbálja ellensúlyozni a hátrányát – akár a sportszerűség határát súrolva. Schumacher ezzel számos ellenfelét felbőszítette, és sokszor fordult elő, hogy a csatájukat emiatt háttérbe szorította a vádaskodás, a büntetésekről folyó vitázás. De nem Häkkinennél.

„Michael is tudta, hogy az az egyetlen hely, ahol megelőzhetem, és folyamatosan zárta az ajtót. Még amikor mellette voltam, akkor is a fűre tett. Azt mondtam: »Michael, ugyan már! Annyival gyorsabb vagyok, ne védekezz, ez nevetséges! Nem lesz jó vége, ha tovább védekezel!« De ő csak védekezett tovább.”

Schumacher ilyen volt. A siker érdekében nem ismert lehetetlent, és ha mégis lehetetlen helyzetben találta magát, egyszerűen csak kereste a kitörési lehetőségeket. A Ferrarija egyértelműen lassabb volt, a bajnoksága az előző négy verseny pontvesztése után kezdett frusztráló irányt venni, és bármi áron meg akarta akadályozni, hogy e tendencia folytatódjon. Häkkinennel azonban az emberére akadt. A finn bár dühös volt rá, túl tudott lépni a manőveren, és felvette a kesztyűt.

És ebből lett aztán a történelmi előzés.

Az előzés Ricardo Zonta szemszögéből (Fotó: F1)

Egy bizonytalan lekörözött furcsa helyen…

„Aztán lett egy kis szerencsém. Általában nem hiszek a szerencsében, mert magadnak kell megdolgoznod érte a csapattal, mindent meg kell tennetek, amit csak lehet. Ebben az esetben viszont az volt a szerencsém, hogy egy lekörözött, Ricardo Zonta ott volt az egyenesben.”

„Azt gondoltam: »Ez az! Ki kell használnom ezt a lehetőséget, most!« Ricardo furcsa módon a pálya közepén haladt. Nem a jobb szélén, nem a bal szélén, középen. Nagyon szokatlan volt. Amikor közelítettünk hozzá, Michael balra ment, ami logikus volt, mert a pálya másik oldala még nedves volt kicsit. Tudtam, hogy Michael a száraz ívet fogja választani, hogy jobb legyen a féktávja a Les Combes előtt.”

„Amint világossá vált, hogy Michael balról fog előzni, én teljes gázzal jobbra mentem. De tudtam, hogy vissza kell térnem Michael ívére, amilyen gyorsan csak lehet, és a pálya száraz felén kell lennem a fékezéskor. Ezért is történt az a megmozdulás olyan gyorsan. Nagyszerű, nagyszerű érzés volt, amikor az egész megtörtént.”

„Utána nagyon oda kellett figyelnem. Miután előztem, a második és a harmadik szektorban Michael még mindig mögöttem volt, és én azt mondtam: »Reeendben, ennyi, most a gázba kell taposnom.« Nem hibáztam, Michael lemaradt, és én azt mondtam: »Hű, ez klassz!«”

Michael Schumacher, Ricardo Zonta, Mika Häkkinen (Fotó: F1)

Michael Schumacher, Ricardo Zonta, Mika Häkkinen (Fotó: F1)

Häkkinen nyert és növelte a bajnoki előnyét, Schumacher veszített, és egyre nehezebb helyzetbe került a szezonban. A frusztráltságra mindkettejüknek volt oka, ám panaszkodás, ujjal mutogatás és szitkozódás helyett a verseny csak verseny maradt közöttük, a sajátos hozzáállásukkal elérték, hogy a küzdelem maradjon a középpontban, és ne a zavaró tényezők.

Sérelmek és frusztráció? Középpontban a kihívás!

Häkkinen nehezményezte Schumacher leszorítós manőverét, és a leintés után el is beszélgetett ellenfelével. „Odamentem Michaelhez, hogy beszéljek a védekezéséről. Sok éve ismertem már, sok éven át versenyeztünk egymás ellen. Voltak kisebb incidenseink a múltban, és ezek nem azért történtek, mert »Hoppá, bocsánat, vétettem egy kis hibát«…”

„Elmagyaráztam Michaelnek: »Nézd, nem így kéne versenyezni. Mindketten ellenfelek vagyunk, mindketten világbajnokok, maradjon meg a tisztelet a pályán azzal, hogy szépen és tisztán csatázunk.« Michael csak annyit mondott: »Nem, ez a versenyzés, Mika!«”

„Akárhogy is, már rég volt, és nem tekintek rossz szemmel a történtekre. Beszélgettem Michaellel, tudtam, hogyan gondolkodik, és ennyi. Másképp csinálunk dolgokat” – zárta le könnyedén Häkkinen az esetet.

