Sikeres napot zárt a Mercedes a Sao Pauló-i Nagydíj péntekjén, és ezúttal nem George Russell vezetésével. A Miamiban egyszer már első sorba kerülő Andrea Kimi Antonelli egy szép hajrával a második rajtkockában kötött ki, miután a lágy gumin kissé lendületet vesztő csapattársa másfél tizeddel elmaradt tőle, és csak a negyedik helyen kötött ki. Az olasz tehetség legyőzte Oscar Piastrit, Lando Norristól és a pole-tól pedig csak 0,097 másodperc választotta el.
Antonelliben valamivel talán több is lehetett volna ennél, de a Q3-as második körét elrontotta, és másfél tizeddel elmaradt az első körön elért eredményétől.
„Ez egy jó időmérő volt. A Q1 kicsit rossz volt a forgalom miatt, de elkaptuk a ritmust. Kár azért a lágy gumis körért és az utolsó előtti szektorért. De így is erős kör volt. A második helyen leszek holnap, szóval nagyon is van miért küzdenem”
– mondta az olaszok tehetsége.
Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)Emlékeztetett rá: a Q1-ben kis híján fennakadt a rostán, hiszen ő volt az utolsó továbbjutó: 0,06 másodperccel előzte meg a már kieső Franco Colapintót. Innen került aztán az első rajtsorba a végére.
„A Q1 kicsit feszültebb volt, mint vártam, hiszen csak tizenötödik lettem. Az autót viszont jónak éreztem, és hittem, hogy elég jó lesz a köröm a továbbjutáshoz. Onnantól egyre javultam, elkaptam a ritmust a Q2-re és a Q3-ra. A Q3-as első köröm igazán erősnek tűnt, de hibáztam a tízes kanyarban, és talán ez a pole-omba került.”
„Persze más versenyzőknek is voltak hibáik, szóval nem volt könnyű a körülmények miatt. A pálya sem egyszerű, de élvezetes vezetni rajta” – mondta Antonelli.
A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin felhívta rá a figyelmet: „Kimi nem vezetett itt korábban, és csak egy órája volt felkészülni. Ezek után nagyon lenyűgöző az első rajtsora.”
Antonelli reméli, a folytatás is sikeres lesz, akár esik, akár nem. „Nos, figyelnünk kell a szélre, mert elég sokat fog változni. Egészen más körülményeket várok, mint ma. Kérdéses lesz a gumikopás is. De mindenre próbálunk felkészülni, és igyekszünk jó versenyt futni.”
Russell figyelme a konstruktőri bajnokságon
Russell mindeközben a negyedik helyről próbál majd előretörni. „Rendben volt. Egész edzésen közel voltam. A Q3 furcsa volt. Szerintem mindenki lassult, kivéve Kimit. Igazán jó munkát végzett. De a második és negyedik helyek jó rajthelyek” – értékelt a brit.
Shovlin szerint több is volt Russell időmérőjében. „George-nak volt egy hibája a hatos kanyarban az első gyorskörén. Ez túlmelegítette a gumikat, és végül emiatt csúszott meg a tízes kanyarban, ami elvette az esélyét az első sorra. Kimi az utolsó körén úgy tűnt, hogy javít, de elfékezte a tízes kanyart, és ezzel időt veszített. Így lett zűrös az utolsó menete” – mondta a szakember.
George Russell (Fotó: XPB)Russell számára a legfontosabb most a konstruktőri második helyért zajló küzdelem. „Esőt jósolnak estére, így esős verseny lehet a holnapi. Meg kell szereznünk ezeket a pontokat, és tovább kell harcolnunk a Red Bull-lal és a Ferrarival.”
„Jó volt a tempónk az egész időmérő alatt, és elégedett voltam az egyensúllyal is. Ez biztató a konstruktőri második helyért vívott csata szempontjából. Reméljük, fenn tudjuk tartani ezt a tempót és lendületet a hétvége hátralévő részére.”
„Ha esni is fog, hiszem, hogy van elég jó az autónk ahhoz, hogy harcoljunk az ellenfeleinkkel és megszerezzük az értékes pontokat a sprinten. Utána az időmérőn pedig hasonló teljesítményt akarunk nyújtani, mint most” – mondta a Mercedes versenyzője.














