Szoros küzdelmet vív a bajnokságban Lando Norris és Oscar Piastri 2025-ben. Négy futammal az idény vége előtt mindössze egyetlen pont választja el őket egymástól. Ez azonban több puszta házi párharcnál, hiszen miközben ők egymástól rabolják a pontokat, a könyörtelen Max Verstappen ott ólálkodik mögöttük a lehetőségekre várva, és a 36 pontos hátránya ellenére töretlenül küzd a címének megvédéséért.
A McLarent sok kritika érte idén a „papajaszabályai” kapcsán. Hol úgy tűnt, hogy túlbonyolítják a helyzetüket, hol úgy, hogy a saját esélyeiket rontják az egyenlősdivel és a belső béke erőltetésével. Az F1 Beyond The Grid című podcastjának most a csapat két vezetője, Zak Brown ügyvezető igazgató és Andrea Stella csapatfőnök részletes magyarázatot adott arra, mi áll e filozófiájuk mögött, hogyan kezelik a nem egyszerű helyzetet, és miért néznének szembe még egy esetleges vereséggel is, csak hogy hűek maradhassanak az elveikhez.
Már az elején irányt választottak: csak a versenyzés!
Stella mindenekelőtt tisztázta: ők kezdettől egyetértenek abban Brownnal, hogy hagyniuk kell a házon belüli szabad küzdelmet, bármi is annak a hozadéka. Erről a szemléletmódról már az együttműködésük kezdetekor megállapodtak.
„Versenyzők vagyunk, a McLaren Racing versenyezni van itt. Zakkel az első naptól egyetértünk abban, hogy versenyezni vagyunk itt, és elfogadjuk, hogy milyen kellemetlenségekkel jár, amikor így viszonyulunk a versenyzéshez.”
„»Srácok, támogatunk titeket a törekvésetekben, tudjuk, hogy mindketten bajnokok akartok lenni, hagyunk titeket versenyezni. Vannak bizonyos szabályok, mert ugyanabból a garázsból jöttök, szóval amikor az egyik először megy ki, a másiknak muszáj másodikként. Ugyanazon a területen hajtjuk végre a kerékcseréket, szóval nem állhatunk ki ugyanabban a körben. Van pár gyakorlati szabály, amire szükség van. Ne ütközzetek össze!« Ezenkívül viszont nem sok minden van. Hagyjuk versenyezni őket, azt akarjuk, hogy sportszerűen, a márkát tisztelve versenyezzenek egymás ellen.”
„A McLaren, a McLaren Racing és annak öröksége nagyobb, mint Lando, Oscar vagy bárki más. Bárhogy is állnak, a kötelezettségeik teljesítése közben tiszteletben kell tartaniuk a McLaren örökségét. Ez a keretrendszer. Azon belül csak menjenek, és nyújtsák a legjobbjukat a pályán” – vázolta a McLaren-filozófiát Stella.
Oscar Piastri és Lando Norris (Fotó: XPB)A kritikák kapcsán, miszerint sok esetben túlmenedzselik a versenyzőket és az egész helyzetet, Brown jelezte, őket nem érdekli, hogy ki mit mond. „Ne figyelj rájuk! Nagyon a dolgunkra összpontosítunk, hogy mindent jól csináljunk, és nagyon elkötelezettek vagyunk a versenycsapat iránt, a partnereink, a szponzoraink, a részvényeseink és a szurkolóink iránt, és senki sem tudhat annyit, mint mi.”
„Lando és Oscar kapcsolata azért ilyen jó, mert tudják, hogy egyenlő esélyeket kapnak a világbajnokság megnyerésére. Átláthatóak vagyunk, igazságosak, kommunikálunk. Nem vagyunk tökéletesek, de igazi versenyzők vagyunk, és ők tudják ezt. Sok a zaj körülöttünk, de nem hagyjuk, hogy ez bejusson az MTC-be (a McLaren gyára, a szerk.)”
– mondta az amerikai.
Betartják, mert társalkotói a szabályoknak
Stella sokáig dolgozott a Ferrarinál, ahol láthatta, hogy Rubens Barrichello, majd Felipe Massa mennyire elégedetlen volt a csapaton belüli helyzetével az egyértelmű első számú versenyzőnek számító Michael Schumacher, illetve Fernando Alonso mellett. Az olasz részletesen elmondta, ők hogyan érik el, hogy Norris és Piastri a rendszerük és elveik támogatója legyen, és ne hadakozzon velük emiatt.