Mika Häkkinen elbeszélgetett Michael Schumacherrel a leintés után (Fotó: F1)

Azonban nemcsak Häkkinen lépett túl egy kellemetlen „sérelmen”, hanem Schumacher is. Az már versenyek óta világos volt, hogy a McLaren a szezon közepén új lendületet vett az autójával, és versenyképesebb volt a Ferrarinál, főleg a gyors Spában. Az viszont még a verseny után sem derült ki, hogy Schumachert más tényező is hátráltatta.

A Ferrari korábbi motormérnöke, Giuseppe „Pino” D’Agostino évekkel később beszélt arról, hogy a csapat ezen a 2000-es Belga Nagydíjon elállított valamit Schumacher autóján, és ettől vált annyira kiszolgáltatottá a helyzete.

„Mindenki azt mondta, Michael szúrta el. Ő sosem vallotta ezt be, de mi voltunk, akik hibáztunk. A szerelő, aki összerakta az autó aerodinamikáját a versenyre, az egyik szárnynál a száraz pályára alkalmas verziót választotta, a másiknál meg az esőshöz valót. Az autó egyensúlya emiatt teljesen felborult, de ő a nagyszerű képességeinek köszönhetően képes volt az utolsó négy körig maga mögött tartani az ellenfeleket. Noha sokan kritizálták Michaelt utána, ő sosem mondta el, hogy más jellegű problémáról volt szó”

– mesélte az olasz szakember.

Schumacher valószínűleg ezzel a hozzáállásával érte el, hogy a Ferrari végül áttörte a gátat és bajnokságokat nyert – kezdve ezzel az évvel, amit végül meg tudott még fordítani.

Ha nincs a lehetetlen helyzetekben elővett állhatatossága, sosem valósított volna meg lehetetlent. De a pályafutása során sokszor megtette. Igaz, ha nincs a lehetetlen helyzetek által előhozott könyörtelensége, talán nincsenek a megosztó, vitákat generáló manőverek sem – de akkor nem jött volna létre Häkkinen máig emlegetett előzése sem.

Michael Schumacher és Mika Häkkinen (Fotó: XPB)

Ők ketten másképp gondolkodtak a versenyzésről és másképp is versenyeztek, de ezt el tudták fogadni.

Ellenfélként méltóak voltak egymáshoz, de össze is illettek, sajátos jellemvonásaikkal úgy egészítették ki egymást, hogy együtt, egymás ellen küzdve valami különlegest hoztak össze. És közben mindvégig tisztelték egymást.

„Nagyszerű előzés volt. Imádtam! Abban nem vagyok biztos, hogy Michael is…” – mosolygott Häkkinen a futam után. „Nem, klassz volt” – reagált elismerően a nyilvánvalóan csalódott Schumacher.

Ezek voltak ők. A belőlük extra energiákat felszabadító kihívást látták egymásban, és a konfliktusok, a rivalizálás, a tét ellenére képesek voltak ezt a fókuszpontban tartani. Évekig tartó párharcuknak így maradhatott a középpontjában a puszta versenyzés, és így emelték egymást magasabbra és magasabbra.

Spa után is volt magasabb fokozat. Häkkinen számára a belga győzelem volt az utolsó 2000-ben, Schumacher ugyanis a fájó vereség után mind a négy hátralévő versenyt megnyerte, és elvette a koronát ellenfelétől.

Három autó egymás mellett az egyenesben. Több hasonló manővert láttunk már az elmúlt 25 évben, ami látványban talán fel tudta venni a versenyt a 2000-es spáival. Különlegessé és egyedivé ez a kontextus teszi ezt megmozdulást. Nemcsak egy előzés volt, annak pár másodperce egy egész történetet mesél el és két személyiséget mutat be, akik nemcsak külön-külön, hanem együtt is beírták a nevüket az F1 történelmébe.