Egyetlen pont választja el csupán a bajnoki tabellán Lando Norrist és Oscar Piastrit. Miközben a McLaren két versenyzője egymástól is rabolgatja a pontokat, Monza óta Max Verstappen is fokozatosan közelít hozzájuk. A Red Bull versenyzője 36 pontos hátrányban van, így négy versennyel a szezon vége előtt a wokingi csapat nem lehet biztos abban, hogy az egyéni cím is hozzájuk kerül.
A McLarent sok kritika érte idén a „papajaszabályai” és a házon belüli párharc kezelése kapcsán. Miközben vannak, akik összeesküvést sejtenek és azzal vádolják őket, hogy Norris felé húznak, mások a csapatsorrend felállítását javasolják nekik, mondván, úgy biztosíthatnák be az egyéni győzelmüket, ha beállnának az egyik versenyzőjük mögé, hogy a másik ne vehessen el tőle pontokat.
A szoros küzdelemben persze szóba sem jöhet az egyenlőség felrúgása, és Zak Brown ügyvezető igazgató a Sao Pauló-i hétvégi folytatás előtt fel is szólította csapatát, hogy zárják ki a külső hangokat.
„Mi csak magunkkal foglalkozunk, és nem fordítunk figyelmet a külső zajokra”
– mondta az amerikai a McLaren „családoknak és barátoknak” tartott éves rendezvényén, melyen a két versenyző és Andrea Stella csapatfőnök is beszélt a jelenlévők előtt.
Stella maga is hangsúlyozta, hogy csak a saját feladatukkal foglalkozhatnak, egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy senki sem dőlhet hátra. „Beszéltünk a folyamatos fejlődésről, és erre szeretnék visszautalni. A Forma–1-ben amint pihenni, lazítani vagy lassítani kezdesz, nagy meglepetés fog érni a jövőben. Folyamatosan fejlődnünk kell, folyamatosan módot kell találni a javulásra, és jobbá kell válnunk” – mondta az olasz.
Zak Brown és Oscar Piastri (Fotó: XPB)Két versenyzőjük szerinte pontosan ezt tette az elmúlt egy évben. „Lando és Oscar folyamatosan fejlődtek személyes szinten. Szorosabban együttműködnek a teljesítménymérnökeikkel, hogy mindent kihozzanak a lehetőségeikből. Például visszanézik, mi történt egy adott pályán a múlt évben, és próbálják kitalálni, hogyan javíthatnának idén.”
„Tény, hogy idén javítottunk az autónkon, de ők még jobbnak láttatják azt, mint amilyen, hála a tehetségüknek, a vezetői képességeiknek és annak, hogy folyamatosan pontokat szállítanak. Végső soron a konstruktőri bajnokságot az Oscar és Lando által gyűjtött pontoknak köszönhetően biztosítottuk be. Amit elértünk, az nemcsak az autónak köszönhető, hanem annak is, hogy a versenyzőink ilyen értéket adtak hozzá”
– méltatta Norrist és Piastrit Stella.
Brown ennek kapcsán megjegyezte: „Amit Andrea mond, az azt jelenti, hogy a versenyzőink sosem vezettek ennél jobban. Az utolsó ezredeket is kihozzák a csapatból. Azzal, hogy a világbajnokok szintjére emelkednek, az egész csapatot felemelik. Ennek eredményeként az egész szervezetünk erősebbé vált.”
Hogy Norris és Piastri élete formáját hozza-e, azzal persze talán lehet vitatkozni. Norris maga ismerte el Mexikóban, hogy bár előrelépett az idei autóval, még mindig nem érzi úgy, hogy olyan szinten képes vele teljesíteni, mint a múlt év végén, amikor megvolt a teljes összhang autó és versenyző között. Piastri eközben Zandvoort óta nem nyert versenyt, és az olvadó előnye jelzi, hogy hullámvölgybe került.
Fotó: XPBAz év egészét tekintve azonban aligha vitatható, hogy mindketten előreléptek. „Egy versenyző minden évben tanul valamit, és változtat a szemléletmódján. Végső soron viszont eléggé egyszerű ez: minden versenyhétvégére azzal a céllal érkezel, hogy a lehető legtöbb pontot akarod megszerezni” – mondta Norris. „Ami neked jó, az általában jó a csapatodnak is, és ami a csapatnak jó, az jó neked is. Ez eléggé leegyszerűsíti a helyzetet” – tette hozzá.
Piastri szerint a bajnokesélyesség nem változtatott sokat a szemléletmódjukon. „Ha megnézzük, milyen fejlődést értünk el 2024 kezdete óta, tudtuk, hogy amennyiben olyan formában kezdhetjük a szezont, mint amilyenben az előzőt zártuk, akkor lesz esélyünk mindkét bajnoki címre. Ebben a helyzetben tudod, hogy nagy a tét, és ez a része más. Ugyanakkor a céljaidat ugyanúgy érheted el: csak próbálod kihozni belőle a legtöbbet” – fejtegette az ausztrál.













