A Ferrari kettős kieséssel távozott Brazíliából: a nagydíjon Charles Leclerc és Lewis Hamilton is kiesett. A monacói vétlenül keveredett balesetbe, a csapattárs pedig a rajt utáni tülekedésben koccant Franco Colapintóval, sérült autójával pedig néhány kör után feladta a futamot.
A hétvége után a Ferrari elnöke, John Elkann egy meglepően kritikus nyilatkozatot tett az istálló teljesítményével kapcsolatban. Az olasz sajtónak arról beszélt, a gyenge eredményekről nem a csapat tehet, hanem inkább a versenyzők, akiket nyilatkozata során szó szerint „csendre intett” – azt mondta, „kevesebbet kéne beszélniük és inkább a vezetésre kéne figyelniük.”
Hogy mi váltotta ki a szavait, arról egyelőre csak találgatni lehet, a nagy port kavaró megjegyzés miatt viszont több kritikát is kapott. A korábbi bajnok, Jenson Button például röviden csak annyit írt közösségi oldalán: az elnöknek kéne példát mutatnia, utalva arra, hogy ő maradjon csendben.
Szintén kritikus nyilatkozatot adott egy másik ex-versenyző és F1-es bajnok, Jacques Villeneuve, aki a megjegyzést sokkolónak nevezte, ugyanakkor egyáltalán nem talált meglepőnek azt. „Emlékezzünk csak, hogyan végződött (Alain) Prosttal, (Nigel) Mansell-lel, (Fernando) Alonsóval, (Sebastian) Vettellel. Nem kéne meglepődnünk” – kezdte.
Jacques Villeneuve (Fotó: XPB)„Úgy tűnik, a Ferrarinál ez a trend. A Ferrari az első. A Ferrari mindig védeni fogja a Ferrarit. Nem láttam, hogy a versenyzők panaszkodtak volna a csapatra. Az elnök tett egy ilyen megjegyzést, de közvetlenül azután, hogy bajnokok lettek a WEC-ben” – folytatta.
„Azt hiszem, arra akart rámutatni, milyen csodás volt a WEC-csapat az F1-eshez képest. De ez más kávéház. Egy kicsit sokkoló volt. De úgy tűnik, ilyen a Ferrari-módszer. Ha visszatekintünk, látjuk, hogy a legtöbb versenyzőnek, akinek van személyisége, beletört a foga. Furcsa a környezet. Brazília egyszerűen rosszul sikerült. Nem azért, mert hiányzott a tempó, vagy a versenyzők rosszul teljesítettek. Váratlanul jött és szerintem a WEC megnyerésével függött össze” – magyarázta.
Villeneuve szerint most fennáll a veszélye annak, hogy a versenyzők személyes sértésként veszik Elkann szavait. „Ha olyan pilótákat szerződtetsz, akiknek van egyéniségük, akik gondolkodnak, akik előrelendíthetik a csapatot, akkor nem robotokat ültetsz az autódba, akik csak azt teszik, amit elvársz tőlük. Ilyen a sport. Vannak érzelmek, energiák, és ez hat mindkét irányba. Ez történt az elnökkel is. A győzelem eufóriája és egy rossz hétvége. Ezek együtt komoly reakciót váltottak ki.”
„Olyan korban élünk, amikor minden felnagyítódik. Akár a közösségi oldalakon, akár a túlelemzés miatt. De nem látom, hogyan lehetnek ezek a megjegyzések hasznosak. Főleg a pozitív gondolkodással kapcsolatban. Eddig ugyanis egységesnek tűntek. A versenyzők is az egységre szólítottak fel a közösségi médiában” – mutatott rá.
„Nyilvánvaló, hogy nem jó a hangulat a Ferrarinál, ami nem meglepő. Évek óta nem nyernek, idén pedig magasak voltak az elvárások. Így nagy a csalódás is. Természetes, hogy ilyenkor hevesek az érzelmek is. A baj az, ha ez kikerül a médiába és eldurvul… az sosem jó. Az egész nagyobbra nőhet, mint amekkora és kicsúszik a csapat kezéből a média és a szurkolók miatt. Óvatosnak kell lenni. Remélhetőleg itt megáll a dolog, mert láttuk, mi történt Prosttal, Mansell-lel és minden erős karakterrel, aki a Ferrarinál versenyzett. Kár lenne, ha megint addig fajulna” – emelte ki.
Charles Leclerc és Lewis Hamilton (Fotó: Ferrari)