„Két dolognak van ebben fontos szerepe. Az első, hogy tanulj a múltból. Ismerned kell az F1 történelmét. Számításba vesszük ezt a múltat, és tudjuk, mi történik, amikor nem törekszel kellőképpen a sportszerűségre, a minőségre egy F1-es csapaton belül. A másik, amit Zak is említett korábban: nagy figyelmet fordítottunk az igazságosság, a nyitottság, a bizalom, a befogadás megteremtésére. Ezek a kulcsértékek.”
„Landóval és Oscarral beszélnünk kell a versenyzés kereteiről, arról, hogyan versenyzünk együtt. Négyen beszélünk erről. Nem úgy megy, hogy Zakkel azt mondjuk: »Ezek a keretek, Oscar, ez a tiéd, Lando, ez a tiéd, most menjetek és csináljátok meg!« Mi azt kérdezzük: »Lando, Oscar, mit gondoltok? Hogyan járulnátok hozzá ehhez?« A versenyzők nem tartanák magukat olyasmihez, aminek a megalkotásában nem vettek részt. A részének kell lenniük.”
„Innen indultunk: ez a helyzet, együtt csináljuk, így kezelhetjük. Mindig nehéz lesz, mert mindig lesznek dolgok, amiknél nincs olyan megoldás, amivel mindenki elégedett lesz. Reméljük – és nagyon keményen dolgozunk ezért –, hogy a bajnok egy papajaautót fog vezetni, és ha ez így lesz, akkor csak az egyik lehet az. Ebben a helyzetben fontos, hogy a másik úgy érezze, sportszerűek, igazságosak voltunk, és ilyen keretek között a jövőben is meglesznek ezek a feltételek. Védelmezzük a jelent és a jövőt. Biztosak benne, hogy a jövőben is megkapják a lehetőséget, mert nem állunk meg 2025 végén, a McLaren 2026-ban, 2027-ben és 2028-ban is nyerni akar. Az ehhez szükséges feltételeket pedig most teremtjük meg” – hangsúlyozta Stella, hogy ők e filozófiával hosszú távban gondolkodnak.
Lando Norris, Oscar Piastri (Fotó: EPA)
Ezt mondanák, ha végül Verstappen nyerne
Miközben Stelláék nyilvánvalóan remélik, hogy az egyik versenyzőjük lesz a bajnok idén, fennáll a lehetősége annak, hogy Verstappen nevető harmadikként kiénekli a szájukból a sajtot. Megkérdezték a két McLaren-főnököt, mit mondanának abban az esetben, ha Abu-Dzabiban Verstappent avatnák bajnokká.
„Kezet fogok rázni vele, és azt fogom mondani: »Szép munka!«” – felelte Brown.
„Ha nem mi nyernénk, akkor ő győzzön le minket, és ne mi magunkat. Ez fontos. Tisztában vagyunk vele, mi történt 2007-ben: a két versenyző azonos pontszámmal zárt, és egy harmadik előttük. Nekünk két versenyzőnk van, akik meg akarják nyerni a bajnokságot. Nem játszhatjuk el a támadót vagy a védekezőt. És inkább legyen úgy, hogy mindent megtettünk és a két versenyzőnk azonos pontszámmal zárt, miközben a harmadik eggyel legyőzött minket, mintsem azt mondjam az egyik versenyzőmnek most, amikor egy pont választja el őket egymástól, hogy feldobjuk az érmét, és neked ez idén nem jöhet össze. Ezt felejtsük is el! Nem így működik!”
„A legjobb módja a konstruktőri bajnokság megnyerésének, ha az első két helyen végzel, és a legjobb módja az egyéni bajnokság megnyerésének, ha a két versenyző küzd a bajnoki címért. Amennyiben újra megtörténne, ami 2007-ben, inkább legyen így, mint máshogy, amikor van egy kedvenc. Mi ezt nem tesszük. Versenyzők vagyunk, versenyezni fogunk.”
Stella eközben jelezte, vereség esetén már a jövőbe tekintenének. „Ha Max lesz a bajnok az év végén, számunkra az lesz a legfontosabb, hogy elmondhassuk, mi minden tőlünk telhetőt megtettünk. A legjobbat a mi versenyzéssel kapcsolatos szemléletmódunk mellett. Ha Max nyer idén, akkor azt fogjuk mondani, hogy jövőre mi nyerünk. Ott leszünk. Egységesen kell nekivágnunk, amilyen egységesek most vagyunk” – hangsúlyozta az olasz szakember.













