Az elmúlt hetekben Fernando Alonso több interjúban is elmondta: növelné a 2026-os F1-es visszavonulásának esélyét, ha az Aston Martin versenyképes, győzelemre esélyes autót adna neki. Az új szabályváltozások és Adrian Newey jelenléte magabiztossá teszi a spanyolok veteránját, és hiszi, hogy a következő idény elhozza számukra a felemelkedést. Ha viszont mégsem így lenne, bevallása szerint elgondolkodna a 2027-es folytatáson is, mert mindenképpen szép eredményekkel, jó szájízzel köszönne el.
Az Aston Martin csapatfőnökét, Andy Cowellt kicsit sem lepik meg Alonso szavai. Sőt, mint azt Szingapúrban elárulta, ők is szeretnék megadni a kétszeres világbajnoknak az efféle elköszönés lehetőségét.
„Szerintem mind a csúcson akarjuk abbahagyni. Szeretné úgy lezárni a versenyzői pályafutását, hogy versenyeket nyer és jól teljesít a versenyeken”
– mondta Cowell.
„Meghatározó tagja ő a csapatnak, és nagyon-nagyon hasznosnak tartom, hogy a csapatnál van idén Lance-szel, a következő év szempontjából is. Irányt mutatnak, hogy mi is a fontos a 2026-os autónk kapcsán, és dolgoznak az autó konfigurációján.”
Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)Cowell szeretné megadni aLonsónak a vágyott elköszönést.
„Fernando az utolsó versenye után a dobogó tetején – mind erről álmodunk”
– tette egyértelművé.
Odáig persze még hosszú út vezet. Az Aston Martinnak nemcsak egy jó autót kell terveznie a következő évre, de az új motorpartnerével, a Hondával is meg kell találniuk az összhangot. Cowell szerint a munka ezen a téren is jól halad. „Remekül megy a Hondával. Ugyanúgy a mérnöki szemlélet határozza meg a szervezetüket, ahogy az Aston Martint. Innovatívak, érezni a szenvedélyességüket, az elhivatottságukat és a lelkesedésüket. A vasárnapi verseny másnapján, hétfőn Szakurába fogok utazni, hogy pár napot velük töltsek. Izgalmas időszak ez a csapatunk számára, hiszen partnercsapatból alakulunk át, amiként nem sok beleszólásunk van az autó hátuljának kialakításába, és most megvitathatjuk, milyennek kell lennie a motor elejének, hogyan alakítsuk ki a hűtőt, az erőátvitelt, és hogyan rakjuk ezt mind össze.”
„Adrian márciusi munkába állása ezen a téren nagyon-nagyon hasznos volt, mert van tapasztalata a Hondával való együttműködésről, és már eleve tudják egymásról, hogy miben mehetnek messzebbre, és miben nem. Izgalmas időszak ez tehát” – mondta Cowell.
Hozzátette, 2026-ban talán szétnyílhat az olló a mezőnyben, de nem hiszi, hogy annyira, mint 2014-ben, amikor a motorteljesítmény volt a döntő. „Biztosra veszem, hogy lesz egy csapat, amelyik a legjobb aerodinamikai csomaggal fog előállni, egy másik a legjobb motorral, vagy a legjobb gumihasználattal. A gumik és az energiahasználat terén is lesz egy csapat, amelyik a legjobb lesz, és valószínűtlen, hogy minden egyes területen egyetlen csapat legyen a legjobb. Ez szerintem kiegyenlíti majd egymást” – bocsátotta előre.













