Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bottas élete kihívására készül

Bottas élete kihívására készül

Crash
Pályafutása legnagyobb kihívására készül Valtteri Bottas, aki 2026-ban egy teljesen új csapattal fog versenyezni. Ez természetesen motiválja is a rutinos pilótát, aki reméli, a tapasztalata valóban fontos lesz az amerikaiak számára.

Azt követően, hogy 2013 és 2024 között folyamatosan a királykategória mezőnyének a tagja volt, Valtteri Bottas az idei évre kiszorult a mezőnyből, igaz, a tűz közelében végig ott tudott maradni, hiszen tartalékosként dolgozott, dolgozik a Mercedesnél.

Jövőre újra ott lesz a rajtrácson, a Cadillac ugyanis őt valamint Sergio Pérezt igazolta első F1-es szezonjára. Döntésük egyik fő oka a rutin volt, amit a mexikói és a finn visz magával a nulláról építkező alakulathoz, ahol minden királykategóriás tapasztalat aranyat ér majd (azok főleg, amelyeket élcsapatoknál gyűjtöttek a bajnoki küzdelmek során).

Bottas ezzel kapcsolatban nemrég megjegyezte, bízik benne, hogy valóban a csapat hasznára lesz, a közös építkezést pedig, és azt, hogy egy teljesen új istálló tagja lehet hosszú versenyzői pályafutása legnagyobb kihívásának nevezte.

„Valószínűleg ez a karrierem legnagyobb kihívása” – jelentette ki a Crashnek nyilatkozva. „Nagyon sok munkánk van most, de ha egyszer elérjük a célunkat, akkor az nagyon-nagyon kifizetődő lesz. Szóval várom. Nagyon érdekes versenyzőként ebben a pozícióban lenni, hiszen úgy érzem, tényleg hozzá tudok tenni a csapathoz, változást tudok hozni.”

Valtteri Bottas és Sergio Pérez (Fotó: Cadillac)

Amikor megkérdezték, mit tud magával vinni a Mercedestől, őszintén megjegyezte. „Sok mindent… olyan egyszerű dolgokat is, mint például az, hogyan épülnek fel a mérnöki megbeszélések, akár a futamok előtt is. Arról, hogyan zajlik a rádiós kommunikáció, vagy arról, hogyan kommunikálnak a gyár bizonyos részlegeinek a dolgozói” – mondta.

Ami a célokat illeti, nincsenek túlzó elvárásai. Megjegyezte, reméli, szerez néhány pontot. „Nehéz jósolgatni főleg a szabályváltozásokkal. Új lesz a motor és a karosszéria is. De reálisnak kell lennünk, hiszen ez egy új csapat. Sokat kell tanulnunk.”

„A legfontosabb az lesz, hogy folyamatosan célba érjünk a versenyeken. Megbízhatónak kell lennünk. De egyértelmű irányra is szükség lesz és fejlődnünk kell majd. Ha az első évben szerzünk néhány pontot, az már egy nagyon jó kezdés lesz. Próbálunk nem utolsók lenni. Azt hiszem, egyelőre ez egy jó kiindulópont” – emelte ki.

Végül megkérdezték tőle azt is, mikor tekintené sikeresnek a visszatérést. „Egy olyan csapatnak akarok a tagja lenni, ami előre tud lépni. Megmutathatjuk a világnak és magunknak is, hogy komolyan gondoljuk” – válaszolta.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak