Évek óta állandó téma, ki lesz Max Verstappen csapattársa a Red Bull első számú alakulatánál – a következő, vagy akár az aktuális szezonban. A bikások idén, mindössze két forduló után már cseréltek egyet, Liam Lawsont „fokozták le” és az ő helyére ültették Cunoda Jukit.
A várt eredményektől azonban a japán is elmarad, nem meglepő tehát, hogy újra felmerült, a pozíciója veszélyben van. Az már eldöntöttnek látszik, hogy 2025-öt végigcsinálhatja, a következő szezonnal kapcsolatban viszont nem túl jók a kilátásai. És eközben egyre többet hallani arról, a bikások készek előléptetni a Racing Bullsnál remeklő Isack Hadjart.
Cunoda számára az azeri hétvége még biztató volt, Szingapúrban viszont ismét lemaradt a pontszerzésről, sőt, Verstappen le is körözte őt (a holland másodikként ért célba, újabb erős eredményt szállítva, míg a márkatárs tizenkettedik volt).
A holland TV szakértőjeként dolgozó ex-F1-es, Christijan Albers úgy érzi, ezzel a hétvégével „újabb szög került Cunoda Red Bull-os jövőjének koporsójába.” Ugyanakkor megjegyezte azt is, aggódik Hadjar jövője miatt. „Egy dolog biztos, Verstappennek és Hadjarnak szerződése van. De hogy hol és melyik pozícióban, az nyitott” – kezdte.
Isack Hadjar (Fotó: Red Bull/Getty)„Mind bízunk még Jukiban. A cél számára most az, hogy a lehető legkövetkezetesebben teljesítsen, és folyamatosan pontokat szerezzen. Aztán meglátjuk, hogyan alakul jövőre. Nem teljesített jól, és kár, hogy így alakult” – tette hozzá a holland.
„Értem, hogy a mérnököknek is vannak megjegyzései, de nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnék. Nem hiszem, hogy Cunoda alulteljesít. A Racing Bullsnál versenyképes volt Liam és Isack mellett is. Három-négy versenyzőt már kicsináltak Max mellett. Sergiónak (Pérez) több időt adtak a beilleszkedésre. Hadjar előléptetése nekem gyors” – emelte ki.
„Értem én, hogy esélyt akarnak adni neki, és ez szép, de minden túl gyorsan történik. Időre lenne szüksége. Max mellett két-három év is kellhet. Komoly mentális ütést kapsz. Hajar fantasztikusan teljesít, de a menedzsment ezen a téren rossz. A pilótacserék kaotikusak” – magyarázta.
„A Red Bulnál szerintem nagyon rosszul kezelték a versenyzőcseréket. Ez sajnálatos, mert nem hiszem, hogy Cunoda ennyire lassú lenne. Itt több tényező is közrejátszhat. Meg kell szoknia az autót és a csapatnak is illeszkednie kell hozzá. Ahogy Max vezet, az példa nélküli. Olyan versenyzőt kell találni, akinek hasonló a stílusa. De úgy tűnik, nem tudják, hol találnak ilyen pilótát” – folytatta.
Cunoda Juki (Fotó: Red Bull/Getty)












