A francia szakember komoly reményekkel érkezett a Ferrarihoz a 2023-as szezon elején, a nagy célt, vagyis a bajnoki sikert viszont az első három évben nem tudta elérni, ennek hatására pedig megjelentek a találgatások jövőjével kapcsolatban.
Legutóbb akkor, amikor a Red Bull menesztette Christian Hornert, akire egyesek szerint a Ferrari tervez, tervezett lecsapni. Hogy mindez csak pletyka volt, azt a cég elnöke, John Elkann is elmondta majd egyértelművé tette, továbbra is támogatja Vasseurt, aki mellett a két versenyző (Charles Leclerc és Lewis Hamilton) is kiállt.
A rutinos szakember megtartása sokak szerint „bölcs döntés” volt, főleg a 2026-os szabályváltozások előtt, amelyek esélyt teremhetnek arra, hogy a Ferrari lecsökkentse hátrányát és újra harcba szálljon a futamgyőzelmekért és a bajnoki címért.
Bernie Ecclestone (Fotó: XPB)Nem mindenki ért azonban egyet ezzel a véleménnyel. A Forma–1 korábbi „nagyfőnöke”, Bernie Ecclestone például úgy látja, Vasseur nem elég keménykezű vezető a Ferrarihoz; szerinte hiányzik belőle az a „könyörtelenség”, ami elengedhetetlen egy csapatvezető számára, aki sikerre akarja vezetni a legendás olasz alakulatot.
„A probléma az, hogy a Ferrarinak egy diktátorra van szüksége ahhoz, sikeres legyen” – nyilatkozta a német Sky-nak. „Ott nem olaszul beszélnek, hanem ferrariul. Olaszországban mindenki beleszól abba, mi a helyes és mi a helytelen. Frédéric túl gyenge, nem diktátor.”
Ecclestone Hamilton csapatváltására is kitért, amit szerinte „pusztán pénzügyis és marketingprojektként kell értelmezni.” „Világbajnok akart lenni ott, és most meglepődött azon, hogy nem tud az lenni. Hamilton az elmúlt tíz év egyik legjobbja, de nem ő a legjobb” – folytatta, majd megjegyezte, a brit szerint a jövőben „inkább a divat világában lesz aktív.”














