A francia alakulat továbbra is a bajnoki tabella utolsó helyén áll, egyre nagyobb lemaradással a kilencedik pozíciót elfoglaló Haas mögött – az amerikaiak tizenöt forduló alatt 24 ponttal gyűjtöttek többet, mint a jelenleg 20 egységnél tartó Alpine.
Hátrányukat az Olasz Nagydíjon esélyük sem volt csökkenteni: Franco Colapinto pedig tizennyolcadik, Pierre Gasly pedig tizenkilencedik volt az időmérőn, másnap pedig a francia a tizenhatodik helyen ért célba (azt követően, hogy végül a boxutcából vágott neki a viadalnak), a fiatal csapattárs pedig a tizenhetediken. Mindketten messze elmaradtak a legjobb tíztől.
Colapinto már a leintés után rögtön roppant nehéz hétégének bélyegezte a monzait, a márkatárs, Gasly pedig őszintén beszélt arról, hogy hiába próbálkoztak több beállítással is – például a versenyen is –, egészen egyszerűen a pálya egyetlen pontján sem voltak versenyképesek.
Pierre Gasly (Fotó: XPB)„Mindenhol” – felelte, amikor arról kérdezték, hol gyengélkedett a csapat. „Tudtuk, hogy Monza különösen nehéz lesz és valóban, szombaton és vasárnap is küszködtünk a tempóval. A boxból indulva több különböző dolgot is kipróbálhattunk. Franco a közepes gumikon kezdett, én a keményeken” – folytatta az egyszeres futamgyőztes.
„Próbáltam a lehető legtovább kinn maradni a pályán. Nagyjából 50 kört mentem a keményeken, várva, hogy jön a biztonsági autó, de nem jött. Csak próbálkoztunk, nem tehetünk mást, minden hétvégén próbálkoznunk kell” – magyarázta.
Gasly a folyamatos nehézségek ellenére rendre bizakodva tekint a 2026-os szezonra, amire a csapat már gőzerővel készül, és amiért több idei fejlesztést is beáldozott. Hozzáállásán a gyenge monzai szereplés sem változtatott. „Nincs okunk arra, hogy frusztráltak legyünk. Tisztában vagyunk a helyzetünkkel, tudjuk, hogy nem jönnek fejlesztések.”
„Tudjuk, hogy minden hétvégén ugyanazt fogjuk elmondani. Csak ki kell tartanunk. Jövőre új autó jön, tiszta lapot kapunk, mint mindenki más. Pozitív vagyok és optimista. Nincs más dolgom, mint most a legjobbat nyújtani és levonni a tanulságokat a csapat számára” – tette hozzá.
Pierre Gasly (Fotó: XPB)












