Nem győzött hitetlenkedni Fernando Alonso az Olasz Nagydíjon történt balszerencséje felett. A kétszeres világbajnok egy boxutcai előzés után a 7. helyen haladt, amikor a futam feléhez közeledve eltört a jobb első felfüggesztése. A spanyol éppen az Ascari-sikánból hajtott ki, amikor a külső kerékvetőn megadta magát a felfüggesztés. Knytelen volt feladni a versenyt.
Kiesése után Alonso arról beszélt, hogy semmi előjele nem volt a hibának, ő maga pedig semmit sem csinált másképp abban a körben, mint bármelyikben. Bosszankodva hozzátette még azt is, hogy a többi autónak semmi baja, miközben ugyanúgy használják a kerékvetőt, ezért nem érti, vele miért történt mindez.
Az Aston Martin időközben lefolytatta a vizsgálatokat, és kiderült, Alonso okkal vallhatja magát nagyon pechesnek: a felfüggesztését felverődő kavicsok gyengítették meg a törés előtt.
„A csapat megerősíti, hogy Fernando autóját a verseny első körében kavics érte pár helyen, beleértve a felfüggesztést is, amit ez gyengített. A csapat nem volt tudatában a sérülésnek, és a kis, folyamatos terhelési szint végül meghibásodáshoz vezetett”
– írta közleményében a zöld csapat.
Ez egyben kizárta annak lehetőségét, hogy Alonso felfüggesztésének törését anyaghiba vagy gyártási probléma okozta.
Alonsót persze mindez aligha vigasztalja. A spanyol Monzában azért is bosszankodott, mert ismét pontszerző helyen érte őt a balszerencse. „Már tucatjával veszítettük el a pontokat amiatt, mert nem volt velünk a szerencse” – kesergett.













