Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ilyen még nem volt? Amivel kilóg a sorból Verstappen pályafutásának 7. Q1-es kiesése

Ilyen még nem volt? Amivel kilóg a sorból Verstappen pályafutásának 7. Q1-es kiesése

Racefans, Forix
Négy éve történt, vagy még sosem volt ilyen? Max Verstappennek ez volt pályafutása 7. Q1-es kiesése az F1-ben, de a maga nemében tényleg az első.

Gyakorlatilag mindig ott van, így fel sem merül az emberben, hogy lehet másképp is. Max Verstappen évek óta maga a megtestesült stabilitás. Bármilyen nehézségekkel is küzdött a Red Bull az elmúlt két szezonban, valahogy mindig elérte, hogy a mezőny első felében legyen, és amikor morgott vagy elégedetlen volt, általában akkor is egy top 10-es eredmény után tette.

A szombati brazíliai időmérő edzés már csak ezért is volt nagy meglepetés. Verstappen a 16. helyen zárt, és úgy nem jutott a Q2-be, hogy három gyorskörre is volt lehetősége.

Hogy ki honnan közelítette meg ezt a blamát, az változó volt. Voltak, akik a négy év óta első Q1-es kieséséről beszéltek, mások meg arról, hogy így még sosem esett ki korábban.

Verstappennek a mostani valójában a pályafutása 7. Q1-es kiesése volt. Tekintve, hogy ezen a hétvégén készül a 230. versenyére, ez már önmagában extrém alacsony szám. A listán végignézve megerősíthetjük: a négyszeres világbajnok első hat első körös időmérős kiesésénél rendre szerepet játszottak rajta kívül álló okok. Innen nézve valóban egyedi a mostani esete, jóllehet, azon talán lehet vitatkozni, hogy egy alaposan elrontott autó nem rajta kívül álló oknak számít-e, vagy egy időmérő előtt történt baleset nem szárad-e mégis az ő lelkén…

Max Verstappen (Fotó: XPB)

 

2015, Olasz Nagydíj

Verstappen 2015-ben a Toro Rosso színeiben mutatkozott be a Forma–1-ben. Első szezonjában mindössze egy alkalommal nem jutott tovább a Q1-ből. Az Olasz Nagydíjon javítási munkálatok miatt eleve késve érkezett a pályára az időmérőn, és amikor kiment, elhagyta a motorborítását, így esélye sem volt továbbjutni.

2016, Monacói Nagydíj

2016-ban már a Red Bull versenyzőjeként állt rajthoz a Monacói Nagydíjon, ahol az időmérőt megelőző szabadedzésen falnak csapta az autóját. Mivel a javításra nem volt elég idő, Verstappen lemaradt a kvalifikációról.

2017, Kínai Nagydíj

2017-ben a Kínai Nagydíjon is lemaradt a Q2-ről, akkor az erőforrásával adódtak gondok. Elsőre szoftverprobléma lépett fel nála, ennek ellenére másodszor is kiment. Bár teljesített mért kört, a problémája visszatért, így esélye sem volt továbbjutni.

2018, Monacói Nagydíj

2018-ban ismét Monaco volt a következő Q1-es búcsújának helyszíne. Lényegében megismételte a két évvel korábbi hibáját, és megint csak egy baleset állt közé és az időmérős szereplés közé.

Max Verstappen összetört autója a 2018-as Monacói Nagydíj harmadik szabadedzése után (Fotó: XPB)

2019, Olasz Nagydíj

2019-ben az Olasz Nagydíjon Verstappen eleve úgy vágott neki az időmérőnek, hogy tudta, bárhogy is szerepel, motorcsere miatt a sor végére kerül. Ennek ellenére kiment mért körre, de ironikus módon teljesítményvesztést jelentett, így idő nélkül zárt.

2021, Orosz Nagydíj

A legutóbbi Q1-es kiesését 2021-ben szenvedte el a holland. Az Orosz Nagydíjon ismét csak várt rá egy előre tudott hátrasorolásos büntetés, igaz, azt a Lewis Hamiltonnal Monzában történt ütközésükért kapta. Mivel ez eleve nehéz helyzet volt, a Red Bull Szocsiban motorcserét is végrehajtott nála, és mivel a dupla büntetés miatt nem látták értelmét, Verstappen nem is futott mért kört az időmérőn.

2025, Sao Pauló-i Nagydíj

2025-ben Interlagosban Verstappen három mért kört futott a Q1-ben, de egyik próbálkozása sem volt elég jó a továbbjutáshoz. Hogy mennyire rendhagyó helyzet ez, azt egy Red Bull-statisztika is jelzi. A bikás csapat legutóbb 2006-ban a Japán Nagydíjon veszítette el mindkét versenyzőjét már az időmérő első részében.

Verstappennek a mostani nemcsak az első Q1-es kiesése volt idén, hanem az első olyan időmérője is, amelyen nem jutott a Q3-ba. A csapattársát ennek ellenére most is legyőzte, az időmérős statisztikája pedig így is kiemelkedő. Az ellene még nyeretlen Cunoda Jukinak ez volt a 18. házon belüli veresége, Verstappennek pedig összességében sorozatban a 27. házon belüli győzelme. Nála hosszabb élő sorozattal a jelenlegi mezőnyből csak Fernando Alonso büszkélkedhet, aki már egymást követő 32. alkalommal győzte le szombati időmérőn Lance Strollt.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty Images)

További tartalmak