Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Győzött a jobb; elfelejti a saját hibáit – Ecclestone, az F1 és az FIA ügyvédei szétszedték Massát

Győzött a jobb; elfelejti a saját hibáit – Ecclestone, az F1 és az FIA ügyvédei szétszedték Massát

Motor Sport, Racing News 365, Mirror
Az FIA, az FOM és Bernie Ecclestone jogi képviselői szétszedték Felipe Massa 2008-as ütközésbotrány kapcsán megfogalmazott vádjait, és annak hiteltelenítésével próbálják rövidre zárni az ügyet.

A héten Londonban kezdetét vette az a bírósági meghallgatás, amit Felipe Massa jogi csapata kezdeményezett a 2008-as Forma–1-es világbajnoki eredmény felülvizsgálatára, illetve a 17 évvel ezelőtti szezont másodikként záró brazil exversenyző kártérítésére. Massáék egy 80 millió eurónak megfelelő összegű kártérítést várnak azok után, hogy interjúk nyomán kiderült, az F1 döntéshozói már 2008-ban tudomást szereztek arról, hogy a Szingapúri Nagydíj eredményét a Renault csalással manipulálta, mégsem törölték a futam eredményét a bajnokságból. Ha megtették volna, a Lewis Hamiltonnal szemben végül egy ponttal elbukó Massa lett volna 2008 világbajnoka.

A héten indult meghallgatáson egyelőre nem idéztek be tanúkat, nem kerül sor vitákra. Első körben a bíróság ismertette keresetet, aztán meghallgatták a három vádlott fél, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA), a Formula One Management (FOM), valamint Bernie Ecclestone korábbi F1-es ügyvezető jogi képviselőinek álláspontját. Az FIA, az F1 és Ecclestone a meghallgatáson hasonló stratégiát követett: megpróbálta hiteltelenné tenni, komolytalannak láttatni Massát és az ügyét.

Noha Massa hivatalosan nem kérte a 2008-as bajnokság eredményének felülírását, Ecclestone ügyvédje, David Quest kijelentette:

„Ez egy téves próbálkozás a 2008-as világbajnoki eredmény újranyitására. Mr. Massa állítja, hogy ha az FIA nem úgy kezelte volna a balesetet, ő nyerte volna a világbajnokságot. Ezek az állítások úgy kezelik a bíróságot, mintha az egy sportos vitaklub lenne, és elvárják, hogy egy közel tizenhét hévvel ezelőtti sportesemény bíráskodásáról folytasson feltételezéseken alapuló vitát.”

Az ügyvéd kiemelte, Massa úgy próbálja megfosztani Hamiltont a bajnoki címétől, hogy Szingapúrban a brit is ki volt téve az ütközés következményeinek.

Felipe Massa és Bernie Ecclestone 2009-ben (Fotó: XPB)

Az FIA-t képviselő ügyvéd, John Mehrzad mindeközben úgy fogalmazott: „Massa úr vádja éppoly erőltetett, amennyire túlzottan ambiciózus. Egy multimilliomos brazil állampolgár Angliában és Walesben áll bíróság elé egy, az FIA – egy Franciaországban bejegyzett nemzetközi magánszervezet – nemzeteken átívelő szabálykönyvének állítólagos megsértése ügyében.”

„Massa úr keresete feltűnően figyelmen kívül hagyja a saját és csapata, a Ferrari hibájának, egész sorát, amiket a Szingapúri Nagydíj alatt és más nagydíjakon követtek el, és amik hozzájárultak ahhoz, hogy második helyen végzett abban a szezonban az egyéni bajnokságban.”

A Forma–1-et irányító FOM részéről Anneliese Day ügyvéd még messzebbre ment, és a 2008-ban mindössze második F1-es szezonját futó Hamilton dicséretével is próbálta élét venni Massa vádjainak, lényegében azt üzenve, hogy a szezont egyszerűen a jobb nyerte.

„A valóságban nem a biztonsági autó beküldése változtatta meg az események sorát Massa úr számára, hanem inkább azok az egymást követő hibák a versenyzés során, amiket ő és a csapata követtek el a verseny fennmaradó 47 köre során. Egyszerű tény, hogy mind a Szingapúri Nagydíj során, mind a 2008-as szezon során Hamilton úr jobb teljesítményt nyújtott Massa úrnál és mindenki másnál. Ebben nincs semmi szokatlan vagy igazságtalan.”

„Massa úrnak egyszerűen volt olyan balszerencséje, hogy a sport valaha volt egyik legnagyobbja ellen küzdött, és sem ő, sem más nem tudta legyőzni Hamilton urat a szezon során.”

Felipe Massa és Lewis Hamilton a 2008-as szezonfinálé előtt (Fotó: XPB)

Mindeközben Massa csapata úgy véli, a szingapúri ütközésbotrány, a csalás és a vádlottak annak eltussolására irányuló törekvése független az egyéni teljesítményektől vagy a szingapúri versenyen elkövetett hibáktól. Szerintük az ügy pusztán annyiról szól, hogy történt egy szabotázs, és e verseny eredményét mégsem törölték a bajnokságból, pedig kötelességük lett volna. Massa ügyvédje, Nick De Marco szerint a védelem „nem állíthatja, hogy Massa úr keresetének nincs valódi esélye a sikerre”, és hozzátette, szerinte Massa a felhozott érvek alapján igenis sikerrel járhat.

A londoni meghallgatás péntekig folytatódik. Legkorábban akkor születhet döntés arról, hogy Massa ügye eljut-e a tényleges tárgyalásokig, vagy a bíróság nem látja értelmét foglalkozni vele.

Borítókép: Felipe Massa (Fotó: XPB)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak