Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Videóval figurázta ki Hamilton a miatta zsémbesen szitkozódó Alonsót…

Videóval figurázta ki Hamilton a miatta zsémbesen szitkozódó Alonsót…

Instagram
Egy rövid videóval reagálta le Lewis Hamilton a zsémbes Fernando Alonso szingapúri szitkozódását.

Komoly fékproblémákkal küszködött Lewis Hamilton a Szingapúri Nagydíj hajrájában. Három körrel a vége előtt jelentette a csapatának, hogy a túlhevült fékjei megadták magukat, a pedálja beesik. Eleinte próbálta hűteni a tárcsákat, hátratolta a fékegyensúlyt, nagyokat vitorlázott, de a helyzet annyira súlyosra fordult, hogy sok kanyart még így sem tudott bevenni.

A sorozatos kanyarlevágásai miatt az FIA utólag egy 5 másodperces büntetést adott a ferrarisnak, aki ezzel a 8.-ról a 9. helyre csúszott hátra. A célban még ő volt 0,4 másodperces előnyben Fernando Alonsóval szemben, aki a leintés után nem győzött káromkodni Hamilton pályalevágásai láttán. A britet a Ferrari egyébként figyelmeztette, hogy ne hagyja el a pályát, ám a versenyző szerint vis major helyzet állt elő a fékhibával, és szerinte ezt az FIA-nak is figyelembe kellett volna vennie.

„Ó, a ki***tt pokolba, pajtás! El sem hiszem! K****ra nem tudom elhinni! K****ra nem tudom elhinni! Mármint k****ra nem tudom elhinni! K****ra nem tudom elhinni! Biztonságos fékek nélkül vezetni?” – hangzott Alonso rádiós szitkozódása.

Bár az FIA végül Alonsónak adott igazat (nagyjából) a büntetéssel, a fenti dühöngést Hamilton nem hagyta szó nélkül. A ferraris az Instagramon közzétett egy videót, és anélkül, hogy bármilyen említést tett volna Alonsóról, összefoglalta, mit is gondol és milyennek is látja a spanyolt.

A videón a Fél lábbal a sírban című 1990-es brit vígjátéksorozat főszereplője látható, ahogy a különböző epizódokban és helyzetekben elsüti a filmben védjegyévé vált „Ezt nem hiszem el” mondatát. E videóval Isack Hadjar után Lewis Hamilton is zsémbes öregúrnak állította be Alonsót, hiszen a filmbeli Victor Meldrew (Richard Wilson) mindenért morog, mindent negatívan szemlél, és ezzel teszi próbára az emberek türelmét.

„18 éve…” – kommentálta röviden Hamilton a videót. Ezzel jelezte, amióta ő 2007-ben Fernando Alonso csapattársaként bemutatkozott az F1-ben, folyamatosan ezt kapja a kétszeres világbajnoktól…

A két bajnok viszonya valóban nem a legjobb. Alonso amikor teheti, nyíltan kritizálja Hamiltont – és a brit is előszeretettel ragadja meg az alkalmakat. A 2022-es spái ütközésük után Alonso nemes egyszerűséggel „idiótának” nevezte az akkor még mercedeses britet, a szabadedzéseken is rendszeresen panaszkodik rá, hogy mindig feltartja őt (egyébként ezzel sokan vannak így…), és még most, a fékhibás eset után is odaszúrt neki, felhánytorgatva a hétvégi korábbi esetét: „Nem vezethetsz úgy, mintha egyedül lennél a pályán. Tegnap nem tartotta be a piros zászlót, ma szabad volt nekik a pálya. Ez talán túl sok” – mondta Alonso.

A spanyol egyébként sziporkázott a rádióban vasárnap. A szintén műszaki gondokkal küzdő Isack Hadjarral vívott csatája után a franciát is kritizálta, mivel lassabb autóval próbálta feltartani. „Trófeát a verseny hősének!” – javasolta. Hadjar erre nem egy áthallásos videóval, hanem egyenes szavakkal reagált: „Nem toltam őt le a pályáról. Tisztán versenyeztem. Ha ő nem élvezte ezt a csatát, akkor igazán zsémbes, és nem tudok mit tenni érte…”

Borítókép: Lewis Hamilton, Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak